Csak ilyen embereket vesznek fel Elon Musk űrutazós cégéhez

2017. december 21. csütörtök - 12:04 / Kriston László
  •    

Elon Musk kiadta az ukászt, hogy a SpaceX menedzserei csak olyan embereket vehetnek fel, akik jobbak náluk. Mármint a főnököknél. Szerinte ez a fejlődőképes szervezet alapja. Ennek kiderítésére 7-8 órás állásinterjút tartanak.

Musk űrtechnológiai cégébe bekerülni igen nehéz. A SpaceX-nél az állásinterjúfolyamat rendkívül intenzív. Többszöri telefoninterjú után kerül sor a személyes találkozóra. Ami 7-8 óráig is eltarthat.

A SpaceX személyzeti ügyekért felelős alelnöke szerint ezeket a kvalitásokat keresik a jelentkezőben:

  • szenvedély
  • lendület/motiváltság (nehezen magyarítható: drive)
  • tehetség
Az állásinterjúk 99 százaléka időpocsékolás
Feleslegesek az állásinterjúk? Ha igen, mégis minek tartsuk meg? Hogyan hozhatunk megalapozott döntést a jelentkezőkkel kapcsolatban? Szakértőnk segítségével ezzel kapcsolatban osztunk meg néhány gondolatot.

„Általában véve arra kérjük a HR-menedzsereinket és a munkatársainkat, akiket meghívtunk az interjúzásra, hogy olyan emberek felvételére koncentráljanak, akik jobbak náluk – mondta Brian Bjeld HR-ért felelős alelnök. – Ha lehetőséged van növelni a teamedet, és olyasvalakit keresel, aki jobb nálad, akkor javítani tudod a céget.”

Egy korábbi SpaceX-alkalmazott elárulta a Business Insidernek, hogy a kiválasztási folyamatban 7-8 óráig is eltarthat az állásinterjú, s bármikor hirtelen félbeszakadhat. Ha a jelentkező olyasvalamit mond, ami „teljesen megváltoztatja” az interjúztató fél véleményét, mert kételyei merülnek fel az álláskereső alkalmasságát illetően, nem kell tovább húznia az időt.

Nincs kertelés, nincs udvariaskodás, az illetőt azonnal kivezeti a helységből. Megbukott.

Hogyan viselkedjen a munkáltató az állásinterjún?
Az állásinterjú nemcsak a felvételiző, de a munkaadó számára is stresszes szituáció. A nagyobb cégeknél az állásinterjúztatást külön ezzel foglalkozó szakemberekre, esetleg külső cégekre bízzák, de a kisebb vállaltok vezetői inkább maguk választják ki a dolgozókat. Temérdek, a világhálón fellehető írás ad tippeket a munkakeresőknek, hogyan viselkedjenek egy állásinterjún, mi azonban most inkább a vállalkozóknak segítünk.

Feliratkozom a(z) Cégvezetés & irányítás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor