Ettől döglik a légy a neten

A jövőben talán már meg sem kell rendelnie a vevőnek a termékeket ahhoz, hogy leszállítsunk - az okoseszközök intézik majd a dolgot. Egyelőre viszont a jó sztorik mellett a jó akciók és a gyors szállítás az, ami hoz a konyhára. Az internetes vásárlás napja apropóján lássuk a legforróbb online kereskedelmi trendeket!

Idén hatodik alkalommal rendezik meg Magyarországon az Internetes Vásárlás Napját. Az október 7-én, a hónap első péntekjén zajló egynapos e-kereskedelmi óriásakcióban és iparági összefogásban több száz webáruház kínál valamilyen különleges kedvezményt. Az Internetes Vásárlás Napja mozgósító céllal jött létre 2010-ben: a környezet- és időkímélő online vásárlást, valamint a biztonságos és készpénzmentes online fizetési módokat kívánja minél szélesebb körben népszerűsíteni. Az Internetes Vásárlás Napján elérhető egyedi akciókat minden évben egy megadott napon teszik elérhetővé a résztvevő partnerek.

Az internetes vásárlás ha nem is olyan tempóban, mint nemzetközi szinten, itthon is egyre népszerűbb. A magyarországi webáruházak 77 százalékának nőtt a forgalma tavaly, és csak 4 százalékuk számolt be a forgalom csökkenéséről egy friss felmérés szerint.

Ahhoz azonban, hogy kereskedőként részesüljünk a webkereskedelem kínálta haszonból, már régen kevés csak jelen lenni. Ha megvan az áruház, az csak az első lépés. Mutatunk néhány kulcsfontosságú trendet, amit megéri követni!

Kép: Mastercard

Tartalom is kell az eladáshoz

Az impulzusvásárlás még mindig döntő fontosságú az internetes kereskedők számára (erről részletesebben beszélünk később), de egyre inkább ezen a területen is előtérbe kerül a vásárlói hűség kialakításának fontossága. A hűséges, visszatérő vásárló minden kereskedő kedvence, a hűség megszerzésére pedig kiváló eszköz egy jó történet.

Van egy jó sztorija? Megéri!
A filmek, a könyvek, a mesék vitathatatlanul hatalmas hatással vannak ránk. Miért ne használnánk ki a történetek erejét a mindennapi életünkben is? A történetek segítenek építeni személyes- és cégmárkánkat, megoldani a vezetési kihívásokat és kapcsolatokat teremteni.
Azok a termékek, amelyekhez egy jó sztori kapcsolódik, emlékezetesebbek a vevők számára és könnyebben alakítanak ki érzelmi kötődést is – ez pedig a hűség alapja. Persze nem feltétlenül kell minden egyes, a webshopunkban lévő termékhez külön sztorit társítani, de érdemes legalább egy, a boltra jellemző sztorit megtalálni. A gazdag, magával ragadó történetek segítenek a tanakodó vásárlóknak döntést hozni, hiszen az érzelmeikre hatnak, és bármilyen meglepő, ez nem csak a B2C, de a B2B szektorban is igaz.

A sztorizás persze nem azt jelenti, hogy ne kellene továbbra is a lehető legpontosabb és legrészletesebb leírásokat adnunk a termékekről, de a tapasztalatok szerint a vevők jobban értékelik, ha dinamikus blogposztok és tartalmasságuk mellett szórakoztató oktató videók formájában adagoljuk az információt.

Fizetni ízlés szerint

Az olyan bevett online fizetési módik, mint a bank-vagy hitelkártya továbbra is nagyon meghatározóak, Magyarországon pedig még mindig nem kopott ki az utánvétes megrendelés sem. Mindemellett úgy tűnik, hogy a többféle, rugalmas fizetési megoldás biztosítása segíthet az élvonalba kerülni. A PayPal egyre több ember számára vonzó, de lehet, hogy a mi vevőink éppen a Bitcoin elfogadást értékelnék. Meg kell tudunk, hogy milyen fizetési módot preferál a célcsoportunk és biztosítani, hogy azt használni tudja a webshopunkban. A profi fizetési rendszerek a kereskedő számára is értékesek, hiszen gyors, egyszerűen adminisztrálható és biztonságos megoldást kínálnak.

Még gyorsabban

Az egyik legfontosabb dolog az online vásárlással kapcsolatban az emberek türelmetlensége. 5-7 napot várni valamire, amit szeretnénk, a vásárlók számára egyenlő az örökkévalósággal. A tapasztalatok szerint az egyik legfontosabb faktor, ami alapján a netes vásárlók eldöntik, hol költenek, az a szállítás gyorsasága és a soknapos várakozás az oka annak is, hogy sokan mégis inkább fizikai boltban vásárolnak meg valamit a net helyett. Vagyis a gyorsaság kiemelten fontos különösen, ha visszatérő vásárlókat szeretnénk. Az Amazon szolgáltatása, amely révén bizonyos helyekre már a megrendelés napján szállít, elég magasra tette a vásárlói elvárásokat, szóval fel kell kötni az alsóneműt.

(Nem tekinthetünk el ugyanakkor attól a hazai trendtől, hogy bizonyos árelőny esetén a vásárlók igenis hajlandóak várakozni. Ezért lehetnek komoly versenytársai a hazai kereskedőknek az olcsó termékeket lassú, de ingyenes szállítással kínáló kínai oldalak.)

Pár év, és drónok hozzák haza a bevásárlást
Maholnap a drónok lesznek a csomagkézbesítés bejáratott eszközei, melyek akár 80%-kal is csökkenthetik a szállítási költségeket. Ugyanakkor számos problémát is felvet a megoldás mind a cégeknek, mind a fogyasztóknak.
Villám shopping

Az impulzus vásárlás a netes értékesítés egyik még viszonylag kiaknázatlan területe. Szeretünk olyasmit megvenni, amivel úgy érezzük, remek üzletet csináltunk – még akkor is, ha korábban eszünkbe sem jutott, hogy szükségünk lenne az adott dologra. Ez az alapja annak, hogy a nemzetközi Black Friday, vagy a hazai kezdeményezésű Internetes Vásárlás Napja komoly sikereket hoz a kereskedőknek. És bár a folyamatos akciózás, illetve az árversenybe való beleállás véleményünk szerint öngyilkos stratégia, néhány jól irányzott „őrült akció” még mindig remek módja a figyelemfelkeltésnek és az új ügyfelek behúzásának.

A személyre szabott élmény már a múlt?

A „kontextuális vásárlás” az új „személyre szabott vásárlói élmény”! Az egyedi üdvözlő képernyő vagy a korábban felkeresett oldalak alapján történő ajánlás remek dolgok, de már ennél is tovább mehetünk. Az ügyfél-központú technológiai fejlesztések és a dolgok internete (IoT) a következő szintet is megnyitotta már. A viselhető techológiáknak és az egyre több helyen megjelenő okos eszközöknek köszönhetően hamarosan a korábbi keresések csak az egyik eleme lesznek annak az adathalmaznak, aminek alapján a vevőket ki lehet szolgálni anélkül, hogy „megszólalnának”. Ez nem csak az online kereskedelem, de az egész marketing szempontjából drasztikus változás. Bár kicsit ijesztőnek is tűnhet, hogy minden eszközünk és azonosítónk adatokat tárol és oszt meg, hogy minél inkább a kedvünkre való dolgokkal célozhassanak meg minket fogyasztóként, nyilvánvalóan nagyon kényelmes is.

Hogy mit jelenthet ez a gyakorlatban? Tegyük fel, hogy protein shake-et árulunk, 24 darabos kiszerelésben. Ha a fogyasztónk minden edzés után fogyaszt egyet, most próbálhatunk saccolni, hogy ha hetene háromszor edz, nagyjából mikor kell megcéloznunk a „látjuk, hogy lassan elfogy, itt rendelhetsz” üzenettel. Ha szerencsénk van, a becslés pontos, de lehet, hogy éppen egy hónapig külföldön nyaralt a példa beli fogyasztó, így még bőven nem rendel, vagy épp rászánta magát a mindennapos edzésre és már hetekkel ezelőtt megvette a következő adagot máshol. A jövőben viszont az egymással kommunikáló eszközök révén a vásárló fitness appja által küldött adatokból pontosan tudjuk, hogy hány edzésen volt és mennyi proteinre lesz szüksége, ha pedig fogy a készlet, az üzlet – nyilván megegyezés szerint – automatikusan szállíthatja a következő adagot, éppen időben. Bolt tulajdonosként pedig mindenképpen érdemes kihasználni az ebben rejlő, közelgő lehetőségeket.

Hogyan és mit vásárol a Z-generáció?
Pár év, és micsoda különbség! A Z-generáció képviselői most tizenévesek és korántsem a fogyasztói társadalom agyatlan robotjai. Nagyon megnézik, mire adják ki a pénzüket, értéktudatosan vásárolnak. Nem halmoznak fel, de amit divatosnak és menőnek vélnek, azt megszerzik. Csak éppen alaposabb utánajárással és mérlegeléssel, mint a bátyjaik és nővéreik. Ha kell, még a szüleikre is rászólnak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo