Felkészül: pék, cukrász, vagyonőr

Idén a sütő- és cukrászipari tevékenységet folytató vállalkozások körében tart majd célvizsgálatokat a munkaügyi hatóság, de sok ellenőrzésre számíthatnak a személy- és vagyonvédelem területén dolgozó cégek is. A korábban bejelentés nélkül foglalkoztató társaságok 80 százaléka újabb ellenőrzésre számíthat.

Idén az elmúlt évekhez hasonlóan a munkaügyi hatóság kiemelt figyelmet fordít a munkaügyi ellenőrzések hatékonyságának növelésére, ezért elsősorban a nagy létszámú munkavállalót foglalkoztató vállalkozások ellenőrzésére fókuszál.

Kép: Pixabay

Ezen a körön belül is kiemelt figyelemmel fogja vizsgálni a fokozott védelemre szoruló munkavállalók (fiatalkorúak, terhes, nemrégen szült, anyatejet adó nők és szoptató anyák, idősödők, megváltozott munkaképességűek, mozgáskorlátozott vagy egyéb testi fogyatékos munkavállalók) foglalkoztatási körülményeit, valamint a pihenőidő és az éves fizetett szabadság munkavállalók részére történő jogszabályoknak megfelelő biztosítását.

Míg a korábbi években a mezőgazdasági, építőipari kivitelezési és kereskedelmi tevékenységek, valamint a kölcsönzött munkavállalók munkakörülményeinek vizsgálata állt fókuszban, addig 2019-ben a munkaügyi hatóság elsősorban a sütő- és cukrászipari tevékenységet folytató vállalkozások körében fog célvizsgálatot tartani.

Emellett a vizsgált munkáltatók legalább 10 százaléka a személy- és vagyonvédelem területéről fog kikerülni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a korábbi évek fókuszterületei lekerülnének az ellenőrzési térképről, ugyanis a korábban bejelentés nélkül foglalkoztató munkáltatók 80 százaléka számíthat utóellenőrzésre.

Az eddig felsorolt munkáltatókon kívül fokozottan számíthatnak ellenőrzésre a veszélyes munkaeszközt,

Munkavédelem: a kereskedelemben tízből nyolc munkavállalónál van szabálytalanság
A kereskedelmi ágazatban tavaly november 10. és december 10. között lezajlott országos szintű munkavédelmi ellenőrzéseknél a vizsgált 1013 munkáltató közül 893 esetében találtak munkavédelmi, illetve munkaegészségügyi hiányosságokat.
anyagot és technológiát alkalmazó, zajjal, kéz- és karrezgéssel, veszélyes anyagokkal/keverékekkel, rákkeltő vagy mutagén anyagok expozíciójával, biológiai kóroki tényezők jelenlétével járó tevékenységet folytató munkáltatók, amelyek jellemzően az építőiparban, a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban és az egészségügyben működnek. Ilyen munkáltatóknál történő ellenőrzés során a munkaügyi hatóság kiemelten fogja vizsgálni a munkabiztonsági és munka-egészségügyi előírások betartását is.

Tapasztalataink szerint a munkaügyi hatóság leginkább olyan munkáltatókat von ellenőrzés alá, amelyek az általános munkarendtől eltérő munkarendben, így például több műszakos vagy megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztat munkavállalókat, illetve munkaidőkeretet alkalmaz vagy többes foglalkoztatás történik, azaz több munkáltató által létesített munkaviszonyban foglalkoztat munkavállalókat.

A hatóság által kezdeményezett munkaügyi ellenőrzések mellett azonban számos olyan esettel is találkozunk, amikor az ellenőrzés munkavállalói vagy munkavállalói érdek-képviseleti szerv bejelentésének kivizsgálására indul. Az ilyen jellegű bejelentések leggyakoribb kiváltó oka a munkavállaló és a munkáltató között a távolléti díj és/vagy a bérpótlékok számításával és kifizetésével kapcsolatos elszámolási vita” – mutatott rá dr. Majoros Gábor T., a Deloitte Legal ügyvédje.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo