Csokoládé, autizmus, biznisz - így, együtt

Minőségi csokoládé, ami felveszi a versenyt a piaci versenytársakkal úgy, hogy az előállítása során munkatapasztalathoz jutnak autizmussal élő fiatalok, akiknek erre másképp nem nagyon lenne lehetőségük – ez a Kockacsoki.

Társadalmi vállalkozásként az a céljuk, hogy a munkaerőpiacon az egyik leghátrányosabb helyzetben lévő, autizmus spektrumzavarral élő embereket segítsék úgy, hogy közben olyan minőségű terméket állítanak elő, amely önmagában is megállja a helyét a piaci versenyben.

Az autizmussal élők között vannak állandó felügyeletre szoruló, súlyosan érintett személyek és több-kevesebb támogatással önálló életvitelre képesek is.

– Az utóbbi csoportba tartozó fiataloknak még kevés lehetőségük van a tartalmas, minőségi élethez vezető értékteremtő munka végzésére. Manufaktúránk ezt a hiányt szeretné – ha nem is teljes mértékben – pótolni, de legalábbis csökkenteni – mondja Dénesné Spitzer Éva, a Kockacsoki egyik ötletgazdája.

 

Kép:PP/HatlaczkiBalázs

A Kockacsoki Nonprofit Kft. komplex foglalkoztatási programot működtet, ahol a fiatalok biztonságos, értő, „autizmusbarát” környezetben szerezhetnek munkatapasztalatot. A vállalkozás emellett társadalmi szemléletformáló programokon is részt vesz, ahol bemutatják az érdeklődőknek és az érintett családtagoknak az autista emberek világát.

Siker minden fronton
Egyre több hazai kisvállalkozás bizonyítja, hogy sok különféle területen lehet eredményesen működő céget fenntartani úgy, hogy az üzleti szempontok mellett a társadalom és a környezet érdekeit is egyenlő fontossággal tartják szem előtt. Többek között nehéz témákat feszegető gyerekkönyvkiadó, hulladék molinóból dizájnterméket gyártó csoport, ökokence készítést oktató vállalkozás és még sokan mások bizonyítják ezt.
Támogatás helyett piaci siker

A csokikészítés egyszerű hobbiként indult. Dénes Ákos, a kft. társalapítója születésnapi ajándékként kapta pár éve a bonbonkészítő tanfolyamot, ahol annyira beleszeretett a dologba, hogy végül professzionális cukrász végzettséget szerzett. A manufakturális gyártás remekül illeszkedik az autizmushoz, hiszen könnyen lépésekre bontható, és belefér a lassabb, átgondolt munkatempó is. Innen jött a vállalkozás ötlete, amivel pályáztak a NESsT társadalmi vállalkozásokat támogató programjába, ahol az üzleti terv elkészítéséhez kaptak segítséget, majd a későbbiekben értékesítési és a marketing-tanácsadást, végül némi kezdőtőkét is.

Ezt kiegészítették a saját befektetésükkel, és kialakították az üzemet, valamint a HACCP szabványoknak való megfelelésre is költöttek. Hogy spóroljanak, lemondtak a légkondicionálásról, így viszont – mivel a csokoládé a hőmérsékletre nagyon érzékeny – csak olyan helyiség jöhetett szóba, aminek kiváló a szellőzése. Az olcsó pince és alagsor tehát eleve kizárt volt. A Budafoki úti társasház földszinti helyiségeit az önkormányzattól bérlik, a társadalmi célnak köszönhetően alacsonyabb áron.

Ez az egyetlen kedvezmény, amit igénybe vesznek. Ugyan a fogyatékkal élők foglalkoztatása miatt igényelhetnének bértámogatást, de fontos cél, hogy ne támogatásokból, hanem valóban a piacról éljenek meg, ezzel is bizonyítva, hogy a fogyatékkal élők a nyílt munkaerőpiacon is rentábilisan alkalmazhatók.

A Kockacsoki Nonprofit Kft. nem egészen egy éve, 2014 szeptemberében indult el hivatalosan, a decens növekedés helyett viszont rakétasebességbe kapcsoltak. Eredetileg kétéves megtérüléssel számoltak, de a jelenlegi adatok szerint ez várhatóan sokkal rövidebb idő lesz.

Két szék között a pad alá
Egy cég nem csak a felelős működés iránti elkötelezettség miatt dönthet úgy, hogy megváltozott munkaképességű munkavállalókat alkalmaz. A jogszabályok szerint jelenleg minden cégnek 25 fő foglalkoztatott felett az átlagos statisztikai állomány 5 százalékában megváltozott munkaképességű munkavállalókat kell felvennie, vagyis 20 egészséges munkavállaló mellé egy megváltozott munkaképességű dolgozót. Ha ezt nem teszi meg, rehabilitációs hozzájárulás fizetésére kötelezett, ami évente közel egymillió forint fejenként. Sokan mégis inkább fizetnek. A NAV 2014-es adatai szerint mintegy 64 ezer olyan szabad munkahely van, ahol a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazása helyett a cégek inkább a rehabilitációs hozzájárulás befizetését választják. Ahhoz, hogy valaki hivatalosan megváltozott munkaképességűnek minősüljön, át kell esnie egy komplex vizsgálaton, ami alapján rehabilitálható vagy nem rehabilitálható minősítést állítanak ki. A rehabilitálható kategóriába sorolt személyek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatását a TÁMOP 1.1.1 nevű program támogatja, amelynek keretében bértámogatást lehet igénybe venni. Az autisták esetében külön nehézség, hogy vannak, akiket jó képességeik miatt nem „százalékolnak le”, annak ellenére, hogy a munkavállalás terén ők is támogatásra szorulnak. Sokan pedig nem rehabilitálható kategóriába kerülnek – mint az egyébként lassan egy éve a manufaktúrában dolgozó fiatalember –, így ha a nyílt munkaerőpiacon szeretnének elhelyezkedni, két szék között a pad alá esnek, mivel nem kerülnek be a támogatással foglalkoztatható kategóriába.
– Egyelőre egy autista fiatalember dolgozik főállásban a manufaktúrában, a második félévre tervezzük, hogy felveszünk még egy megváltozott munkaképességű munkavállalót. Emellett egyszerre ketten, két-három hónapra gyakornokként próbálhatják ki magukat a munkában. A legfontosabb lehetőség, amit a Kockacsoki nyújt, a valós munkatapasztalat megszerzése. A gyakornokok részt vesznek a gyártásban, de a takarításban, adminisztrációs munkában is, ami segít, hogy kiderüljön, milyen típusú feladat passzol hozzájuk – mondja az egyébként munkavállalási tanácsadóként is dolgozó Éva, aki szerint az a legfontosabb, hogy megtanulják, mit várnak el tőlük egy munkahelyen.

A minőség ad el

Az, hogy prémium minőségű terméket gyártanak, üzenetértékű: megmutatja, hogy mire képesek a megváltozott munkaképességű emberek. Fontos, hogy termékeik önmagukban is megálljanak a piacon, ne a jó ügy támogatása, hanem saját érdemeik miatt válasszák a vásárlók. Emiatt a termék csomagolásán csak visszafogottan jelenik meg, hogy vásárlásukkal milyen nemes célhoz járul hozzá a fogyasztó.

A legjobb belga csokoládé mellett természetes alapanyagokat használnak. Amit lehet, hazai forrásból, szociális szövetkezetektől szerzik be, de ha az a legjobb, jöhet a hawaii fekete só is. Hogy elkülönítsék magukat a versenytársaktól, a fűszeres csokoládékra specializálódtak. Az egzotikus sós mellett van hagyományosabb narancsos, fahéjas, merészebbeknek chilis vagy épp hazai aszalt szilvával ízesített változat is.

Nemcsak a kiváló minőség miatt bíznak a sikerben, hanem azért is, mert emellett a termék árát pár száz forinttal a versenytársak alá lőtték be.

Tudatos építkezés

Az induláskor egy PR-ügynökség segítségével csináltak hírverést, a sajtómegjelenéseknek köszönhetően érkezett is megrendelés. Emellett e-mailben és telefonon egyenként keresték fel a lehetséges üzleti partnereket, mert úgy látják, a céges megrendelések jelenthetik a biztos piacot számukra. Most már termékeik több viszonteladónál megtalálhatók, megjelennek vásárokon, és egy webshopban is elérhetők. A fő cél azonban továbbra is a céges megrendelők megnyerése.

A csoki nagyon szezonális termék. Tavaly karácsony előtt már több volt a megrendelés, mint ami a napi körülbelül 100 táblás pillanatnyi kapacitással ki tudtak elégíteni, év közben viszont sok az üresjárat. Ilyenkor a termékfejlesztésre és az autizmussal kapcsolatos ingyenes programjaikra koncentrálnak. A bevételeket a csokiműhelybe szervezett workshopokkal, céges csapatépítő programok befogadásával pótolják ki.

Hosszú távra terveznek, hiszen a társadalmi elkötelezettség mellett személyes érintettsége is van a Kockacsoki megalapításának. A házaspár nagyobbik gyermeke, a most tízéves Beni is autizmussal él, neki szintén jól jön majd a munkahely, ha felnő.

Az etikus üzlet sorozat támogatója a MagNet Bank.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo