Előre menekülnek a kereskedők

2017. február 10. péntek - 12:22 / piacesprofit.hu
  •    

Fokozódik a verseny a magyar kereskedelemben, az érdekelt vállalkozások pedig a fejlesztések felé nyitnak: a többségi állami tulajdonban lévő Garantiqa Hitelgarancia Zrt. ugyanis tavaly 121 milliárd forint értékben vállalt kezességet a kis- és nagykereskedelmi cégek által felvett hitelekhez, ami 26 százalékos növekedést jelent éves szinten. A Garantiqánál arra számítanak, hogy a következő időszakban még nagyobb lesz a kereslet a garanciakonstrukciók iránt, nem csak a kereskedelemben, hanem a többi ágazatban, például a mezőgazdaságban vagy éppen az építőiparban.

2015-ben a naptárhatással tisztított adatok szerint 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, a múlt év első 11 hónapjában pedig 4,7 százalékos volt a bővülés. A növekedés motorja a bérnövekedés, a válság alatt elhalasztott vásárlások pótlása, összességében elmondható: a lakossági fogyasztás élénkülése miatt növekszik a kiskereskedelmi forgalom.

A forgalombővülés ugyanakkor fokozottabb versenyt eredményez a kereskedelmi szektorban, az érintett cégek egy része pedig a biztonságos, garanciakonstrukciókkal kombinált hitelekkel igyekszik fejlesztéseket végrehajtani és megalapozni a további növekedést – közölte a Magyar Fejlesztési Bank-csoport többségi tulajdonában lévő Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (Egy 2016-os felmérés szerint a kkv fejlesztések túlnyomó többsége kizárólag saját forrásból, hitel nélkül valósult meg, vagyis leginkább magukban bíznak a magyar cégek.)

szupermarket

Kép:Pixabay

A tavalyi adatok szerint ugyanis a kis- és nagykereskedelmi cégek 8633 garanciaszerződést kötöttek a hiteleikhez, ami 13 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az érintett kereskedelmi vállalkozások által felvett hitelek összege 24 százalékkal 145 milliárd forintra nőtt, ezekre pedig a Garantiqa összesen 121 milliárd forintos kezességvállalást biztosított, ami 26 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget.

Mire nem jó a hitelgarancia?
A kezességvállalásnak ára van, amellyel érdemes minden cégnek számolnia, mielőtt kölcsönt vesz fel. Mit jelent mindez a gyakorlatban? Melyek a kezességvállalás buktatói? Itt olvashat róla.

Dr. Búza Éva, a Garantiqa vezérigazgatója elmondta: a kereskedelmi cégek körében népszerűek a garanciakonstrukciók, amelyek lehetővé teszik olyan cégek számára is a hitelfelvételt, amelyek nem, vagy nem feltétlenül kapnának hitelt egy-egy banktól. A szakember szerint az, hogy a kereskedelmi cégeknél jelentősen nőtt a hitelösszeg és a hozzájuk kapcsolódó kezességvállalások összege, egyértelműen azt mutatja, hogy az érintett vállalkozások kedvezőnek látják az ágazat helyzetét és úgy vélik, a források segítségével növekedésben maradhatnak. Dr. Búza Éva arra számít, hogy a következő időszakban még több kereskedelemben érintett cég ismeri fel a garanciakonstrukciókkal kombinált hitelekben rejlő lehetőséget. Hozzátette: a garanciakonstrukciók minden más ágazatban, például az építőiparban, a mezőgazdaságban érdekeltek számára is megnyitja az utat a hitelforrások előtt.

A Garantiqa a múlt évben egyébként összesen 346 milliárd forint összegben vállalt kezességet, ami 33 százalékos növekedést jelentett 2015-höz képest. A társaság szakértői arra számítanak, az idén tovább nő ez az összeg. Többek között azért, mert a Magyar Nemzeti Bank hitelprogramjainak megszűnése miatt a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a garanciakonstrukciók jelentik majd az egyik legköltséghatékonyabb megoldást ahhoz, hogy forráshoz jussanak.

 

Feliratkozom a(z) Pénzszerzés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek