Egyre jobban szeretik a fiatalok a munkahelyüket

A dolgozó fiatalok majdnem fele, 44 százaléka érzi úgy, megbecsülik a munkahelyén, ez pedig új rekord. 36 százalékuk pedig előrelépési lehetőséget is lát – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatalok 67 százaléka arra számít, hogy a nettó fizetésük emelkedni fog, a külföldi munkavállalást pedig 27 százalékuk venné fontolóra. 

Rekordot értek el az aktív – azaz dolgozó – 19–29 éves fiatalok a K&H ifjúsági indexe szerint: soha ennyien nem voltak még elégedettek a munkahelyükkel. 2017 harmadik negyedévében 44 százalékuk érezte úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén, ez az arány pedig a felmérés ötéves történetében rekordot jelent, ráadásul jóval meghaladja az előző negyedévben mért 36 százalékot, illetve a 2015 harmadik negyedévében született mélypontot, amikor mindössze 28 százalékos volt az arányuk.

Forrás: K&H

A fiatalok közel fele, 46 százaléka, úgy gondolja, hogy olyan munkája van, amit szeret, és 36 százalék konkrét előrelépési lehetőséget is lát a jelenlegi munkahelyén.

Lesz fizetésemelés?

A munkahelyét a dolgozó fiatalok több mint fele, 63 százaléka – és főleg a Budapesten élők (82%) – érzi stabilnak. A nyugati megyékben viszont már nem ilyen jó a helyzet, ott a 19–29 évesek mindössze 35 százaléka érzi biztosnak a munkáját. A dolgozó fiatalok 67 százaléka számít arra, hogy valamilyen mértékben emelkedni fog a fizetése.

Az elhelyezkedési lehetőségekkel kapcsolatban azonban már nem annyira pozitívak: míg 2017 második negyedévében a fiatalok 34 százaléka gondolta úgy, hogy könnyen találna új állást, a harmadik negyedévben már 28 százalékos az arányuk.

Optimistább diákok

A diákok 2017 harmadik negyedévében is optimistábban látták a helyzetüket, mint a dolgozó társaik: 49 százalék szerint könnyen talál majd munkát a tanulmányok befejezése után. Míg az előző negyedévben csak 59 százalék gondolta így, a harmadik negyedévben már 70 százalékuk mondta, hogy azt tanulja, ami valóban érdekli. A diákok közel fele, 48 százaléka tervezi, hogy külföldön vállal majd munkát, míg a külföldi tanulást már jóval kevesebben, mindössze 19 százalék fontolgatja. A fiatalok 70 százaléka mondta azt, hogy beszél valamilyen idegen nyelven, 31 százalékuknak pedig legalább egy középfokú nyelvvizsgája is van.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo