Egy napja maradt az Astra ügyfeleinek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi tájékoztatása szerint a román Astra Biztosító magyar ügyfeleinek már csak egy napjuk van arra, hogy július 27-ig eljuttassák igényüket a kárkifizetésre, illetve a meg nem szolgált díj visszatérítésére Bukarestbe.

Kép: Pixabay

A jegybank tájékoztatása alapján csak július 27-ig nyújthatják be a román Astra Biztosító magyar károsultjai a casco-, lakás- és utasbiztosítási kárigényüket a román garancialaphoz (FGA), illetve eddig igényelhetik vissza az ügyfelek minden biztosítás befizetett, de meg nem szolgált díját. Az MNB közlése szerint a július 27-i határidőre azoknak a kárt szenvedett ügyfeleknek kell figyelniük, akik április 28-ig, a román biztosító jogerős felszámolásának elrendeléséig jelezték a kárukat - kivéve a kgfb-biztosítottakat -, de azt nem tudták forintosítani. Azok, akiknek kötelező gépjármű felelősségbiztosítása volt a társaságnál, csak a meg nem szolgált díjat igényelhetik vissza, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási károk kifizetését a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) végzi itthon, Magyarországon.

A kárkifizetési kérelem magyar nyelvű űrlapja elérhető a román felügyelet honlapján, illetve a Magyar Nemzeti Bank külön erre a célra létrehozott Astra fogyasztóvédelmi tájékoztató oldalán. Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatorna egyik ez év június közepén sugárzott adásában azt tanácsolta, hogy aki még az Astra ügyfele, minél előbb szerződjön át másik biztosítóhoz.

A román pénzügyi felügyelet (ASF) úgy döntött, hogy a károsultak a felszámolás jogerőre emelkedéséig kezdeményezhetik a román felügyelet mellett működő garanciaalapnál káraktájuk megnyitását, azaz a kárigényük benyújtását. A magyar nyelvű nyomtatványokat kizárólag írásban nyújthatták be az ASF mellett működő román biztosítási garanciaalaphoz (FGA) úgy, hogy azoknak 2016. április 28-ig be is kellett érkezniük az FGA-hoz.

Az Astra Biztosítóval kapcsolatos magyarországi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károk kifizetését nem az FGA, hanem a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) végzi itthon. Az FGA-hoz tehát csak az Astra Biztosítóval szembeni nem kgfb jellegű - például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés alapján fennálló - kárigényekkel kell fordulni. Az MNB azt is közölte, hogy aki már írásban benyújtotta a kárigény rendezésére vonatkozó kérelmét, de - a román törvények szerint emellett szükséges - kárkifizetési kérelmét és az iratok valódiságát igazoló felelősségi nyilatkozatot esetleg még nem adta be az FGA-nak, annak erre 2016. július 27-éig van lehetősége. Ugyancsak július 27-éig igényelhetők vissza az FGA-tól az ügyfelek által befizetett, de a biztosító által meg nem szolgált időszakra vonatkozó díjak, függetlenül attól, hogy azok kgfb vagy egyéb biztosítási szerződéshez kötődtek-e.

Ide küldhetik az Astra-biztosító ügyfelei a kárigényüket
A MABISZ fogadja a román Astra Biztosító hazai ügyfelei által okozott, de az Astra Biztosítóhoz még be nem jelentett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károkkal kapcsolatos kárbejelentéseket, és közreműködik a kárfelmérés folyamatában is.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo