Ételt rendelnek, építkezésekre mennek a NAV-osok

És mindezt honnan lehet tudni? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal friss Adórtraffipax-listájából. Megyei bontásban a következő napok várható ellenőrzései.

Észak-Budapest

Az adóhatóság összesítése szerint a főváros északi részében a NAV munkatársai egészen az év végéig az ünnepekhez kapcsolódó webáruházakat fogják ellenőrizni. Ahogy gyakran, most is megjegyzik, mindez persze nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy máshol is feltűnnek az ellenőrök.

Bács-Kiskunban

Ahogyan az előző hónapban, úgy novemberben is folytatódik az autógumi-szerelő vállalkozások vizsgálata. A revizorok forgalomszámlálást is végezhetnek, valamint az online pénztárgépbe rögzített bevételek alakulását folyamatosan elemzik.

Baranyában

A NAV baranyai munkatársai november 23. és 29. között hétfőn Pécsett, a Csontváry utcai üzleteket, kedden szintén Pécsett, a Hungária úti használtcikk kereskedőket, csütörtökön pedig Komlón, a piacon értékesítőket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is. A megye építkezésein továbbra is folytatódnak a szabályos foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.

Békésben

November 29-ig a megye adóhivatalának munkatársai a virágárusokat, valamint a vitaminokat, gyógynövényeket és táplálék-kiegészítőket árusító üzleteket ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadás mellett az online pénztárgépek használatát és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Fejérben

Hétfőtől szerdáig a virág- és ajándékárusoknál fognak megfordulni.

Győr-Moson-Sopron megyében

Itt a NAV-osok a vendéglátóegységeket, valamint az ételrendeléssel és házhozszállítással foglalkozó vállalkozásokat ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Hajdú-Biharban

November 25-én a megyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást. Bár itt is a közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Hevesben

Egész novemberben a mobiltelefon- és játékkereskedő vállalkozások készülhetnek a razziára. Itt is a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét nézik.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Szintén egész novemberben a szolgáltató szektorban ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát és a foglalkoztatás szabályszerűségét.

Nógrádban

November 23. és 27. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • november 23.: Pásztói járás,
  • november 24.: Salgótarjáni járás,
  • november 25.: Balassagyarmati járás,
  • november 26.: Rétsági járás,
  • november 27.: Szécsényi járás.
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a pékségekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.

Az adóellenőrök a hét valamennyi napján a megye egyéb településein is végezhetnek vizsgálatokat - jegyzi meg az összeállítás.

Somogyban

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a jövő héten is vizsgálja:

  • azokat a vállalkozásokat, ahol a foglalkoztatottak bejelentései és a járulékbevallások nem egyeznek,
  • valamint az építőipari vállalkozásokat.
Szabolcs-Szatmár Bereg megye

 Az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket.

  • november 23.: Vásárosnamény,

  • november 24.: Mátészalka, Győrtelek,

  • november 25.: Tiszadob, Tiszavasvári,

  • november 26.: Nyírbátor, Nyírgyulaj,

  • november 27.: Nyíregyháza.

A NAV munkatársai vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is. A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást. A revizorok a hét valamennyi napján, a megye egyéb településein is végezhetnek ellenőrzéseket - teszik hozzá.

Tolnában

  • november 23.: Szekszárd,

  • november 24.: Dombóvár,

  • november 25.: Szedres, Kajdacs,

  • november 26.: Dunaföldvár,

  • november 27.:Bonyhád

  • november 30: Paks.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo