Ezermilliárd már pályázható

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2500-2600 milliárd forintos keretéből eddig megközelítően már 1000 milliárd forintot hirdettek meg a kis-és középvállalkozások számára, év végéig a keret 80 százalékát meg fogják hirdetni.

Kép: Pixabay

Mint azt korábban megírtuk, a kormány 300 milliárd forinttal megemelte a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) idei keretét. Ezzel az intézkedéssel a GINOP teljes, 2700 milliárd forintos keretéből 2200 milliárdot tesznek elérhetővé 2016 végéig a vállalkozások számára.

Rákossy Balázs a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára szerint ezzel tartják azt a kormányzati célkitűzést, hogy 2017 nyaráig az összes európai uniós forrás pályázati formában megjelenhessen. A tervek szerint a kormányzat a 2014-20 közötti időszakban Magyarország rendelkezésére álló 12 ezer milliárd forintot meghaladó összeg több mint 60 százalékát a kormány gazdaság-, vállalkozásfejlesztésre, a versenyképesség  növelésére fogja fordítani. „Ennek keretében a GINOP-nak több mint 2600 milliárd forintos keretével komoly szerepe van „- mondta. Hozzátette, mindez a kis- és középvállalkozások megerősítését szolgálja. Ezeket a vállalkozásokat szeretnék megvédeni és egyben lehetőséghez juttatni, hogy minél versenyképesebbek legyenek, minél nagyobb mértékben nőjön az exportképes, magas hozzáadott értékű termékeket előállító magyar kis-és középvállalkozások aránya.

Az államtitkár kiemelte: a GINOP az egyik eddigi legsikeresebb operatív program,hiszen a 2014-20-as időszakban abból már több mint 20 milliárd forintot fizettek ki kis-és középvállalkozások számára és a kifizetések volumene folyamatosan és exponenciálisan fog növekedni ebben az évben.

Még pályázni sem tudunk rendesen
Lényegesen nagyobbra nő az idén a GINOP kerete a vártnál, várhatóan a legsikeresebb, kapacitásbővítő pályázat is újranyílik a kkv-knak. De hiába több a pénz a GINOP-ban, ott is marad, ha a cégeken múlik: még mindig túl sok a hibásan beadott támogatási kérelem. Összeszedtük, mire érdemes figyelni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo