Elon Musk is besegíteni a barlangban rekedt gyerekek kiszabadításában

Elon Musk is besegíteni a csapdába esett thaiföldi fiúk megmentésében, de a sietnie kell, mert lehet, hogy a mentőakciót már a hétvégén meg kell kezdeni.

Elon Musk két cégének mérnökei is részt vehetnek a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek kiszabadításában. A Tesla alapítója a Twitteren közölte, hogy szakembereket küld a SpaceX-től űripari cég és a föld alatti fúrással foglalkozó Boring Companytól a vízzel elárasztott barlanghoz.

Elon Musk szerint vakond van a Teslánál
Elon Musk szerint egy elégedetlen dolgozó szabotálta a munkafolyamatot és bizalmas információkat szivárogtatott ki a Teslától. A cégvezető azt is tudni véli, hogy a „vakond” azért lett dühös, mert nem léptették elő.
Musk szerint a technikusok segédkeznének a barlangot betöltő víz elvezetésében. Emellett felajánlotta a Tesla által fejlesztett akkumulátorokat is, amiket a barlang kivilágítására használnának. A cégvezető a Twitteren azt is felvetette, hogy egy műanyagcsövön keresztül vezessenek levegőt a barlangba, amennyiben elfogyna a gyerekek levegője.

A tizenkét, 11 és 16 év körüli thai fiú, illetve felnőtt kisérőik egy focicsapat tagjai, akik közel két hete egy kirándulás közben rekedtek egy barlangba, miután annak nagy részét elárasztotta a víz. A gyerekeket kilenc nap után találták meg a mentőösztagok, legyengülve, de még élve, egy szárazon maradt kamrába húzódva.

A SpaceX és a Boring Company szakembereinek ugyanakkor sietni kell, ha tényleg részt vennének a mentőakcióban. Mivel a hét végén újabb esőzések várhatók, lehetséges, hogy a mentést még szombaton vagy vasárnapon meg fogják kezdeni, ez esetben búvárfelszerelésben hoznák ki a fiúkat.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo