Egyre türelmetlenebbek a hitelezők

Az elmúlt egy év alatt 14 683 cég ellen indult felszámolási eljárás. Munkanapokat számítva, naponta átlagosan 60 cég szűnt meg ilyen módon a magunk mögött hagyott esztendőben – és ez nem is rossz arány a korábbi évekhez képest.

Kép: PP, Fotó: Bartos Gyula

Bármennyire is ijesztőnek hangzik ez a szám, az elmúlt öt év legalacsonyabb mutatója, az egy évvel korábbihoz képest is 21 százalékos csökkenést jelez. Az utóbbi öt esztendő alatt egyébként összesen 88 585 céget iktattak ki a piacról felszámolási eljárással. Ez a javulónak tűnő statisztika alapvetően annak következménye, hogy a múlt évi törvénymódosítás miatt változott az eljárások lefolytatása – mondta Somogyi Ferenc, a Felszámolók Országos Egyesületének (FOE) elnöke. Korábban a kényszer-végelszámolások nagy része ugyanis felszámolásba ment át, és természetesen itt regisztrálták a statisztikák is. A változások óta a kényszer-végelszámolási eljárások többségét a bíróságok kényszertörléssel zárják le, így ezek az adatok nem jelentkeznek a felszámolásokról szóló kimutatásokban. Ugyanezen időszak alatt a kényszertörlések száma 24 930 volt. Bár ennek az eljárásfajtának az időbeli lefolyása lényegesen rövidebb a felszámolásnál, ám ha e számot hozzáadnánk a felszámolási eljárásokhoz, más képet kapnánk. (Még mindig minden ötödik magyarra jut egy cég, rettenetesen elaprózódott a cégstruktúra, ami egyenesen a versenyképességünket fenyegeti.)

A felszámolók kijelölésének módja is megváltozott, miszerint a felszámolókat márciustól már kizárólag elektronikus úton választhatják ki a bíróságok. A felszámolás feladatára vállalkozó cégek ezt megelőzően pályázattal nyerhették el minősítésüket. A korábban felszámolással foglalkozó 105 társaság közül csak hatvannak sikerült a vizsga, ugyanakkor hetven új társaság jutott be az immár 130 céget számláló piacra. A változással kissé felhígult a szakma, a kizárólagos elektronikus kijelölés pedig azzal a veszéllyel járhat, hogy a számítógép olyan, szakmailag kevésbé felkészült céget sorsolhat ki például egy bonyolult, nagy értékű megbízás teljesítéséhez, amelyhez nincs kellő kapacitása. Alaposan elhúzódhat így a felszámolás, ami nemritkán eddig is akár öt évig eltarthatott.

 

Amikor a partner bedől…
Minden cégnek volt olyan üzleti partnere az elmúlt 2 évben, amely fizetésképtelenné vált: az általuk okozott bevételkiesés általában meghaladja a cég forgalmának 10 százalékát. A kárt súlyosbíthatja, ha a cég alacsony árréssel vagy rossz áfapozícióval dolgozik. A cégek nem optimisták, hasonló eredményekre számítanak 2014-ben is, közel 45 százalékuk azonban semmit sem készül tenni védekezésül.
Sokszor a felkészületlenség miatt bukik be a cég….

Türelmetlenebb hitelezők

A felszámolási eljárások megindításának nagy száma döntően a cégek pénzügyi helyzetének romlásával és az adóhatóság egyre szigorúbb fellépésével magyarázható. A hitelezők is egyre türelmetlenebbek, és hamarabb kérik a felszámolás megindítását. Gyakori, hogy ilyen esetekben a tulajdonos magára hagyja a céget, vagy „eladja” egy utolérhetetlen „vevőnek”. A hitelezők futhatnak a pénzük után. Jogilag a felszámolással megszűnő cég vezetője (és árnyékvezetője is) személyesen felelős a vállalkozás által ki nem elégített tartozásokért. Ellene végrehajtás foganatosítható, és nemcsak pénzvagyona, de bármilyen ingó és ingatlan vagyontárgya végrehajtható. A felszámolók tapasztalata szerint azonban jó eset, ha végül a hitelezők követelésük 3–5 százalékához hozzájutnak.

Van, amikor a rossz hozzáállás vagy a téves üzleti terv okozza a bukást.

Egy ilyen eljárás hosszadalmas és kétséges kimenetelű. A rossz tapasztalatok óvatosságra kell, hogy intsék a gazdasági élet szereplőit. Egy üzletkötés, együttműködési megállapodás aláírása előtt hasznos és kifizetődőbb előre tájékozódni kiszemelt partnerünk cégének állapotáról. „Ezek ismeretében megalapozottabb döntés hozható, későbbi fájdalmas veszteségeket előzhetők meg” – hívta fel a figyelmet Iklódi András, a feketelista.hu portál főszerkesztője.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo