Egy hét alatt 27 ezer hektárt már dobra vertek

A földárverések újraindulása óta eltelt egy hétben 27 ezer hektár állami földet adtak el 38 milliárd forint értékben. A tavasz végéig a korábbi tervek szerint mintegy 150 ezer hektár földet kívánnak eladni.

Kép: SXC

A március elejétől változatlan feltételekkel folytatódó földárverések "teljesen rendezett körülmények" között zajlanak és március 31-éig tartanak. A földeket a piaci árnál magasabb kikiáltási áron hirdették meg, és 140 ezer hektár állami földet értékesítenek - ismertette Lázár János. A kormány áprilisban hallgat meg egy összegző jelentést, amelyben azt mérlegelik, hogy a következő lépés mi lesz. Közben pedig folyamatosan vizsgálják annak lehetőségét, hogy miként tudják az állam által nem hasznosított területeket a gazdák rendelkezésére bocsátani.

Mint azt korábban megírtuk a tavasz végéig összesen 150 ezer hektár földet kívánnak eladni. Ebben a körben már halastavak is lesznek, így összesen 260-280 ezer hektárt értékesítenek. Földhöz azok juthatnak, akik megfelelnek a törvényben előírt feltételeknek, és az árverésen a legmagasabb árat kínálják, a helyben lakó földműveseket pedig elővásárlási jog illeti meg. A korábban meghirdetett 200 ezer hektárból 130 ezer hektár állami föld kelt el, amelyek majd a szerződéskötést követő 60 nap után kerülnek a vásárlók tulajdonába. Mint azt korábban megírtuk, az árverésekkel mintegy 170 milliárdos bevételre tett szert az állam.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo