Drága lesz céget alapítani

Hatszorosába kerülhet kft.-t alapítani egy év múlva, mivel a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) alapján változik a társasági jogi szabályozás.

Az új Polgári törvénykönyv szerint (a jelenlegi 500 ezer helyett) hárommillió forint lesz a minimális törzstőke korlátolt felelősségű társaságoknál. Az, hogy az új szabályokat pontosan mikortól kell alkalmazni, és mely cégekre vonatkozik majd egyelőre nem ismert: az új Ptk.-hoz kapcsolódó átmeneti rendelkezéseket tartalmazó külön törvény még nem jelent meg, ennek ismerete nélkül pedig nehezen mérhető fel, valójában hogyan fogja érinteni az új szabályanyag a gazdasági élet szereplőit – jelezte a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda a témában kiadott anyagában.

Cégalapítási dömping lehet

Az egyik lehetséges megoldás az, hogy a jogalkotó csak az új Ptk. hatályba lépése után alapított cégeknek írja elő a magasabb tőkekövetelménynek való megfelelést, míg a meglévő cégeket továbbra is engedi alacsonyabb tőkével működni - idézte a közlemény Vikor Orsolyát, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda társasági jogászát, aki ugyanakkor ezt a megoldást nem tartja valószínűnek.

A jogalkotó rendelkezhet úgy is, hogy a hárommillió forintos törzstőke követelmény minden kft.-re vonatkozik, azaz a korábban alacsonyabb tőkével alapított cégek tőkéjét is meg kell emelni az új Ptk. által megkövetelt szintre. Amennyiben a jogalkotó ezt a megoldást választja, a szakértő szerint további kérdés, milyen határidőt biztosít a cégtulajdonosoknak a törzstőke kiigazítására és mi lesz a sorsa azoknak a cégeknek, amelyek tulajdonosai nem tudják vagy nem akarják a különbözetet biztosítani.

Akár cégalapítási dömpinget is elindíthat, ha a jogalkotó úgy dönt, hogy a 2014. március 15. előtt alapított cégeknek nem, vagy csak hosszabb átmenti idő eltelte után kell majd megfelelnie az új tőkekövetelményeknek. Ekkor reális esélye van annak, hogy a cégalapítást fontolgatók jelentős része anyagi okokból még az új Ptk. hatályba lépése előtt megalapítja a vállalkozását.

Mit jelent a cégeknek az új Ptk.?
Több mint ötven év után lesz 2014. március 15-től új polgári törvénykönyve az országnak, miután a parlament február elején elfogadta az állampolgárok alapvető vagyoni és személyi viszonyait szabályozó magánjogi kódexet. Az új polgári törvénykönyv társasági jogi szabályainak nagy része egyszerűsíti és ésszerűbbé teszi a különböző gazdasági társaságok működését, szigorúbban szabályozza az alapítók és tagok felelősségét, ugyanakkor a hitelezők számára nagyobb védelmet nyújt.
El lehet-e térni az új Ptk. előírásaitól?

Az új Ptk. gazdasági élet szereplőire gyakorolt tényleges hatását nagyban befolyásolja majd a normaszöveg bíróságok általi értelmezése és alkalmazása is. Az új kódexben szerepelne egy olyan rendelkezés, amely azt szabályozza, hogy a cégek tagjai az új Ptk. jogi személyekre vonatkozó rendelkezéseitől eltérhetnek-e. Ebben a kérdésben az új Ptk. szokatlan megoldást alkalmaz.

A főszabály szerint az eltérés megengedett, a főszabály alóli kivételek azonban nem pontosan rögzítettek.  Az új Ptk. szerint a jogi személy tagjai, illetve alapítói az egymás közötti és a jogi személyhez fűződő viszonyuk, valamint a jogi személy szervezetének és működésének szabályozása során a létesítő okiratban eltérhetnek a törvényben írtaktól.

Kivétel ez alól a főszabály alól, azaz a jogi személy tagjai illetve alapítói nem térhetnek el az új Ptk.-ban foglaltaktól abban az esetben, ha az eltérést az új Ptk. tiltja vagy az eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak vagy a tagok kisebbségének a jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a jogi személy törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza.

A bíróságon múlhat a minimumkövetelmény megítélése

Olyan vélemény is van, amely szerint ezen "gumiszabály" alapján kérdéses, hogy egyáltalán kötelező érvényű-e a minimum hárommillió forintos törzstőkére vonatkozó szabály, vagy ettől is el lehet térni (lefelé) a társasági szerződésben.

Vikor Orsolya úgy véli: minimum tőkekövetelményt támasztani a jogszabályban akkor van értelme, ha az mindenkire kötelező, eltérési lehetőség nélkül. Ennél az általános érvnél is fontosabb azonban, hogy a minimumtőke-követelmény hitelezővédelmi célokat szolgál.

Egy bíróság vita esetén nagy valószínűséggel úgy foglalna állást, hogy a minimum tőkekövetelménytől való eltérés a korlátolt felelősségű társaság hitelezőinek a jogait nyilvánvalóan sértené, és ezért az eltérés nem megengedett. Azaz nem lehet hárommillió forintnál alacsonyabb törzstőkével korlátolt felelősségű társaságot alapítani. Ugyanakkor a minimumtőke-szabály mellett nem szerepel az új Ptk.-ban olyan kitétel, ami az ettől való eltérést kategorikusan megtiltaná. Ilyen kifejezett tilalom hiányában pedig vita esetén a jogalkalmazón, azaz a bíróságon fog múlni, hogyan ítéli meg az eltérési lehetőség kérdését - fejtette ki a szakértő.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo