Váratlan növekedés

2012. február 23. csütörtök - 15:34 / Sajtóközlemény
  •    

Romló piaci körülmények mellett is több mint 9 százalékkal növelte forgalmát 2011-ben az építőipari segédanyagokat gyártó- és forgalmazó Mapei Kft. Magyarországon.

Markovich Béla Kép:PP archív
Markovich Béla
Kép:PP archív

A Mapei Kft. árbevétele 2011-ben 5,5 milliárd forint lett, ami 9,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Emellett a vállalat 10 százalékos létszámbővítést valósított meg, 131 főről 143 főre emelkedett a dolgozók létszáma.

„Talán az eddigi legnehezebb év volt a tavalyi az építőiparban. Az épületek építésének volumene tovább csökkent, az építőipar 2006 óta tartó visszaesése 2011-ben is folytatódott, a KSH 2011. decemberi adatai szerint a termelés 7,8 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A pénzügyi válság elhúzódó hatásait átszervezéssel, a korábbinál még szigorúbb gazdálkodással, valamint a kereskedő partnereink intenzívebb támogatásával voltunk képesen ellensúlyozni” – világította meg az eredmények hátterét Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

Borús év
Az ÉVOSZ idén év elején végzett felmérése szerint az építőipari cégek általában rossz évet zártak tavaly és nehéz 2012-re számítanak. Az árbevételre vonatkozó válaszok azt mutatják, hogy az építőipari cégek 90 százalékánál az értékesítés nettó árbevétele – az elmúlt évekhez hasonlóan – csökkent vagy változatlan maradt, és az árbevétel-arányos jövedelmezőség is tovább csökkent, a válaszadók 60 százalékánál nem éri el a 2 százalékot.

Hozzátette: Az adatok ismeretében nem vártunk 2011-ben ilyen mértékű növekedést. Óriási erőfeszítések révén sikerült megőrizni és némileg növelni a piacunkat, ezzel sikerült tovább erősíteni pozíciónkat a piac vezetői között.

Az idei várakozásokról Markovich Béla elmondta, hogy a Mapei bizakodva tekint 2012-re, az előző évihez hasonlóan nehéz év mellett kismértékű növekedést tervez. Az óvatosságot indokolja, hogy a kiadott lakásépítési engedélyek száma drasztikusan csökkent a tavalyi évben, mely romló tendencia várhatóan folytatódik idén is: az előrejelzések az építőipari termelés további 5 százalékos csökkenését jelzik előre.

A Mapei a gazdasági környezet kihívásaira egyrészről a gazdálkodási szigor folytatásával, a partnerek támogatásának további növelésével, valamint az idén 75. jubileumát ünneplő olasz anyavállalat intenzív K+F fejlesztésének köszönhetően új termékek bevezetésével igyekszik megfelelni.