Almásfüzítőn bővít a HIX Kft.

2013. augusztus 17. szombat - 12:04 / piacesprofit.hu
  •    

A fémalkatrészeket gyártó HIX Kft. Almásfüzitőn adta át pénteken a 320 millió forintos beruházással létrehozott új telephelyét, melyet a vállalkozás saját forrásaiból valósított meg.

A bővítést saját forrásból oldották meg -Kép: Pixabay

Horváth Zoltán ügyvezető igazgató szerint korábban megvásároltak egy 12 ezer négyzetméteres elhanyagolt iparterületet, melyen 1800 négyzetméteres csarnok állt. A területet rendbe hozták, a csarnok energia-megtakarítást eredményező felújításon esett át, valamint egy különálló 340 négyzetméteres raktárat építettek. A meglévő berendezések mellé egy olyan számítógép vezérelt plazmavágót vásárolnak, mely 15 centiméter vastag anyag vágására képes, hatszor két méteres méretben.

A HIX Kft. a szivattyúkat gyártó Grundfos stratégiai beszállítója. A dán társaságnak közel húszféle alkatrészt készítenek, többek között szivattyútalpakat, melyeket a gyárban azonnal szerelni lehet. A társaság korábban a Ganz Transelektro Közlekedési Rt-nek készített trolibusz szekrényeket és alkatrészeket, illetve az IKR Rt-nek kukoricaszárító berendezéseket gyártott. A jelenlegi bővítéssel a munkavállalói létszámot 22-ről várhatóan 30-ra bővítik, és jelentős árbevétel emelkedéssel számolnak. A HIX Kft árbevétele 2012-ben elérte az 500 millió forintot, a nyereség túlnyomó részét minden évben fejlesztésekre fordították – mondta el az ügyvezető.

A biztosabb piacért megéri teljesíteni a feltételeket

A nagyvállalatoknak beszállító kis-és középvállalkozások lehetnek a gazdaság motorjai. A vállalkozások számára nagyobb biztonságot jelent a kiszámítható, tervezhető felvásárlóval való kapcsolat. Persze az elvárások is magasak, de nem lehetetlen megfelelni.

Persze beszállítóvá válni nem megy egyik pillanatról a másikra, a nagy cégek elvárásai komolyak, sokszor nehéz helyzet elé állítják a kkv-kat. Érdemes azonban nekifutni a teljesítésnek, mert bár nem könnyű és nem is olcsó megfelelni, de a befektetés legtöbb esetben sokszorosan megtérül. Az is bizonyos, hogy vannak olyan nagy cégek, amelyek kifejezetten segítik a beszállítóvá válás feltételeinek való megfelelést.

A beszállítóvá válás persze veszélyeket is rejt, amelyekre nem árt felkészülni. Erről itt olvashat.