Újra kiemelkedő hazai innovációk a 2014-es RENEXPO-n

2014. március 03. hétfő - 12:38 / piacesprofit.hu
  •    

Megvannak az idei RENEXPO innovációs standjának nyertesei. Az energetikai szakemberekből álló zsűri ezúttal hét hazai fejlesztésnek, találmánynak, illetve ezek alkotóinak ítélte meg a jogot, hogy termékükkel, fejlesztéseikkel megjelenjenek a Nemzeti Innovációs Hivatal Innovációs standján.

Kiemelkedő magyar innovációk nyertek bemutatkozási lehetőséget – Kép: SXC

A Nemzeti Innovációs Hivatal idén is támogatja néhány kiemelt magyar energetikai innováció, projekt vagy termék bemutatkozását a RENEXPO-n. A részvétel jogát egy rangos, energetikai szakemberekből álló zsűri ítélte oda – ismertette a döntés előzményeit Demeter Ágnes, a RENEXPO® kiállítás project managere. Az idén 45 értékelhető és színvonalas pályázat érkezett, amelyek közül végül heten kaptak lehetőséget és támogatást a bemutatkozásra.

Ez természetesen azt jelenti, hogy ez a hét projekt volt a legkiemelkedőbb, de nem minősíti le a többit, inkább az elbírálás összetett szempontjait tükrözi. Az innovatív erő, újdonság mellett fontos volt a megvalósíthatóság, és a projekt előrehaladottsága, eddig elért eredményei is. Szándékaink szerint a standon azon projekteket szeretnénk szerepeltetni, amelyek már új, kész terméknek, szolgáltatásnak nevezhetők, vagy nagyon közel állnak ehhez – mondta a szakember.

Ebben az évben a nagyközönség az alábbi projektekkel találkozhat:

Az Eurotech Hungary Kft. egy átfogó, nagy közép-európai projekt részeként mobil telepítésű mini biogáz fermentort készített, amelyet bemutat a látogatóknak az Innovációs standon.

BT&SONS Kft. aktív hőszigetelésű épületszerkezettel lesz jelen, ahol a talaj 8-10 fokos hőjével melegített közeg a ház külső burkolatában áramoltatva egyfajta pajzsként védi az épület belső klímáját. A megoldás a passzív házakéhoz mérhető szigetelési hatékonyságot biztosít, miközben a fal vastagsága töredéke azokhoz képest.

Új pénz innovatív kkv-knak
A Horizont 2020 kkv eszközeit kifejezetten a kiemelkedően innovatív mikro-, kis-, és középvállalkozásoknak találták ki. A rendszer a 2007-2013-as időszak pályázataihoz képest jelentősen leegyszerűsödött és több forrással is rendelkezik.

A Nawaro Biotech Kft. egy fotobioreaktort fejlesztett kifejezetten biogázos kiserőművekhez, ami nagyban javítja azok hatékonyságát.

Tüzelőanyag-cellás szünetmentes tápegységet készítettek a Kontakt-Elektro Kft. szakemberei, akik szintén elnyerték a jogot a részvételre. Fejlesztéseik során sokat javítottak a ma használatos üzemanyagcellák hatásfokán és élettartamán.

Intelligens épületenergetikai és -felügyeleti rendszerekkel jelentkezett a Rubin Informatikai Zrt., akik szintén jogot nyertek a részvételre. Berendezéseik használatával az épületek energiafelhasználása látványosan javul.

A ma már kevéssé népszerű, de több százezer lakásban máig működő gázkonvektorok hatásfokát növelő megoldással jelentkezett Zele Sándor feltaláló. Szintén a nyertesek közé sorolt rendszere akár rövid időn belül érdemi megtakarítást hozhat számtalan otthonba, ahol ezek a nem túl energiahatékony berendezések működnek.

Az ajtókhoz, ablakokhoz komplett hő- és hangszigetelési rendszereket kínáló Duplo-Duplex Kft. szintén a nyertesek között van.

Mindezen megoldások megtekinthetők majd a SYMA Rendezvényközpont C Pavilonjában, a 2014-es RENEXPO-n a Nemzeti Innovációs Hivatal standjánál.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor