Észtország az új adóparadicsom?

Elektronikus állampolgársággal fél óra alatt céget alapíthat bárki a társasági adót alig ismerő Észtországban. Mégsem érdemes oda rohanni. Szakértő mondja el, miért.

A világon elsőként, 2015-ben vezette be az Észt Köztársaság az elektronikus állampolgárság (e-illetőség) intézményét, amit bármelyik észt nagykövetségen/konzulátuson személyes megjelenés, fotózás, ujjlenyomat adás és 50 euró befizetése után bárki igényelhet. A maximum egy hónapos átfutási időt igénylő procedúra végén a magánszemély kap egy intelligens, azonosításra alkalmas kártyát, amely dokumentumok hitelességének igazolására és digitális aláírására is alkalmas. A kártya segítségével a hét minden napján, 24 órában intézhető számos ügy, például mintegy félóra alatt céget alapíthatunk Észtországban odautazás nélkül, illetve beadható az adóbevallás, a mérlegbeszámoló és banki utalásokat kezdeményezhetünk; ha egyszer már személyesen azonosítottuk magunkat a számlavezető banknál.

Nagy-Britanniában is kedvező lehetőségek várják a cégeket. Ha érdekli ez a lehetőség, konferenciánkon mindent megtudhat!

Információk szerint több magyar vállalkozás is számba vette az észt lehetőséget adótervezés szempontjából, azonban a Baker Tilly Hungária szakértője óvatosságra int. „Hiába alapítunk céget Észtországban, ha a tevékenységet Magyarországon végezzük, a magyar társasági adó (TAO) alanyai (is) leszünk. De elegendő ehhez az is, ha az üzletvezetés helye Magyarországon van, sőt, ha csak a döntéseket hozzuk itt, még ha a tevékenységet ott is végeznénk” – hívja fel a figyelmet Bagi Márta, Baker Tilly Hungária partnere.

Csak pár kattintás és itt sem vagyok
Kép:Pixabay

A TAO mellett az alacsonyabb észt áfa (20%) lehet vonzó, ha végfelhasználóknak nyújtunk szolgáltatást. Azonban ügyelni kell arra, hogy 2015-től bizonyos (távközlési-, műsor-, és elektronikus) szolgáltatások esetén az igénybe vevő lakóhelye szerinti áfát kell alkalmazni.

Adóalanyoknak (cégeknek) nyújtott szolgáltatások esetén (pl. IT-szolgáltatások) a teljesítés helye az igénybe vevő székhelye. Tehát célszerű lenne az ilyen szolgáltatásokat Észtországból nyújtani Magyarországra (és más EU-s országba), hiszen így áfa nélkül lehetne számlázni. Azonban a 282/2011/EU rendelet alapján ez sem ilyen egyértelmű: a székhely ugyanis a gazdasági tevékenység végzésének az a helye, ahol a központi ügyvezetés helye van. „Nem elegendő tehát egy postai cím, még a létesítő okiratban rögzített székhely cím sem, ha ott nem történik semmi, nem ott működik az ügyvezetés, nem ott hozzák a stratégiai döntéseket” – magyarázza a szakértő.

Radikálisan módosulhat a társasági adó
Az EB június 17-én nyilvánosságra hozta a társasági adózás uniós rendszerének radikális megreformálására vonatkozó akciótervét, amely több kezdeményezést tartalmaz az adókikerülés visszaszorítására, a fenntartható bevételek biztosítására és az egységes piac megerősítésére – figyelmeztet az RSM-DTM adószakértője.
Emellett észt cég alapítása mellett érdemes számolni az ottani könyvvezetési kötelezettséggel, amit az észt számviteli szabályok alapján kell megtenni. Tehát az adóbevallások „e-beküldését” is megelőzi némi kalkuláció, amit nem árt, ha az ottani szabályokat ismerő személy végez el, teszi hozzá Bagi Márta.

Azonban, ha valaki egyébként is észt céget kíván alapítani, akkor nagyon hasznos lehetőség az e-állampolgárság, hiszen ennek segítségével az adminisztráció és a költségek jelentősen lecsökkennek, az ügyintézés jóval gyorsabbá válik. Emellett az ottani adószabályok szerint nem kell a 20%-os TAO-t megfizetni mindaddig, amíg nincs osztalékkivét, tőkecsökkentés, részvény visszavásárlás, stb., azaz jövedelemkivonás a cégből. Ez esetben is csak a kivont részre eső TAO válik esedékessé.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy ez a kártya belépésre nem jogosít Észtországba, nem ad állampolgárságot, nem jogosít ott tartózkodásra és nem ad észt adóilletőséget.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo