Ötletes magyar fejlesztés bringásoknak

2014. július 17. csütörtök - 19:47 / piacesprofit.hu
  •    

Egyre több hazai projekt kerül be a közösségi finanszírozás világába. A Nyírádi család által még 2010-ben megkezdett fejlesztés most jutott el abba a szakaszba, hogy az első széria legyártásához, illetve annak béta teszteléséhez megszerezzék a szükséges anyagi forrásokat, ezúttal az Indiegogo segítségével.

Forrás: Bitport.hu

A biciklibalesetek 75 százaléka kereszteződésekben történik, mivel a közlekedés többi résztvevője gyakran nem veszi észre a bringások kanyarodási szándékát. Ebben segítene a Useeme, amiben 11 darab, narancs színű LED gondoskodik arról, hogy kanyarodás előtti kézjelzés jól látható legyen. A több méretben is elérhető, esőálló karperecben egy mozgásérzékelő és egy mikrokapcsoló figyeli a kar mozgását és hozza működésbe a LED-eket, amikor a kerékpáros felemeli a kezét – írta együttműködő partnerünk, a Bitport.hu.

működtetéshez tehát nincs szükség külön kapcsolóra, okostelefonos alkalmazásra, mindössze jelezni kell a forduló előtt és a nagy fényerejű LED-ek működésbe lépnek.

Az Indiegogo adakozói közül eddig 71-en találták elég érdekesnek ahhoz a projektet, hogy támogassák, így most közel 2000 dollár gyűlt össze. A kampányból még 25 nap hátra van, így az sem elképzelhetetlen, hogy ez idő alatt összejön a 25 ezer dolláros célösszeg. Ha ez nem sikerül, akkor sem lesz nagy probléma, mivel egy úgynevezett flexibilis kampányról van szó, ami azt jelenti, hogy ha nem is lesz meg a kívánt pénz, a befolyt összeget így is megkapja a Useeme gárdája.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható.

Elég sok kicsi sokra megy – kisokos tömegfinanszírozáshoz
Megnézzük, hogyan működnek a sikeres projektek és platformok, és azt latolgatjuk, lehet-e Magyarországon sikeres kampányt folytatni. Hogy mekkora pénzről is van szó? Ha az amerikaiak jelenlegi hosszú távú befektetéseiknek csak 1%-át tömegfinanszírozás formájában mozgósítanák, tízszer annyi pénz mozdulna, mint a teljes kockázati tőke állomány, amelyet egy évben cégekbe fektetnek. Van tétje a játéknak, hova is megy ennyi pénz.