Manager Open: a hőség sem fogta vissza a tordasi meccseket

2015. június 12. péntek - 16:08 / piacesprofit.hu
  •    

A 10 regionális állomásból és budapesti döntőből álló XI. Manager Open , a 2015.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság negyedik regionális versenyének Tordas volt a helyszíne, ahol a résztvevők a nagy hőség ellenére is kitűnő mérkőzéseket folytattak.

A helyi sportközpontban , ahol a labdarúgó és kosárlabda pálya , mellett egy Makovecz stílusú klubház és étterem valamint játszótér is található , négy ragyogóan előkészített pálya várta a vendégeket. Bár a nagy meleg néhány előzetesen várt indulót visszatartott ennek ellenére Tordason kívül Agárd  Martonvásár ,Gyúró , Székesfehérvár , Kecskemét és természetesen a főváros is képviseltette magát teniszt kedvelő , újabb megmérettetésre vágyó menedzserekkel.

Az ünnepélyes megnyitón Hámori Tamás versenyigazgató bemutatta a verseny szervezőit és díszvendégeit. Először Tóth Gábor klubigazgató kívánt jó versenyzést az indulóknak kiemelve hogy az indulók között több , a klub által felnevelt játékos is található. Juhász Csaba polgármester üdvözlő beszédében arról szólt büszkék arra , hogy a Menedzserek Országos Szövetsége / MOSZ / választása ezúttal már harmadik alkalommal esik rájuk mint az egyik regionális verseny házigazdáira.

Ezt követően Pintér Balázs , a Menedzser Alapítvány vezetője hívta fel a figyelmet az országos pontverseny jelentőségére és az ott nyerhető extra díjakra. NyulászAndrás , a MOSZ főtitkára , a szervezet nyitottságáról és gazdag programjairól szólt majd a versenyigazgató ismertette a sorsolás eredményét és a játékrendet.

Az egy játszmára menő összecsapások során először csoportokban és körmérkőzés formájában mérkőztek meg az egyes párok majd a legjobb 8 kettős már kieséses formában folytatta a küzdelmet , a kiesettek pedig a vigasz táblán játszhattak tovább. A mérkőzések mellett az éppen pihenők a Viki ABC friss pogácsáit fogyasztották. Az indulók között volt , többek között , a budapesti Parfumline és a Gaslandcatering cégek ügyvezetői , a Mediland Kft tulajdonosa, a helyi Fix-Pack valamint a Bonusteher Kft ügyvezető igazgatói , az Ing Biztosító székesfehérvári irodájának vezetője és az ottani Bregyó Sportközpont műszaki igazgatója.

A legjobb nyolc közé jutásért csupán egy mérkőzés hozott nagy izgalmakat. A verseny legidősebb játékosa a neves szenior  versenyző , de már 68 éves Zoltán György párjával   az ugyancsak pesti Orosz Györggyel csak rövidítésben nyertek a jóval fiatalabb kecskeméti  Povazsán  Károly – Fekete Zsolt kettős ellen. A legjobb 8 páros közé végül három – három kecskeméti és fővárosi valamint egy-egy székesfehérvári és helyi kettős jutott. Az elődöntőben a tavalyi címvédő székesfehérvári Stokinger Tamás és Balázs szoros mérkőzésen nyert a kecskeméti Csávás István , Tóth Péter kettős ellen , akik legutóbb a szegedi menedzser versenyen is harmadik helyet szereztek , míg a másik oldalon az ugyancsak kecskeméti és összeszokott Tánczos Zoltán – Borbély János nem bírt a szentendrei győztes budapesti Horváth Sándor- Úr Viktor páros ellenében , akik ha , szoros küzdelemben , de a székesfehérvári testvérpár ellen is nyerni tudtak.

A fentiek figyelembe vételével az országos pontversenyben az immár két versenyen első Horváth – Ur pár 16 ponttal vezet , második helyre jött fel a kecskeméti Csávás- Tóth páros 10 ponttal , míg őket követi a győri Birtha-Szabados és a szegedi Lajos – Török kettős egyaránt 8-8 ponttal.

A vigaszversenyben a győzelmet a Hernádi  Sándor  , Tóth Petronella / Tordas / duó szerezte meg a Kozári Vilmos / Budapest / – Tóth Gábor / Tordas / kettős ellen. Az összecsapás érdekessége volt , hogy míg a lány a győztes , az édesapa a vesztett pár tagja volt. A helyi étterem ízes ebédet szolgált fel a nap folyamán a versenyző versenyzőknek. Különdíjat kapott  a  legfiatalabb résztvevő Csepeli Tibor , aki édesapjával indulva nyert tapasztalatokat a további tenisz pályafutására nézve.

A mérkőzésekre kilátogatott Tessely Zoltán a térség országgyűlési képviselője és Farkas Örs ,a hat szakosztályos Tordas SE elnöke ,aki nemrég a Ferencvárosi Labdarúgó Zrt elnökével a két klub között az utánpótlás korú labdarúgók terén történő együttműködésről írt alá együttműködési egyezményt.

Az ünnepélyes díjkiosztón Hámori Tamás , Tóth Gábor , Farkas Örs valamint Hámori Bence a Vasas SE korábbi válogatott teniszezője adta át a győztes párosnak a Boros Betty mandala művész csodaszép kerámia díjat , az összes helyezettnek járó , a Kalocsai Porcelánfestő Kft által készített egyedi érmeket , valamint a további cégek  / Béres Rt , a Corinthia hotel , a  Piac&Profit , a sukorói  Boglya csárda , a soskúti  König Étterem / ajándékait.

Hámori Tamás külön köszönetet mondott Tóth Gábornak és családjának a szervezői munkában és a viadal lebonyolításában végzett lelkes munkájáért valamint Csáky Krisztinának és csapatának a verseny során végzett egészségügyi méréseiért és   személyre szóló táplálkozási tanácsadásaiért. Végül kifejezte köszönetét a Manager Open verseny sorozat még nem említett további szponzorainak, mint a GlobomaxZrt-nek és Önkormányzati TV-nek, a Dávid&Dessewffy és Társai Ügyvédi Irodának, a KPMG-nek , az Autó-Licit Kft-nek valamint a Figyelőnek, a Manager Magazinnak és az Üzleti Világnak, mint a Bajnokság média partnereinek.

A beszámoló valamint a versenyről készített fotók a www.manager.org.hu   web oldalon és a szövetség Facebook oldalán valamint a Tordas SE honlapján és Facebook  oldalán tekinthetők meg.