"Emberekben, értékajánlatokban vagy megoldásokban hiszünk" - interjú a PortfoLion partnerével

Az OTP-csoporthoz tartozó PortfoLion Capital Partners a világ egyik legmeghatározóbb, korai fázisú befektetésekre szakosodott cégével, a Creandummal közösen tízmillió eurót fektetett be az online csalások megelőzésére specializálódott SEON Technologies Kft.-be. Ennek kapcsán beszélgetett a Piac&Profit Pozsonyi Gáborral, a PortfoLion Capital Partners partnerével.

A PortfoLion Capital Partners 2018-ban szállt be az akkor mindössze egy éve létező SEON-ba: félmillió eurós tőkét tettek másodmagával, a Fiedler Capitallal. Most újabb tízmillió eurót invesztáltak a Creandummal közösen a hazai startupba, amelyről Pozsonyi Gábor, a PortfoLion partnere úgy gondolja, a SEON lehet olyan, mint a hazai startupok elé általában példaként felhozott Prezi, Ustream, LogMeIn vagy talán már most is az. A mostani tőkebefektetésnek köszönhetően ugyanis megvetheti a lábát az amerikai piacon.

"Általában csapatokba fektetünk. Elkezdünk hinni emberekben, értékajánlatokban vagy megoldásokban" - mondta Pozsonyi Gábor azzal kapcsolatban, milyen szempontok szerint választják ki, mibe teszi a PortfoLion a kockázati tőkéjét. Ideális esetben három–hat év alatt szállnak ki. A SEON esetében abban reménykednek, hogy egy év múlva esetleg még egyszer befektethetnek, két-három év múlva pedig eladhatják a részesedésüket.

Pozsonyi Gábor

Azt gondolnánk, hogy a koronavírus-járvány okozta válság, nagyfokú bizonytalanság miatt ma nehezebb forrást bevonni, mint békeidőben. "Mi ennek pont az ellenkezőjét tapasztaljuk. Alapvetően a jegybankok likviditásbővítő programjainak köszönhetően rengeteg új pénz érhető el a piacon. Emiatt felmennek a cégértékek, és a kockázatitőke-piacra bejönnek az olyan nagyágyúk, mint a Creandum" - tért rá szélesebb aspektusokra Pozsonyi Gábor.

Arra a felvetésre pedig, hogy a pénzbőség hatására nem tompul-e a befektetők kockázatérzékenysége, nincs-e olyan veszély, hogy egyesek rizikósabb ügyletekbe is belemennek, mint amikor feszesebbek a költségkeretek, s így végső soron egy újabb pénzügyi válságnak ágyazhatnak meg, a PortfoLion partnere elismerte, sokakkal kétségetlenül most elszaladt az a bizonyos ló. Mindezek ellenére úgy véli, ők e forrásbőség közepette is higgadtak tudtak maradni. Ez tényszerűen vissza is igazolódik, hiszen az utóbbi körülbelül fél évben láttak nagyon izgalmas lehetőségeket, amelyeket szerettek volna kihasználni, de mások drágábban ütötték nyélbe az ügyletet, és nem szálltak be melléjük.

További részletek a Piac&Profitban. A magazinra itt tud előfizetni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo