Fejlesztési láz a kkv-szektorban

Három és fél éves csúcson van a vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégvezetők 62 százaléka tervez valamilyen fejlesztést. A középvállalkozásoknál még ennél is jobb az arány, ugyanis 91 százalék tervez beruházni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. A célokat tekintve a gépek, berendezések korszerűsítése áll az élen, de ingatlanberuházásokban is egyre többen gondolkodnak.

Az év eleji alacsony arányt követően folyamatosan javul a hazai kkv-k beruházási kedve. „Jelenleg 10-ből 6 cég gondolja úgy, hogy valamilyen fejlesztésbe kezd a következő egy év során. Ez jelentős előrelépés az egy évvel ezelőtti értékhez képest, amikor 10-ből 5 cég vélekedett így. A javulás mindenképpen örvendetes, hiszen három és fél éve nem volt ilyen magas a beruházási szándék. A fogyasztás dinamikus bővülése és a folyamatosan megjelenő uniós pályázatok pedig hozzájárulhatnak a fejlesztések szinten maradásához vagy akár további emelkedéséhez is. Nemrég jelent meg például a kkv-k eszköz- és szoftverbeszerzésre irányuló 17 milliárd forintos keretösszegű pályázat” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv-marketingfőosztály-vezetője.

Pörög az ingatlan

A következő egy év beruházásait elsősorban a gépek, berendezések (34%) és az informatikai fejlesztések (33%) pörgethetik fel. A gépjárműpark korszerűsítése (26%) stabilan tartja harmadik helyét, de egyre többen készülnek ingatlan beruházásokra is. Az ebben gondolkodó cégek aránya év elejéhez képest közel négyszeresére nőtt (19%). Úgy tűnik tehát, hogy még jobban felpöröghet az építőipar.

A középvállalkozások körében igazi beruházási boom várható, ugyanis 73 százalékról 91 százalékra ugrott fejlesztési szándékuk. Ez azt jelenti, hogy 10-ből 9 cég tervez valamilyen fejlesztést. A kisvállalkozásoknál is nőtt a beruházási hajlandóság, 53 százalékról 66 százalékra, miközben a mikrovállalkozások ennél visszafogottabban terveznek, 57 százalékról 54 százalékra mérséklődött a fejlesztési kedvük.

Így spórolhatnak 10 milliókat a kkv-k
Még időben vannak a vállalatvezetők, ha a januári M30-as nyomtatványokat – vagy más adó- és munkaügyi nyomtatványokat – elektronikusan szeretnék aláírni. De mindez csak a felszín: tízmilliókat spórolhatnának a cégek az e-aláírással.
A különböző ágazatok közül az ipari, építőipari cégek az átlagnál magasabb arányban készülnek fejleszteni (71%), miközben a többi szektorban közel azonos mértékben terveznek beruházást. A szolgáltató szektorban ez az arány 60, a kereskedelemben 58, a mezőgazdaságban pedig 57 százalék. „A KSH legutóbbi adata szerint szeptemberben az építőipari termelés volumene 23,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi értéket. Az építőipar tehát dinamikusan növekszik, és a felmérésünk szerint a folytatás is kedvező lehet” – mondta el a szakértő.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo