Exportképes kkv-kat vár a Magyar Nemzeti Kereskedőház

2013. október 04. péntek - 17:08 / piacesprofit.hu
  •    

A Magyar Nemzeti Kereskedőház elindította Partner Programját, amelynek célja, hogy felkutassa azokat a hazai vállalkozásokat, amelyeknek termékei, szolgáltatásai megjelenhetnek a külpiacokon. Az év végéig pedig újabb négy viszonylati kereskedőház megnyitása várható.

Exportra fel, magyar kkv-k! – Kép: SXC

Ünnepélyes keretek között jelentette be péntek délelőtt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.(MNKH), a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), valamint a Magyar Külgazdasági Szövetség (MKSZ) stratégiai együttműködési megállapodást köt. Szijjártó Péter kiemelte: „A kormányzat külpiaci stratégiájában megjelenő Keleti Nyitás stratégiájának támogatása szempontjából kiemelten fontos a hazai, exportfejlesztésben szerepet játszó szervezetek működésének az összehangolása. Az együttműködés lehetővé teszi a hazai exportpolitika gyakorlati támogatását, amelyet a három szervezet a saját területén valósít meg.” Az MNKH elsősorban kereskedőház-hálózatával, a HITA külpiaci szervezetével, az MKSZ pedig többek között piaci, iparági kutatásokkal járul hozzá a magyar vállalkozások exporttevékenységének elősegítéséhez, támogatásához. Az államtitkár hozzátette, hogy eddig Bakuban, Moszkvában és Asztanában nyíltak magyar kereskedőházak, de a kereskedőház-hálózatot továbbfejlesztik, így az év végéig újabb négy viszonylati kereskedőház (Peking, Abu-Dzabi, Rijád, Isztambul) megnyitása várható.

A most megkötött stratégiai együttműködési megállapodás egy Külkereskedői Szakértői Rendszerre (KSZR), a Kiemelt Beszállító-fejlesztési Programra és egy Külpiaci Megjelenési Programra terjed ki. A KSZR célja, hogy a külpiaci munkához alkalmas szakembereket tanácsadóként a magyar vállalatokhoz meghatározott időtartamra kihelyezzenek. A feladatokat a szakértő a menedzsment által kijelölt kollégával együtt végzi, így a tanácsadó munkájának végével a vállalat folytatni tudja a megkezdett tevékenységet. A szakértői rendszert részben az MNKH finanszírozza, és regisztrált partnerei 50 százalék kedvezménnyel vehetik igénybe a szolgáltatást.

A Kiemelt Beszállító-fejlesztési Program lényege, hogy azoknak a magyarországi beszállítóknak, amelyek már egy-egy multinacionális vállalat kipróbált partnerei – főleg autóipari és elektronikai beszállítók vagy nemzetközi áruházláncok beszállítói –, is lehetőséget nyújtsanak. Stabilitásuk megőrzése és növekedési képességük szempontjából fontos, hogy több lábon álljanak, több nagy vásárlójuk legyen. A stratégiai megállapodásnak köszönhetően olyan kapcsolatrendszerrel, tudással rendelkező szakértők bevonása történik, akik kapcsolatot alakítanak ki az új vevő és a beszállító cég között. Az MNKH partnerei ezen szolgáltatást is 50 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe.

7 tanács, hogy sikeres legyen vállalkozása a külpiacokon
A nemzetközi piacokra nyitott kkv-k sikeresebbek, mint a kizárólag helyi üzleteket kötő társaik – ezt támasztja alá minden kutatás, mutató és statisztika. Nem véletlen, hogy a 2–5 éve alapított kkv-k 82 százaléka jelen van a nemzetközi piacokon, és nyitott a globális innovációkra, állapítja meg egy nemzetközi kutatáson alapuló tanulmány. De átlépni termékünkkel vagy szolgáltatásunkkal az országhatárt nem olyan egyszerű!

A stratégiai megállapodás harmadik eleme a Külpiaci Megjelenési Program, amely célzott külpiaci roadshow-kat, megjelenéseket foglal magában, elsősorban a Keleti Nyitás első ütemében megcélzott piacokon. Egy-egy roadshow alkalmával egy adott szektor jelenik meg, ahol a potenciális üzleti partnerek találkozása a legközvetlenebb.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház mindemellett keresi elsősorban azokat a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari, vegyipari, környezetipari, gépipari, egészségipari és IT ágazatokból kikerülő magyar vállalatokat, amelyek magas minőségű, exportképes termékeket, szolgáltatásokat nyújtanak. A mai napon meghirdetett Partner Program elindításával (www.mnkhzrt.hu/partnerprogram) készen áll arra, hogy a magyar termékek számára újonnan megnyitott piacokra maximalizálja a magyar termékek és szolgáltatások kivitelét.

Szijjártó Péter államtitkár a magyar cégek, beszállítók felkutatásának fontossága kapcsán kiemelte és sikerpéldaként említette a Lidl Magyarország márciusban indított „Lidl a magyar beszállítókért” programját.  Grósz Jenő, a Lidl Magyarország elnöke elmondta: „A Lidl kiemelten fontosnak tartja a magyar beszállítókkal való együttműködést, valamint azt, hogy az áruházai polcain minél több magyar termék legyen, jelenleg mintegy 200 magyar beszállító 810-féle terméke érhető el az áruház polcain. Ugyanakkor támogatjuk a hazai cégek nemzetközi hálózatához való csatlakozását is. Jelenleg 36 magyar beszállító 106 terméke érhető el 9 európai ország Lidl áruházaiban. Üdvözöljük a Magyar Nemzeti Kereskedőház meghirdetett programját, hiszen így a magyar vállalkozások előtt új piacok, új lehetőségek nyílnak meg.”

Megszívlelendő tanácsok külpiaci nyitáshoz
Elegendő forrás, megfelelő helyismeret nélkül szinte lehetetlen sikereket elérni.
Mindenképp ajánlott egy megfelelő helyismerettel rendelkező partnert keresni, emellett azonban a rendszeres személyes jelenlét is elengedhetetlen.
Vannak országok, ahol kiemelten fontos a helyi nyelv ismerete. Hogy emellett milyen világnyelven lehet érvényesülni, az a helyi sajátosságokon múlik.
A keleti piacokra való exportálásnál például figyelembe kell venni a vámhatárokat és más adminisztrációs feladatokat, amelyek abból fakadnak, hogy a régió nem része az egységes európai övezetnek.
Először itthon vagy a régióban kell tapasztalatokat gyűjteni, és már felvértezve továbblépni távolabbi célországokba.
Az export nem csődvédelem! Proaktív növekedési lehetőség, de komoly kockázata van annak, ha bajban lévő vállalat próbál így túlélni.

Feliratkozom a(z) Piac & marketing téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor