Félmillióan választhatják az új adózási lehetőségeket

A kisadózók tételes adóját (kata) és a kisvállalati adót (kiva) választó vállalkozások száma 2014-ben elérheti az 500 ezret - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (ngm) adóügyekért felelős helyettes államtitkára.

A kiva törvényi szabályozása még kissé módosulhat, miután a szakértők a munkavállalói terhek körüli problémákra hívták fel a jogalkotók figyelmét – jelezte a tisztségviselő az RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. online adókonferenciáján Kalocsai Zsolt elnök-vezérigazgató kérdésére válaszolva.

Az adószerkezet átalakítása 2013 január elsejével az államtitkár elmondása szerint lényegében befejeződik, a változtatások eredményeképpen a jövedelem típusú adók csökkentek, miközben a forgalmi, jövedéki típusú adók emelkedtek.

Az egyéni vállalkozókra és a mikrovállalkozásokra szabott kata lényege, hogy a vállalkozások évi 6 millió forint árbevételig bejelentett főállású kisadózónál havi 50 ezer, főállásúnak nem minősülők esetén havi 25 ezer forint tételes adót fizetnek jövőre. A 6 millió forint feletti bevétel 40 százalékát kell adóként leróni, miközben fontos tudni, hogy ez a bevétel áfa nélkül értendő, hiszen a kisadózói kör alanyi adómentes.

Még decemberben érdemes lehet átjelentkezni

Könnyebbséget hozhat a kata
Talán a legkevésbé vitatott 2013-as új adónem a kisadózó vállalkozások tételes adója, becenevén a kata. Valóban sokak számára megkönnyítheti az adózást, sőt arra késztethet, hogy a fekete vagy a szürke zónából átlépjenek a fehérbe. Arra viszont, hogy a kata szebb-e, jobb-e, mint az eva, már nehéz egyértelmű választ adni. Van, akinek az új többet ígér, van, akinek az elmúlt évek viszontagságai után is érdemesebb az evánál maradnia.
A módosító indítványok nyomán a törvény most úgy szabályoz, hogy a katás vállalkozás által kibocsátott számlát a megrendelő (vevő) elszámolhatja. A szabály szerint ha a kisadózó ugyanazon adóalanynak éven belül 1 millió forintot meghaladó összegben bocsát ki számlát, akkor mind a kisadózó, mind az üzleti partner adatszolgáltatásra lesz köteles. További garanciális szabályként a későbbiekben a kisadózónak kell ilyenkor bizonyítania, hogy esetében nem színlelt munkaviszonyról van szó.

A kata hatálya alá bármikor szabadon be lehet jelentkezni, a vállalkozás a bejelentkezés utáni hó első napjától adóalany; az új cégek azonnal bejelentkezhetnek. Adószakértők azt ajánlják, hogy a váltást tervező evázók decemberben mindenképp jelentkezzenek át.

Frissen alakult cégeknek is

A több adónemet (szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulás, társasági adó) is kiváltó kisvállalati adót (kivát) a kkv-kra és a mikrovállalkozásokra formálták (a foglalkoztatottak száma legfeljebb 25 lehet, a mérlegfőösszeg és az éves árbevétel pedig 500 millió forint), és az evával szemben - amely csak kétéves működés után választható - gyakorlatilag nincs belépési korlátja, frissen alakult cégek is választhatják.

Kisvállalati adó: ha az eva és a tao sem jó
Azoknak a kkv-knak, amelyeknek eddig sem az eva, sem a társasági adó nem volt igazán kedvező, jó választásnak bizonyulhat a kisvállalati adó. Ha alkalmazottaik és költségeik is vannak, likviditásuk és tartalékaik viszont korlátozottak, érdemes megpróbálkozniuk ezzel az új adónemmel, amely néhány közterhet is kivált. A kiva néven ismertté vált adózási formáról szóló törvényt október elején fogadta el a parlament, november 19–20-án azonban néhány ponton módosították az új jogszabályt.
Az adó alapja a vállalkozás pénzforgalmi szemléletű eredménye és személyi jellegű kifizetéseinek összege. Az adó kulcsa 16 százalék.

A kiva hatálya alá december elsejétől 20-áig lehet bejelentkezni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), de a cégek január 15-éig meggondolhatják magukat, és visszavonhatják bejelentkezésüket. Az a cég, amelynek a társasági formája megváltozik, kiesik a kiva-körből - ez uniós előírások miatt került a szabályozásba.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo