Csábító Ausztria: a sógorok vonzereje

2019. február 28. csütörtök - 09:10 / Promóció
  •    

Ausztria kiváló célpont azoknak a magyar cégeknek, amelyek külpiaci terjeszkedésben gondolkodnak, biztonságos, ugródeszka a szinte korlátlan lehetőségekkel csábító német piac irányába, ugyanakkor csak alig két órányira van Budapesttől. A döntő lépést több magyar vállalat tette meg az elmúlt években, sőt, mintha az egész régióban egyre több vállalkozás kezdené fontolgatni a külpiaci terjeszkedést. Az ausztriai piacra lépés lehetőségeiről, feltételeiről Birgit  Reiter-Braunwieser-el, az ABA - Invest in Austria, (Austrian Business Agency) azaz az osztrák állami befektetés-ösztönző ügynökség közép-kelet Európáért felelős igazgatójával beszélgettünk.

Birgit Reiter - Kép: ABA

Birgit Reiter – Kép: ABA

2018-ban az ABA 344 nemzetközi vállalkozásnak nyújtott eredményes tanácsadást ausztriai letelepedése során. Említett vállalkozások 723,85 millió eurót ruháztak be, és 2672 új munkahelyet teremtettek. Honnan érkeztek a betelepülő vállalkozások és milyen arányban voltak közöttük magyar cégek?

Hagyományosan a legnagyobb partnerünk Németország, a második helyen Svájc, a harmadik helyen áll Olaszország, mind az érkező cégek számát, mind a befektetések volumenét tekintve. Azonban egyre erőteljesebb a közép-kelet-európai országok jelenléte, elsősorban Magyarországé, Szlovéniáé és Szlovákiáé. A magyar vállalkozások már az elmúlt három-négy évben mind nagyobb számban érkeznek. Többségükben a határ menti régiókban telepednek le, Burgenlandban, Alsó-Ausztriában, de a turizmusban érdekelt cégek között Felső-Ausztria és Salzburg környéke is népszerű. Érdekes jelenség az osztrák idegenforgalomban, hogy mind több helyi panzió, hotel, apartman, síház és hütte tulajdonosa magyar. Jellemzően azok, akik éveken, vagy évtizedeken keresztül szezonálisan ott dolgoztak, most sorra veszik át, illetve vásárolják meg a korábbi munkahelyeiket. Ennek oka az, hogy ezek a vállalkozások jellemzően kis családi cégek és az osztrák cégeknél ugyanakkora gond a generációváltás kérdése, mint Magyarországon.

A közeledő Brexit miatt észleltek változást a Nagy-Britanniából jött cégek tekintetében?

Az elmúlt évben megduplázódott az Ausztriába érkező brit cégek száma, de én úgy vélem, hogy a vállalatok fele még mindig kivár. A kilépés után viszont megnőhet az érdeklődés, akár Ausztria, akár a tágabb értelemben vett alsó-ausztiai, nyugat-magyarországi, nyugat-szlovákiai terület, a Bécs-Győr-Pozsony „aranyháromszög” iránt. Ez a terület ugyanis kiemelkedő ipari know-how-val, gyártóbázissal, kiváló logisztikai adottságokkal rendelkezik.

Miért csábító egy magyar cégnek az osztrák piac?

Egyrészt Ausztria a maga 8,8 millió lakosával és erős vásárlóerejével önmagában sem lebecsülendő piac egy magyar cégnek. Ugyanakkor az a tapasztalatunk, hogy jó terep a gyakorlásra a sokkal nagyobb német piacra történő belépéshez. Ugyanaz a nyelv, sok a hasonlóság a jogi szabályozásban és még sorolhatnám a hasonlóságokat. De Ausztria igen nagylelkű támogatási rendszerrel is várja a betelepülő vállalkozásokat.

És hol tájékozódhatnak a magyar vállalkozások ezekről a lehetőségekről?

Nem véletlenül tartjuk azt, hogy az első, amivel egy magyar cég kapcsolatba lép Ausztriában, az az ABA. Felvesszük a kapcsolatot, felmérjük a szükségleteit és első lépésként egy komplett csomagban megkapja az összes piacra lépéshez szükséges információt a vállalkozó. De ez csak a kezdet: ha már tudjuk, melyik régióba akar települni – természetesen ebben is segíthetünk, akkor a helyi ügynökség segítségével összehozzuk adószakértővel, jogi képviselővel, első kapcsolatot biztosítunk potenciális telephely – helyszínekkel.

Birgit Reiter-Braunwieser
Az ABA – Invest in Austria Közép- és Kelet-Európáért felelős igazgatója. Munkája során az Ausztriában üzleti tevékenységbe kezdő külföldi vállalatoknak biztosít tanácsadást és támogatást. 2015 óta az Ausztriában található nemzetközi start-up cégek támogatásával is foglalkozik. 1997 és 2003 között Washingtonban dolgozott a World Bank Group közvetlen külföldi befektetésekkel foglalkozó szakértőjeként.

Sok magyar vállalkozó nem beszél jól németül…

Ezért vannak magyar anyanyelvű tanácsadóink, akik segítik a magyar befektetőket a vállalatalapítás terén, támogatják őket a szükséges kapcsolatok megteremtésében megkönnyítve ezáltal a piacra való bejutást. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az ABA minden szolgáltatása ingyenes.

Említette, hogy nagylelkű a támogatási rendszer…

Igen, ezzel kapcsolatban is teljes körű felvilágosítást és tanácsadást nyújtunk, de egyébként az elérhető más finanszírozási formákkal kapcsolatban is fontos információkat adhatunk a hozzánk érkező magyar vállalkozásoknak. Bécsben és környékén, de más nagyobb egyetemi városokban is ugyanis nagy mértékben érett startup-ökoszisztéma várja a cégeket, nagymértékben koncentrálódik a megfelelő célpontokat kereső kockázati tőke és a már említett támogatási rendszer, kiemelten kezeli az innovatív vállalatokat. A K+F-re fordított minden költség negyede például leírható az adóból, és ez a támogatás akkor is érvényes, ha a vállalkozás nem termel profitot.

aba_logo_4c600

 

Feliratkozom a(z) Pénzszerzés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek