Egyre népszerűbb a faktoring a kkv-knál

Egyre több kis- és középvállalkozás veszi igénybe a digitiális faktoring lehetőséget - közölte a digitális faktoringra és online hitelezésre specializálódott Péntech. 

A Péntech finanszírozási oldalán 2020 március óta több mint 400 százalékkal nőtt a regisztráló kis- és középvállalkozások száma, a cégek több mint 6 milliárd forint értékben igényeltek finanszírozást az oldalon keresztül, a legnépszerűbb termék pedig egyértelműen a faktoring.

A pandémia miatt sok vállalkozásnak kihívást jelent a hagyományos faktoring folyamat, mivel számos faktorcégnél és banknál még manuálisan, sok esetben papír alapon működik a folyamat. A járványidőszakban a cégek egyre inkább a digitális csatornákat preferálják, a teljesen online ügyintézés pedig gyors és egyszerű megoldást nyújt.

A Magyar Faktoring Szövetség adatai szerint 2020 harmadik negyedévében 6 százalékos visszaesést szenvedett el a piac a 2019-es azonos évi időszakhoz képest, eközben azonban a Péntech online szolgáltatását egyre több vállalkozás veszi igénybe.

Berényi Benjámin, a Péntech társalapító-ügyvezető igazgatója a közleményben elmondta, szerencsésnek tartják magukat, hiszen a digitális megoldásaiknak köszönhetően egy zsugorodó piacon is növelni tudták piaci részesedésüket.

Elsődleges céljuk, hogy a hazai kis- és középvállalkozások felismerjék a faktoringban rejlő lehetőségeket, és nem csupán likviditásuk optimalizálása során, de a növekedésükhöz vezető úton is segítsék ügyfeleiket - tette hozzá a társalapító-ügyvezető igazgató.

A Péntech digitális finanszírozást kínál a hazai kis- és középvállalkozásoknak, legyen szó digitális faktoringról vagy online hitelezésről. Portfóliójukban több mint 500 regisztrált cég szerepel.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo