Csak bérelhető lesz a Volvo luxushibrid

600 lóerős luxus hibrid autón dolgozik a Volvo, amelyet nem lehet majd megvenni, csak bérelni. A Polestar márkanéven megjelenő új kocsival és társaival a Teslával száll versenybe a patinás, napjainkban kínai kézben lévő autógyártó.

A Polestar korábban Volvók tuningjával foglalkozott, ám a vállalatot két éve magába olvasztotta a Volvo, és annak tulajdonosa, a kínai Geely több mint 600 millió eurót ruházott a cégbe, hogy az versenybe szálljon a sikeres amerikai Teslával.

A német Thomas Ingenlath, a Volvo dizájnfőnöke került a Polestar élére, és azt a célt tűzte ki, hogy a luxuskocsik felső kategóriájában keljenek versenyre az amerikaiakkal. Így kerül majd 2019-ben elsőnek egy 600 lóerős hibrid kupé forgalomba, amelyet a következő négy évben több kisebb elektromos modell, köztük egy SUV követ majd.

A 600 lóerős hibrid Volvo
Kép: spiegel online

Az első Polestar két összekapcsolt elektromotorjával 150 km-t tud majd megtenni. Tervezői szerint ez a legtöbb potenciális ügyfél számára elegendő – ugyanakkor kis benzinmotor is áll majd a kocsiban rendelkezésre.

Sorra jönnek az elektromos autók
Kína belátható időn belül el akarja tiltani a belsőégésű motorokkal felszerelt járműveket. Ugyanezt tervezi az USA legnagyobb állama, Kalifornia is. A következmény: a nagy autógyártók sorra jelentik be, hogy felgyorsítják elektromos kocsijaik gyártását.
Míg a hibrid megoldás aligha kínál nagy esélyt az amerikai (és immár európai) teljesen elektromos meghajtású kocsikkal szemben, a Polestar az értékesítésben teljesen új útra lép: a kocsikat csak néhány bemutató helyszínen lehet majd megnézni, kipróbálni, a kívánt modell konfigurálása és megrendelése az interneten történik. Mégpedig úgy, hogy az autót nem lehet megvenni: az ügyfél egy minden költséget tartalmazó bérleti szerződést köt a gyártóval, fix átalányt fizet – így nem kell idegesítenie magát részletekkel, a vezetés élményére tud összpontosítani. Vélik legalábbis a Volvo-Polestar vezetői. (Spiegel)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo