Csökkenhet a foglalkoztatás az új Munka törvénykönyve miatt

Jelentősen csökkenhet a kölcsönzött munkavállalók létszáma a júliusban hatályba lépő új Munka törvénykönyve (Mt.) miatt, és ez egyben a foglalkoztatottság csökkenését eredményezheti, mivel a kölcsönzött dolgozók várhatóan nem kerülnek át teljes mértékben a kölcsönvevőhöz belső állományba.

Ezt Köves Balázs, a Trenkwalder Magyarország értékesítési és marketing vezetője, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (SZTMSZ) alelnöke mondta az MTI-nek. Kiemelte: jelenleg is folynak a szakmai egyeztetések a Munka törvénykönyvéhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről, amelyekről az SZTMSZ a munkáltatói érdekképviseletekkel is tárgyalt. (Az új Munka törvénykönyvéről itt olvashat.)


Kép:PP/FányesGábor

Köves Balázs szerint ha a rendelkezések jelenlegi formájukban lépnek életbe, akkor statisztikai szintű romlás történne a foglalkoztatottságban, és Magyarország gazdasági versenyképessége is romlana. Az SZTMSZ és a munkáltatói szervezetek ennek megelőzésére megtették módosító javaslataikat a szaktárca felé.
A szakértő szerint amennyiben az Mt. jelenlegi formájában lép életbe, úgy a vállalatok a munkaerő-kölcsönzés megszüntetése mellett dönthetnek, emiatt pedig a kölcsönzött állományt biztosan nem vennék át teljes mértékben saját állományukba. Így véglegesen elveszhet a kölcsönzésen keresztül létrejött munkahelyek 30, de akár 60 százaléka is - mondta. A szakember úgy vélte, a szféra egy része a szürkezóna irányába fog elindulni, a külföldi termelő cégeknek ez ugyanakkor nem megfelelő megoldás. "Át fogják gondolni, hogy van-e rugalmas foglalkoztatásra lehetőség, vagy extrém esetben át kell helyezniük a gyártásukat Magyarországról" - mondta.

A fő gond a határozott idejű szerződés

A Trenkwalder és az SZTMSZ a legfőbb problémát egyrészt a határozott idejű munkaszerződések  szabályozásában látja. Míg  jelenleg a határozott idejű szerződést tetszőlegesen meg lehet hosszabbítani, illetve újra lehet kötni, addig az új Mt. már nem ad lehetőséget azonos felek között a hat hónapon belüli meghosszabbításra vagy újabb határozott idejű szerződésre munkaszervezési okra történő hivatkozással. Köves Balázs szerint ez azért probléma, mert sok gyártó, termelő cég a megrendeléseihez igazítja a munkaszerződéseket, melyet a jövőben nem tehetne meg. Így a már betanult munkaerő elveszíti a munkalehetőséget, a kölcsönbeadónak új munkatársakat kell toboroznia, a kölcsönvevőnek pedig betanítani őket. Ezért azt javasolták, hogy munkaszervezési okra - például újabb megrendelésekre - hivatkozva  újra lehessen kötni a határozott idejű szerződést - mondta. Kifogásolta azt is, hogy munkaerő-kölcsönzés esetén júliustól végkielégítést kell fizetni a dolgozók részére, mivel kérdéses, hogy a kölcsönbeadó hogyan vonja össze a különböző kölcsönvevőknél eltöltött időszakot és hogyan lehet megfinanszíroztatni a jelenlegi kölcsönvevővel az előzőnél töltött időt. "Egyik termelő cég nem fogja kifizetni, hogy előtte a dolgozó a másik vállalatnál dolgozott" - mondta Köves Balázs, aki szerint ez pontosan abba az irányba hat, hogy a kölcsönző cégeknek ne legyen érdekük áthelyezni a dolgozót, mert senki nem fogja megfizetni számukra a végkielégítést. (Szakszervezeti vezetők véleményét az új törvényről és a foglalkoztatás helyzetéről itt olvashatja.)

Ez növelte a foglalkoztatást
A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a versenyképesség megtartása érdekében egyre több munkaadó keres a hagyományos foglalkoztatási formáktól eltérő megoldásokat. A cégek a válság után nem tudták, nem akarták, vagy nem merték bővíteni belsős állományukat, így az új munkahelyek jelentős része munkaerő-kölcsönzés keretében jött létre - mondta. Míg 2008-2010 között a foglalkoztatottság jelentősen nem nőtt, addig a kölcsönzöttek száma körülbelül 60 százalékkal emelkedett; ez körülbelül 50.000 munkavállalót jelent. 2010-ben már 130.000 ember dolgozott kölcsönzöttként, és a kölcsönző vállalatok több mint 150 milliárd forint adót fizettek - ismertette Köves Balázs. Hozzáfűzte, hogy a gyártó, termelő vállalatoknál, nagy beruházóknál - akik a munkaerő-kölcsönzés legfőbb igénybevevői - nincs alternatívája a kölcsönzésnek. Többszörösen visszaigazolódott, hogy a munkaerő-kölcsönzésen keresztül betöltött állások jelentős része egyáltalán nem is jönne létre (vagy megszűnne), ha nem létezne ez a jogintézmény.

Látrányi Bea, a Job and Career Kft. vezetője az Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) tagja szerint ugyanakkor előnye is van annak, hogy határozott idejű munkaviszonyt is meg lehet szüntetni felmondással bizonyos esetekben. Mint mondja, pl. a munkavállaló képességére hivatkozva, vagy ha a munkaviszony fenntartása külső, elháríthatatlan ok miatt lehetetlenné válik. Határozott idős munkaszerződést a munkáltató nehezen tudott megszűntetni annak időtartama alatt. Gyakran előfordult, hogy egy munkakör betöltésénél a próbaidő kevésnek bizonyult, maga a betanítás is több időt vett igénybe. Egy 6 vagy 12 hónapos határozott idős szerződésnél ez gondot okozott. Megesett, hogy csak a 4-5-dik hónapban derült ki, hogy a dolgozó képessége gyengébb az elvártnál; gyakorta szakmai, helyettesítői vagy vezetői munkakör esetében. Az is előfordult, hogy egy cég csődbe ment, felszámolták vagy pl. a legnagyobb megrendelője szerződést bontott vele, s e miatt nem tudott munkát adni dolgozóinak. Eddig a munkáltatónak a határozott időből még hátralévő időre alkalmaznia kellett a felmondás esetére járó díjazást, július 1-jétől azonban már nem kell.
- Ez a szabályzat jobban igazodik a körülményekhez és nem ró a munkáltatókra további költségeket a jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben - értékelte Látrányi

Rugalmatlanná tesz

Köves életszerűtlennek tartja azt is, hogy a felmondási idő az éven belüli kölcsönzötteknél 15-ről 30 napra nőne, mivel ez ideiglenes foglalkoztatásnál csökkenti a rugalmasságot és növeli a költségeket. A csoportos létszámleépítés kapcsán elmondta: az, hogy ennek szabályait alkalmazni kell a munkaerő-kölcsönzésre is, teljesen ellehetetleníti a szférát, hiszen folyamatos csoportos leépítésben lenne minden kölcsönbeadó. Kifejtette: még egy közepes méretű kölcsönző cég is több mint 30 munkavállalót küld el havonta (többet is vesz fel), és nem tudja előtte 30 nappal, hogy kiknek kell felmondania. A munkaerő-kölcsönzés fő funkciója, hogy a kölcsönbeadó a munkaerőigény megszűnése esetén megpróbálja a dolgozót máshol elhelyezni, máshova kikölcsönözni. Ezt a lehetőséget azonban nem ismerheti a csoportos leépítés bejelentésének időpontjában.

Előnyök is vannak
Látrányi Bea szerint előnyei is vannak az új törvénynek a kölcsönzők szempontjából. Kölcsönvevőnek és kölcsönbeadónak egyaránt előnyös, hogy a július elejétől érvénybe lépő változások szerint az egyenlő bánásmód követelményének megsértése nélkül eltérő bérrel foglalkoztathatják az ország különböző részein lévő, ugyanabban a munkakörben dolgozó alkalmazottakat. A több telephellyel rendelkező vállalkozásoknak komoly problémát jelentett az egyenlő bánásmód betartása a bérezés tekintetében. A regionális adottságokhoz igazodó bérstruktúra alkalmazása tehát előnyös a kölcsönbeadónak és kölcsönvevőnek is. A kölcsönbeadó könnyebben toborozhat, új munkaerőt csábíthat el onnan, ahol a képzés megoldott, oda, ahol ez problémás, illetve biztosíthat ad hoc helyi képzett munkaerőt; míg a kölcsönvevő részére a bekerülési költség, vállalási díj kedvezőbb lehet helybeli képzett emberekkel más telephelyeihez képest. Így optimalizálni tudja költségeit.
A károkozásnál is előnyös a változás, mivel sokszor okoz problémát annak bizonyítása, hogy szándékosságból vagy gondatlanságból keletkezett szándékos károkozás esetén a munkavállalónak a teljes kárt meg kell-e térítenie, függetlenül anyagi vagy szociális helyzetétől. Tapasztalat szerint gyakran előfordult, hogy a munkavállaló igyekezett gondatlanságnak beállítani a helyzetet, mert akkor maximum félhavi átlagkeresetéig felelt a kárért. A munkavállalók júliustól nagyobb kárfelelősséggel tartoznak, pl. gondatlan károkozás esetén a munkavállaló egyhavi átlagkeresetének 50 százaléka helyett a távolléti díj négyszeresére emelkedik annak mértéke. Ezt a kollektív szerződés a távolléti díj nyolcszorosára is emelheti. Látrányi Bea szerint a szabálymódosítás nagyobb felelősségvállalásra, gondosabb munkavégzésre készteti a munkavállalókat

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo