Matekos és programozó mehet a tanyára

2013. május 13. hétfő - 19:22 / piacesprofit.hu
  •    

Az idén 43 városi fiatal ismerkedhet a mezőgazdasággal a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA Vidék Kaland Programjában. A résztvevőket 142 jelentkezőből választották ki, a kalandorok között van matematikus, webprogramozó, dramaturg, néprajzkutató és a Vidékfejlesztési Minisztérium egyik munkatársa is.

Negyvenhárom fiatal mehet vidékre – Kép: SXC

A 35 év alatti fiatalok június közepe és augusztus vége között 5 napot tölthetnek munkával magyarországi családi gazdaságokban. A fogadó helyszínek között dinnyetermesztő, szőlész-borász, juhtenyésztő és őshonos fajták tartásával foglalkozó gazdaság is megtalálható. Székelyföldre 10 fő utazhat, ők 2013. július 21–31. között vendégeskednek 10 napot székelyföldi termelőknél. Az erdélyi gazdákról készült rövidfilm és a kiutazó fiatalok bemutatkozó filmjei már elérhetők a www.videk-kaland.hu weboldalon.

A városi fiatalok 2013. június 7-én felkészítő napon vesznek részt, amelyen elsajátíthatják a mezőgazdasági gépek vezetésének alapjait, a munkavégzéshez szükséges ismereteket, valamint megkapják a kötelező munka- és balesetvédelmi oktatást. (Tavaly fiatal egyetemisták is pályázhattak szakmai gyakorlatra a fiatal gazdáknál.)

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége 2011-ben az Európai Bizottság támogatásával indította el a Vidék Kaland Programot. 2012-ben a program megnyerte az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának (DG AGRI) versenyét, melyet a Közös Agárpolitikához (KAP) kapcsolódó kommunikációs programoknak hirdettek meg a KAP 50. évfordulójára.

Vidék Kaland
Vidék Kaland Programot 2012 decemberében a legjobb EU társfinanszírozású mezőgazdasági témájú kommunikációs programnak választották az Európai Bizottság által meghirdetett kommunikációs versenyen. A 2012. évi programban összesen 40 városi fiatal vett részt. Közöttük volt többek között pszichológus, építész, jogász, kémikus, geográfus, formatervező, kutató orvos, marketingszakember, újságíró, szociális munkás, tolmács. A jelentkezők és így a kiválasztottak közel kétharmada hölgy volt.

A Vidékfejlesztési Minisztérium 6 millió forinttal támogatja a kezdeményezést. Az összeg a székelyföldi szervezéshez, a kommunikációs felületek, weblapok fejlesztéséhez, valamint kisfilmek készítéséhez ad segítséget. Az AGRYA programja kiváló lehetőség arra, hogy a városi fiatalok felfedezzék a mezőgazdaságot, és a munkával töltött hét után jobban megbecsüljék az agráriumot és az élelmiszereket.

A tárca munkatársai fontosnak tartják, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljenek a gazdálkodókkal, első kézből tapasztalják meg aktuális problémáikat, ezért jelentkezett a minisztérium egyik dolgozója is a programba.