Felcsúti TAO-költések - ezek a cégek örülhettek

A végrehajtási eljárás nyomán eddig kiadott TAO-számlák a költések és beszerzett termékek, szolgáltatások mellett is tartogatnak még magukban érdekességeket. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen cégek jutottak bevételhez a Felcsút TAO-költésének köszönhetően.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A cikk eredetileg laptársunk, az Mfor.hu oldalán jelent meg.

A Demokratikus Koalíció évek óta küzd azért, hogy közérdekből nyilvánosnak számító számlákat a TAO-támogatások elköltéséről kiadja a rendszer legnagyobb nyertese, A Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítvány. A szervezet azonban a jogerős bírósági ítéletnek sem volt hajlandó eleget tenni, ezért a párt képviselői végrehajtási eljárást indítottak a miniszterelnök által alapított szervezet ellen. Ennek nyomán két alkalommal a számlák egy részét már átadták a végrehajtónak.

Mint arra múlt heti cikkünkben rámutattunk, az eddig nyilvánosságra hozott számlák az összesen megítélt TAO-támogatásnak még a fél százalékát sem teszik ki. A 30 milliárd forintból mindössze 70 milliónak ismerhettük meg a felhasználását. Első cikkünkben a beszerzett termékek körére fókuszáltunk, most azonban azt vettük górcső alá, hogy milyen cégeket választottak hosszú távú vagy alkalmi beszállítóknak Felcsúton.

Az élelmiszerek, gyógyszerek, sütemények és bizonyos szolgáltatások esetében a dokumentumok arra engednek következtetni, hogy fix partnerektől vásárol a Mészáros Lőrinc által elnökölt alapítvány. Mint írtuk,

  • ha marhahúsról van szó, akkor az elnök, Mészáros Lőrinc cége, a Búzakalász 66 Kft. volt a beszállító,
  • élelmiszerek esetében a CBA, a Metro, a szegedi Hansa-Kontakt Kft., valamint a balatonboglári Halker Kft. lett a partner.
  • személyszállítási szolgáltatásokat részben magánvállalkozásoktól, részben a helyközi közlekedést szervező cégektől vettek igénybe.
Akadnak azonban olyan üzleti partnerek, melyektől - a megismert számlák alapján - néhány hónapig vásároltak, netán eseti megrendelésekkel fordult hozzájuk az alapítvány beszerzéséért felelős kollégája.

Energiaszelet az építőipari vállalkozástól

Ilyen eseti megrendelésen alapuló átmeneti partnernek tűnik a budapesti székhelyű Katona Konstruktőr Kft. Felcsút a cégtől 2014 augusztusa és 2015 novembere között összesen nyolc alkalommal szerzett be táplálékkiegészítőnek tekinthető élelmiszeripari termékeket. A számlák összértéke 1,84 millió forint volt, melynek nagyobb része a cég 2015-ös üzleti évét javította. De kezdjük az elején!

Az említett időszakban a felcsúti focialapítvány Regener italporokat és Voltage-szeleteket vásárolt egészen nagy tételben - van számla, mely 900 darab Voltage-szeletről szól. A vásárolt italpor alapvetően az edzések után segíti a gyorsabb regenerációt, ami gyorsabb és hatékonyabb teljesítménynövekedéshez vezet. A Voltage-szelet is hasonló funkcióval bír: egy gabonapehely alapú energiaszeletről van szó, mely hosszú időtartamú aktivitás során az energiapótlást segíti.

E termékek Katona Konstruktőr Kft.-től történő beszerzése azért is tűnik pikáns történetnek, mert a cégkivonat szerint a társaságnak még csak érintőlegesen sincs semmi köze az étrendkiegészítőkhöz.
A fő tevékenysége ugyanis lakó- és nem lakóépület építése, ami egyben az egyetlen tevékenysége is. Természetesen 2014-2015 nem most volt, tehát könnyen előfordulhat, hogy a cég az azóta eltelt időben átalakította a tevékenységét, de az Opten adatbázisa szerint ilyenről nem beszélhetünk. Végig építőipari tevékenységekkel foglalkozott, egyetlen olyan feladatkört találtunk a listában, ami kicsit kilóg ebből a sorból, a vegyestermék-kereskedelmet, ám ezzel is hivatalosan csak egyetlen évig foglalkozott, 2012 februárja és 2013 februárja között.

A felcsúti megrendeléseknek köszönhetően tehát 1,8 millió forintos bevételre tett szert a Kft., ebből 1,27 millió forint esett a 2015-ös évre. Bár jelen aspektusban talán ez az összeg kevésnek tűnik, a Katona Konstruktőr évében meghatározó tétel volt. 2015-ben ugyanis 9,8 millió forint nettó árbevételhez jutottak, ennek mintegy 10 százalékát köszönhetik a különleges felcsúti megrendelésnek, melyet úgy sikerült teljesíteniük, hogy ez teljesen a működési zónájukon kívül volt.

Friss cégben is megbíztak

A focialapítvány 2015-ben vásárolt a pécsi székhelyű Sportital Kft.-től nagy mennyiségben Gatorade-italporokat, alkalmanként akár 200-300 darabot is. A számlák összértéke 2,026 millió forint volt, mely az akkor nem túl nagy múltra visszatekintő társaság gazdálkodásában igen jelentős tételnek számított.

A Sportital Kft.-t ugyanis 2013-ban alapította egy pécsi magánszemély, Peics Istvánné, majd két évvel később, 2015 nyarán adta el egy másik magánszemélynek, a szintén pécsi lakhellyel rendelkező Aczél Tamásnak. 2015-ben az akkor fő tevékenységként még ital nagykereskedelemmel foglalkozó cég árbevétele majdnem 4 millió forint volt, ami azt jelenti, hogy a felcsúti focialapítványnak köszönhetik az árbevételük kicsit több mint 40 százalékát. Erre rá két évvel nagyot növekedett a cég, hiszen a 2016-os 5 millió forintos árbevételt a négyszeresére növelték és 21,5 milliót tudtak elkönyvelni.

A cég azóta átalakította a tevékenységét, 2019 márciusa óta fő profilja már csomagküldés és internetes kiskereskedelem.

Sportvezető rendel a sportvezetőtől

A felcsúti focialapítvány 2014 augusztusa és októbere között rendelt fapelletet az ócsai székhelyű Kriszt Kft.-től. Mennyiségét és árát tekintve sem beszélhetünk elhanyagolható tételről, hiszen a számlák alapján összesen 75 tonna fapelletet vásároltak, három egyenlő részletben. Ezért külön-külön 1,6-1,6-1,6 millió forintot fizettek ki.

A Kriszt Kft. tevékenységét tekintve nem meglepő, hogy a terméket nézve rájuk esett a felcsúti beszerző választása, hiszen fűrészárugyártással foglalkoznak. A tulajdonosokat tekintve azonban itt is van némi különlegesség. A cég többségi tulajdonosa Kárpáti Zoltán Gábor, aki 2015-ben még a Szekszárdi Utánpótlás-nevelő Football Club elnöke volt. Ezt a posztot már 2014 óta betölti, azóta újra is választották, jelenlegi mandátuma 2023-ig szól. Sőt, 2016 áprilisa, vagyis megalakulása óta az Agenta Grils Szekszárdi Football Club Kft. ügyvezetője is.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo