Előbb vagy utóbb, de a kkv szektornak is komolyan kell vennie a digitalizációt

A vasárnap esti ráhangolódás után hétfő reggel megnyitott a jubileumi, huszadik SAP Forum Hungary Siófokon, mely több mint ezer látogatót fogad a három nap alatt. Az izgalmas szakmai és szabadiős programok között lehetőségünk volt beszélni Ablonczy Balázzsal, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával a trendekről és a kkv-k helyzetéről is.

Ablonczy Balázs (Kép: SAP Hungary)

Ablonczy Balázs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója a többi között arról számolt be, hogy a tavalyi évhez képest huszonkét százalékos bevételnövekedést könyvelhettek el, ami 22,8 milliárdos árbevételt jelent a cég számára 2016-ot tekintve, és további növekedést várnak a jövőben is.

A szakember elmondta, a digitalizáció röviden arról szól, hogy minden olyan vállalati folyamatot, ami körülveszi az üzleti szereplőket, egy egységes rendszerben tudjuk kiszolgálni. Ez épp úgy fontos a munkatársak megtartásában és fejlesztésében, ahogy a partnerekkel, beszállítókkal való együttműködésében is. Egy digitális vállalatot a komplett látásmód jellemez.

Felhő a középpontban

Ablonczy szerint a felhő megoldások kicsit lemaradva terjedtek el a magyar piacon, főleg a tengeren túlhoz képest. A cégnek négy évvel ezelőtt sikerült az első nagyobb volumenű felhő technológiájú projektjüket végig vinni Magyarországon, amikor a MOL magyar vezetői úgy döntöttek, hogy modernizálják a folyamataikat. Azóta a nagyvállalati szektorban szinte mindenki használ valamilyen felhő-megoldást.

Egy integrált rendszerre való átállást általában az hozza magával, amikor üzleti modellt akar váltani a vállalat. Ehhez a korábbi informatikai rendszert fejleszteni kell, vagy adott esetben teljesen új rendszert kell bevezetni. Az ilyen fejlesztések nem csak a HR vagy a bérszámfejtők munkáját segíti. Ha mondjuk a Waberer’s példáját nézzük, akkor több ezer kamion menedzselését is komolyan segítette az újonnan bevezetett renszer: a kamionok kihasználtságát és karbantartását, az üzemanyag fogyasztást és a sofőrök munkaidőbeosztását is átláthatóvá és optimalizálhatóvá tette a vállalatra szabott integrált fejlesztést. A hazai közlekedési szektor meglepően innovatív egyébként – tette hozzá Ablonczy.

Hol tartanak a kkv-k?

A kkv szektor megrendelései az SAP bevetélnek a húsz százalékát teszi ki – ebben a tekintetben nem történt változás az elmúlt évekhez képest. Ugyanakkor arányaiban nézve folyamatos növekedésről és fejlődésről beszélhetünk kkv-k terén is, mondta Ablonczy. Az SAP kisvállalati megoldásai népszerűnek mondhatóak, nem csak azért mert költséghatékonyak, de gyorsan be is vezethetőek. Vannak erre vonatkozó pályázatok, ugyanakkor ezek nem igazán motiválják a cégeket a váltásra, mert az elérhető támogatások olyan szigorú feltételeket szabnak, főleg önerő tekintetében, hogy a kkv-k nem szívesen élnek vele.

PP miniinterjú: Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. vezérigazgatója
Mennyire valós a kkv-k motivációja a digitális átállást tekintve? Sokszor úgy látni, hogy az erre beszerezhető pályázati pénzek nagyobb motivációt jelentenek, mint a fejlesztés maga.
Az jó, hogy sok elérhető pályázat van, mind Európai Uniós, mind a gazdaságösztönző innovációs vonalon. Én úgy látom, hogy az a trend, miszerint csak toldozgatanak-foltozgatnak a cégek, vagy a pályázati forrásokat másra használják, mint amire kellene, csökkenni látszik. Biztos vagyok benne, van még ilyen, és ez a szám soha nem is lesz nulla, de egyrészt a szabályozás egyre nagyobb önerőt vár el - nem is lehet mindenhol teljesen vissza nem térítendő támogatást kapni –, másrészt, ha valaki forrást kap a fejlődéshez, és mégse erre használja fel, akkor a saját üzleti sikerét kockáztatja. Persze ettől még lesznek ilyenek, de véleményem szerint folyamatosan csökkeni fog ez a szám.
Mennyire vannak jól felépítve ezek a támogatások? Szerinted milyen formában lehetne hatékonyabbá tenni az átállás ösztönzését?
Nem vagyok támogatási szakértő, de én nagyobb hangsúlyt fektetnék a folyamatos monitorozásra, jobban ellenőrizném a szakmai célkitűzések megvalósulását. Sokkal sűrűbb ablakokkal monitoroznék, hogy ne legyen annyi visszaélés és kidobott pályázati pénz.
Az SAP kkv-k adta megrendelései milyen arányban voltak pályázati pénzekből fedezve?
A kkv-s megrendelések nagyjából húsz százaléka lehetett pályázat pénzből finanszírozva. Kevésbé látunk ebbe bele, mert ugye a kkv szektort nagyrészt partnerekkel fedjük le, a kisvállalati szektort pedig csak partnereken keresztül célozzuk meg, így nem annyira látjuk, hogy ezek az üzletek pályázat útján történtek meg vagy pedig az ügyfél ruházott be saját tőkéből.
Talán a HR folyamatok automatizálása a legmegfigyelhetőbb folyamat. A vállalatvezetők azzal szembesülnek, hogy egyre kevesebb erőforrásuk van, és közben egyre több embert kell kiszolgálni egyre kevesebb HR erőforrással. Az SAP-nál négy HR-es jut ezer főre. Tehát növekszik a HR osztályra nehezedő súly. Mivel nő az egy főre jutó ellátandó feladatok száma, ezért a HR menedzsmentben különösen nagy szerepet kapnak a vállalatirányítási rendszerek, melyek nem csak a pénzügyi adatokat, de a vállalaton belüli oktatást és a karriertervezést is felhőtechnológiával teszi könnyebben tervezhetővé és elérhetővé. Ma már van olyan vállalat, ahol a dolgozók egy mobil alkalmazás segítségével nyújthatják be szabadságkérelmüket, a vezetők pedig egy gombnyomással jóváhagyhatják azt.

Állami szféra

Az állami vállalatoknál nagyon komolyan veszik az adatbiztonságot, így óvatosan nyúlnak ezekhez a területhez, nehezen megy át a döntéshozókon egy-egy rendszercsere vagy fejlesztés. Ugyanakkor az állami vállalatok is egyre nyitottabbak a felhő alapú megoldásokra, ennek megfelelően az SAP is egyre többször kap zöld lámpát az ilyen jellegű fejlesztésekre, nem csak HR de beszerzési területen is.

Ablonczy Balázs szerint érződik, hogy a nemzeti közművek keresik annak a lehetőségét, hogyan lehetne modernizálni a működésüket, és növeljék az ügyfélélményt, akár egy gázszámla befizetése kapcsán. Ablonczy ennek kapcsán kitért arra is, hogy az állami megrendelések száma is tovább bővült tavaly.

Az SAP Hungary vezérigazgatója az egészségügy modernizálását rakná a prioritási lista élére, főleg, mert itt lehetne a legnagyobb eredményt a leggyorsabban elérni. Vannak már erre vonatkozó kezdeményezések – mondta a szakember.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo