Gyulán van az Év Szállása

2013. november 29. péntek - 20:41 / piacesprofit.hu
  •    

Az Év Szállása verseny legfőbb tanulsága, hogy a belföldi turizmusban az ár mellett a minőség is egyre fontosabb – hangzott el a díjátadón, ahol az abszolút nyertes a Családi Wellness Hotel Gyula lett közel 150 ezer értékelés, 40 ezer szavazat és a szakmai zsűri véleménye alapján. Az Év Turisztikai Települése címet Hajdúszoboszló nyerte el, az Év Feltörekvő Turisztikai Településének pedig Nyíregyházát választották.

A hagyományteremtő szándékkal megrendezett, a hazai szállásadók seregszemléjeként szolgáló Év Szállása verseny díjátadó gáláján kiderült: a 2013-as év fordulópontot jelentett a hazai turizmusban, hiszen a foglalások 45 százaléka már interneten történt. „Kiéleződött a szállóvendégekért folytatott küzdelem, hiszen minden konkurens csak egy kattintásra van. De a magyar piac jól alkalmazkodik, a belföldi turizmus idén is 6 százalékkal növekedett” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

A szakember szerint az online szállásfoglalás terjedésével egyre többen figyelik a vendégek értékeléseit, így az ár mellett a szolgáltatás minősége is egyre fontosabbá válik. „Ezt a trendet igazolja, hogy az összesített eredmények alapján a Családi Wellness Hotel Gyula nyerte el az Év Szállása díjat. Egy önmagában is vonzó, tematikus, családbarát szállodáról van szó, amely a belföldi turizmusban rendkívül nagy súlyt képviselő gyermekeseket sok extra szolgáltatással várja” – magyarázta Szigetvári József.

A verseny végeredményét kihirdető gálán a népszerűségi díjak mellett egy minőségi és egy szakmai elismerést is átadtak minden kategóriában a hazai turizmus minőségének javításáért tett erőfeszítések kitüntetéseként. A 4-5 csillagos hotelek között például a gyulai Családi Wellness Hotel a minőségi szempontok szerint lett az első (és összesítésben az abszolút nyertes), a szakmai díjat azonban a Hotel Kapitány Sümeg kapta, míg a látogatói szavazatok alapján a ráckevei Kék Duna Wellness Hotel volt a legnépszerűbb. A városok versenyében Hajdúszoboszló győzött

A Szallas.hu-n leadott szavazatok száma alapján Hajdúszoboszló lett az Év Turisztikai Települése, vagyis a legtöbb szállásfoglaló ezt a várost tartja a legvonzóbb úti célnak Magyarországon. Az eredmény a papírformát mutatja, hiszen Hajdúszoboszló a Szallas.hu foglalási statisztikáiban – Siófokkal versengve – évek óta dobogós helyen áll. Az egy szálláshelyre eső foglalási szám ugyanakkor Nyíregyházán nőtt a legnagyobb mértékben a 2012-es évhez képest, így a szabolcsi megyeszékhely elnyerte az Év Feltörekvő Turisztikai Települése címet.

A Szallas.hu Év Szállása 2013 verseny díjazottai:

Új stratégiát akarnak a szállodások
Új turizmusfejlesztési stratégia kidolgozását sürgeti a szállodaszövetség a szakmai szervezetek bevonásával a szállodaipar fejlődésének elősegítésére, mivel a jelenlegi viszonyok között ellehetetlenülnek a szálláshelyek.

Év Szállása 2013: Családi Wellness Hotel Gyula

Év Turisztikai Települése 2013: Hajdúszoboszló

Év Feltörekvő Turisztikai Települése 2013: Nyíregyháza

Népszerűségi díjak

Apartman, vendégház, hostel kategória: Thermál Motel Kiskunmajsa

Panzió kategória: Royal Panzió Cserkeszőlő

3 csillag alatti hotelek: Piramis Hotel Gárdony

3 csillagos hotelek: Club Dobogómajor Hévíz

4-5 csillagos hotelek: Kék Duna Wellness Hotel Ráckeve

Minőségi díjak

Apartman, vendégház, hostel kategória: Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégium

Panzió kategória: Palermó Panzió Nyíregyháza

3 csillag alatti hotelek: Hotel Garni Veszprém

3 csillagos hotelek: Alfa Hotel Miskolctapolca

4-5 csillagos hotelek: Családi Wellness Hotel Gyula

Szakmai díjak

Panzió, apartman, vendégház, hostel kategória: Villa Citadella Wellness Panzió Eger

3 csillagos és 3 csillag alatti hotelek: Öreg-tó Club Hotel Tata

4-5 csillagos hotelek: Hotel Kapitány Sümeg

Egyre több szálloda használja a nemzeti végjegyet
A Magyarországon működő 1032 magyar szálloda közül már 350 minősítése megtörtént, és további 141 létesítmény kezdeményezte a nemzeti szállodai tanúsító védjegyrendszerhez való csatlakozást. A szállodák önkéntesen csatlakozhatnak ehhez az alulról szerveződött rendszerhez, amely mára összesen 15 országban a minőség jelképe. Kempingek, üdülőháztelepek, falusi szálláshelyek, vendégszoba/vendégház esetén a magyar állam a védjegytulajdonos, szállodáknál pedig a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. A HOTELSTARS csillagait 2012-ben emelték be a nemzeti tanúsító védjegyrendszerbe.

Feliratkozom a(z) Piac & marketing téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek