Egyre meredekebb lejtőn a magyar cégek

2012. április 02. hétfő - 14:00 / piacprofit.hu
  •    

Az idei első negyedévben 5828 céggel szemben indult felszámolási és 9048 céggel szemben végelszámolási eljárás. Ez 33, illetve 54 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest. „Immár ötödik negyedéve folyamatosan emelkedik a felszámolások és a végelszámolások száma Magyarországon és semmi jele annak, hogy ez a trend megfordulna" - nyilatkozta Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató igazgatója.

Idén az első negyedévben 5828 céggel szemben indult felszámolási eljárás, és 9048 cég végelszámolását tették közzé. Továbbra sem túl gyakran alkalmazzák a csődeljárásokat, melyből az idei évben csupán 45-öt indítottak. A felszámolások száma az előző év első negyedévéhez képest 33 százalékkal, a végelszámolásoké pedig 54 százalékkal emelkedett.

Egyre többen fogynak ki a tartalékokból
Egyre többen fogynak ki a tartalékokból

„Ez komoly problémákat jelez, hiszen a magyar vállalkozások között eddig is igen magas fizetésképtelenség további növekedése a – tőkeerősnek nem nevezhető – hazai kkv szektorban a lánctartozás és a fizetésképtelenségi hullám még szélesebb körű elterjedését vetíti előre. Elég csak összevetni a mostani adatokat a válság első évének, 2008-nak az adataival, a felszámolási és végelszámolási ráta növekedése egészen elképesztő" – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. 2008 első negyedévében az éves felszámolási ráta, azaz a felszámolásokat a működő cégek számához viszonyító mutató 2,24 százalékon állt, a végelszámolási ráta pedig 2 százalék volt. Ehhez képest idén az első negyedévben a felszámolási ráta megközelítette a 4, a végelszámolási ráta pedig meghaladta az 5,6 százalékot. „Csaknem bizonyos, hogy az eljárások száma tovább emelkedik az év során, ez pedig azt jelenti, hogy év végére akár minden 25. működő céggel szemben fizetésképtelenségi eljárást, azaz felszámolást, csődeljárást kezdeményezhetnek" – mondja Tóth Tamás. „Ilyen kedvezőtlen adatokat a gazdasági válság előtti időszakban csak néhány olyan ágazat produkált – elsősorban az építőipar -, ahol hagyományosan magas a cégek fluktuációja, most viszont a gazdaság egésze mutat ilyen képet" – teszi hozzá az igazgató. (Az idei év könnyen rekordot hozhat.)

Rekord március

Márciusban 1964 céggel szemben indult felszámolás, szemben a tavaly márciusi 1500-zal. Végelszámolások tekintetében a 3928 indított eljárás 53 százalékos növekedés az előző évi 2565 -tel szemben, és egyben minden idők legmagasabb havi adata. Az egy hónapon belül indított végelszámolások száma az előző hónapban lépte át először a 3000-es határt, azt megelőzően éppen a tavalyi március volt a rekorder hónap, a változás tehát ezen a területen a legnagyobb. „Ez részben szerencsére az adóhatóságnak és a cégbíróságoknak köszönhető, mert a hatóságok végre komolyan veszik a magyar gazdaságnak a nem működő cégektől történő megtisztítását. Az elindított eljárások során azonban gyakran derül fény ki nem fizetett követelésekre, így a cégbezárások többsége nem a tulajdonosok józan megfontolásából következik be, hanem a NAV vizsgálatok során felszínre került problémák kapcsán" – mondja Tóth Tamás. (Már az áprilisi statisztikák sem voltak túl fényesek.)

Az első negyedévben 16 938 új céget jegyeztek be, ez 31 százalékos növekedés a tavalyi első negyedévhez képest. Ennek hátterében az áll, hogy a január óta szigorúbb és drágább cégalapítás, és ez tavaly november-decemberben cégalapítási hullámot indított el, ezek egy részét pedig januárban tették közzé a cégbíróságok.

Régiós eltérések

Mint mindig most is jelentős eltérések vannak mind régiónként, mind ágazatonként a felszámolások vagy épp új cégalapítások kapcsán. Az észak-magyarországi régióban például az idei első negyedévben 50 százalékkal több új céget alapítottak, mint 2011 ugyanezen időszakában, míg a nyugat-dunántúli régióban a növekedés üteme 20 százalék alatt maradt. A felszámolások számának alakulásának regionális eltéréseit jól mutatja, hogy míg a közép-dunántúli régióban 50 százalékkal is növekedett a felszámolások száma az első negyedévben a múlt év azonos időszakához képest, addig az észak-alföldi régióban a növekedés üteme még a 15 százalékot sem érte el.

Az építőipari cégek között a felszámolási eljárások növekedési üteme messze az országos szint alatt marad, amiben komoly szerepe lehet az évek óta eleve igen magas felszámolási aránynak. Vannak azonban olyan szakágazatok – pl. építőanyag-gyártás – ahol kifejezetten csökkent a fizetésképtelenségi eljárások száma. Más ágazatokban, így a szállítmányozás és fuvarozás esetében is tetten érhető, hogy a komoly piacszűkülés miatti korábbi rossz adatok után mára némiképp konszolidálódott a helyzet. Más területeket viszont még csak most ér el a felszámolási hullám: az átlagosnál lényegesen magasabb a felszámolások növekedési üteme a kiskereskedelemben, az informatikában, a vendéglátóiparban, vagy épp a pénzügyi szolgáltató cégek körében. Utóbbiak közül kétszer annyi cég került felszámolás alá az idei első negyedévben, mint 2011-ben.