Európa nem maradhat le a digitalizálásban

A könyveket elektronikus formában hozzáférhetővé tevő digitalizálás széles társadalmi rétegekhez juttathatja el az európai kultúra kincseit, ezért az EU-nak élen kell járnia a digitális könyvtárak létrehozásában - állítja Herczog Edit. A szocialista EP-képviselő a Google Könyvtár projektről szóló vitában arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitalizálást mindaddig támogatni kell, amíg valódi kulturális kínálatot teremt, és nem korlátozza a versenyt.

A jövő digitális könyvtára katalizátorként kell, hogy működjön mind a tudomány, mind a kultúra területén - indította felszólalását Herczog Edit az EP csütörtöki plenáris ülésén. A képviselő szerint új helyzetet teremt a kultúra-fogyasztásban, hogy végérvényesen átléptünk a Gutenberg-galaxisból a Digitális-galaxisba. „Nem a jövő, hanem már a jelen kihívása, hogy széles körben, a társadalom minden rétege számára elérhetővé kell tenni a könyveket" - érvelt a képviselő. A digitális világban ez egy mindenki által könnyen és ingyenes elérhető digitális könyvtárral valósítható meg hosszú távon és fenntarthatóan. A képviselő ugyanakkor arra figyelmeztette a törvényhozókat, hogy míg a ma fiataljai már „digitális bennszülöttek", addig a ma döntéshozói még csak „bevándorlók" a digitális galaxisban, ezért a következő generációk érdekeinek figyelembevételével kell meghozniuk döntéseiket.

Herczog a Google Könyvtár projektről elmondta, hogy a digitális hozzáférés minden olyan formáját támogatnia kell a közösségnek, amely figyelembe veszi a fogyasztói érdekeket, biztosítja az információhoz és tudáshoz való egyenlő hozzáférést, és nem utolsó sorban elősegíti a tudás, mint az EU ötödik szabadsága kiteljesedését. Minden digitalizációs projektnek - legyen szó üzleti megoldásról vagy éppen az Unió Europeana projektjéről - elő kell segítenie a kisebb nyelvek és kultúrák fennmaradását, egyenlő megjelenését és a digitális írástudatlanság felszámolását.

A képviselő szerint Európa nem maradhat le a digitalizálásban. A digitalizációs piac rendkívüli lehetőségeket teremt: nem szabad, hogy az elmúlt évtizedek technológiai fejlődésének gátat szabjunk, a kulturális innovációt mindaddig üdvözölnünk kell, amíg a versenyt nem korlátozza.

A képviselő szerint a kiadóvállalatok és a digitalizálásban érdekelt cégek közötti jogi nézeteltéréseket elsősorban az elektronikus hozzáférést a zászlajára tűző transzatlanti együttműködés oldhatja majd fel.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo