Földárverések: még nem tudni mi lesz a pénzekkel

Lázár János tájékoztatása szerint törvényjavaslatot készít elő a kormány arról, hogy a földárverésekből befolyó pénzösszeget hogyan használják fel. Az előterjesztésről a parlament szeptemberben dönthet.

Kép: Pixabay

A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: most zajlik a földárverések utolsó köre, az értékesítésekből 250-300 milliárd forint bevételre lehet számítani. Több javaslat is van arról, hogyan használják fel ezt az összeget, egy terv szerint ipari parkokat létesíthetnének, egy másik szerint adósságcsökkentésre kellene fordítani a pénzt, egy további javaslat alapján pedig népegészségügyi programokat finanszírozhatnának, kórházakat építhetnének belőle - magyarázta. Mint mondta, a kormány szerint erről a parlamentnek kell érdemi vitát folytatnia, amely szeptemberben kezdődhet meg.

Lázár János szerint az eddigi árverésekből 240 milliárd forint bevétele származik az államnak. Mintegy 10 ezer gazda vásárolt összesen 180 ezer hektár földet, de közülük csak tíznek a neve forog közszájon – jegyezte meg. Hozzátette: az értékesítések elérték társadalmi céljukat, minden gazda előtt megnyitották a lehetőséget.

250 milliárd földvásárlóknak
A korábbi 150 helyett már 250 milliárd forintos, maximális forráskeret áll rendelkezésére a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-nek (MFB), hogy az MFB-NHP Földvásárlási Hitelprogram keretében kedvezményes hitelt nyújtson az állami tulajdonú földek földművesek részére történő értékesítésének folytatását.
Májusban elindul a földárverések harmadik, egyben utolsó köre, egy hónapig lesznek árverések, a feltételek nem változnak, ár- vagy területcsökkenés nem lesz. Mint azt korábban megírtuk a tavasz végéig összesen 150 ezer hektár földet kívánnak eladni. Ebben a körben már halastavak is lesznek, így összesen 260-280 ezer hektárt értékesítenek. Földhöz azok juthatnak, akik megfelelnek a törvényben előírt feltételeknek, és az árverésen a legmagasabb árat kínálják, a helyben lakó földműveseket pedig elővásárlási jog illeti meg. A korábban meghirdetett 200 ezer hektárból 130 ezer hektár állami föld kelt el, amelyek majd a szerződéskötést követő 60 nap után kerülnek a vásárlók tulajdonába.

Ezzel nem mindenki ért egyet

A Greenpeace szerint ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a 2015 őszén indított földárverések ténylegesen veszélyeztetik a magyar vidék jövőjét, az ott élő emberek megélhetését; megfosztják a kis- és családi gazdálkodókat a földhöz jutás valódi esélyétől; és tovább rontják az ökológiai gazdálkodás amúgy is kritikus helyzetét. A ma bemutatott Ángyán-jelentés véleményük szerint tényekkel támasztotta alá, miként lettek a földárverések igazi vesztesei Fejér megyében a helyi kis- és családi gazdálkodók.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo