Céges kocsinak is megéri az elektromos

Céges flottának is megéri elektromos autót választani a szakértők szerint, mert megtérül a befektetés. De jól át kell gondolni a finanszírozási formát.

Az elektromos autók beszerzésére vonatkozó állami támogatás hatása már érzékelhető finanszírozói oldalon az Arval szakértői szerint, annak ellenére, hogy a jelenlegi tisztán elektromos meghajtású gépjármű-kínálatot elsősorban városi felhasználásra tervezték. A szakemberek szerint ugyanis Magyarországon jelenleg is van egy olyan vállalati, vállalkozói bázis, ahol a munka jellege, a munkavégzés helye, illetve a vezetői szokások miatt ideális választás egy tisztán elektromos autó.

Kép: Flickr

Már rövid távon is megtérül

Az alacsony üzemeltetési költségek, különös tekintettel a fogyasztásra, valamint az olyan egyéb kedvezmények, mint a térítésmentes parkolás, egyre többek számára teszik megfontolandóvá az elektromos gépjárműpark építését. Kühn Patrik, az Arval operációs igazgatója szerint mindezek már rövid távon is jelentős összeget tesznek ki: „A tisztán elektromos meghajtású autók karbantartási költsége nagyságrendileg, átlagosan 40 százalékkal alacsonyabb a hagyományos belső égésű motorral szerelt gépjárművekénél, hiszen ezekben az autókban a garanciaidő alatt mindössze a szűrőket és a fékfolyadékot kell cserélni. Az üzemanyag-költségkülönbözet figyelembevételével a megtakarítás akár 60 százalék is lehet.”

Kovách Kristóf, az Arval értékesítési igazgatója úgy véli, az alacsony fenntartási költségek mellett előremutató döntés egy ilyen autó beszerzése: „Jelenlegi technológiai tudásunk szerint a jövő az elektromos gépjárműveké, de az elterjedésükhöz nem csak a sokak által kritizált hatótávnak kell növekednie. Fontos a megfelelő szervizháttér megléte is, hiszen egy ilyen autó teljesen eltérő beavatkozásokat kíván, és természetesen több töltőállomásra van szükség. E téren azonban jól látható a fejlődés, a technológia pedig egyre kiforrottabbá válik, így folyamatosan javul a választék hatékonysága. Éppen ezért egy ilyen autó már most is jó választás lehet sokak számára, különösen akkor, ha a munkavégzés jórészt városi, külvárosi közlekedést kíván.”

Jól át kell gondolni a finanszírozási formát

A vonzó állami támogatás, illetve a zöld rendszámos autókra vonatkozó különleges kedvezmények ellenére, a flotta gazdaságos fenntartásához elengedhetetlen a vállalatra szabott pénzügyi konstrukció. A pályázat azonban valamennyi finanszírozási forma esetében elérhető, így tartós bérletek esetén is, amelyről Hegedűs Péter, az Arval regionális operációs vezetője úgy véli, alacsonyabb kockázatai miatt jó választás különösen a kkv szektorban: „A tartós bérlet esetében az üzemeltetéshez, valamint a futamidő végi értékesítéshez kapcsolódó kockázatok a bérbeadót terhelik, a bérlő tehát egy szolgáltatáscsomagot vesz igénybe.” A szerződések kapcsán azonban több olyan szempont is van, amelyekre érdemes kiemelt figyelmet fordítani: „A jelenleg megpályázható állami támogatás tartalmaz olyan feltételeket – mint például a tartási időszak vagy a támogatás visszafizetési kötelezettsége –, amelyek hatással vannak az elektromos gépjárművek bérleti szerződéseire. Az elektromos gépjárművek lelke pedig az akkumulátor, amelynek javítási vagy csereköltségéről eltérően rendelkeznek a flottakezelők szerződéses kondíciói, így erre ugyancsak kiemelt figyelmet kell fordítani a szerződéskötés előtt.”

Az elektromos autók beszerzésére vonatkozó állami támogatásra 2017. május 1-jéig pályázhatnak az érdeklődők.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo