Cafeteria: itt az idő, válasszatok!

Aki még nem tette meg, a következő hetekben még kiválaszthatja béren kívüli juttatásait (cafeteria). Az eligazodást ugyan kissé megnehezíthetik a 2015-ös adóváltozások, számos elem azonban nem módosult: változatlan maradt az adómentes juttatások köre, így a munkáltatók és munkavállalók számára egyaránt jó lehetőség egyebek mellett a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás, a kockázati biztosítás vagy a teljes életre szóló életbiztosítás választása.

Kép: Pixabay

Több jelentős változást hozott a cafeteria-rendszerben az idei évre vonatkozó adószabályozás. Évi 200 ezer forintos keretig az eddigi adóterhek maradnak érvényben az olyan népszerű béren kívüli juttatásoknál, mint az Erzsébet-utalvány vagy a helyi közlekedési bérlet. Ezen értékhatár felett azonban már 51,17 százalékos közterhet viselnek. Más a helyzet a Széchenyi Pihenő Kártya esetében, melynél évi 450 ezer forintig él az eddigi, kedvezményesebb, 35,7 százalékos adóteher. Számos juttatás maradt továbbra is adómentes, így például a sporteseményekre szóló belépők, a teljes életre szóló életbiztosítások, a bölcsődei támogatás, valamint a kockázati élet- és egészségbiztosítások illetve a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások - figyelmeztet közleményében a Generali. (Az adóváltozások ellenére még mindig menő a cafeteria.)

Az átlagos cafeteria keretösszeg 290 ezer forint körül mozgott a tavalyi évben , míg a KSH adatai  szerint a nettó átlagkereset a tavalyi évben a havi 155 ezer forintot sem érte el, azaz közel kéthavi fizetésünkről dönthetünk a cafeteria elemek kiválasztásakor. Fontos tehát, hogy körültekintő, anyagilag is a lehető legkifizetődőbb döntést hozzunk.

A rendelkezésre álló keretösszeget leginkább az adómentes juttatásokkal használhatjuk ki, melyek közül:

a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások több okból is hasznosnak lehetnek. Kellő odafigyelés, törődés, rendezett környezet, modern felszerelés, gyors és szakszerű ellátás, rövidebb várakozási idő, de a szolgáltatás számos olyan elemet is magában foglal, melyekre nem csak betegség esetén lehet szükség, így például megelőző szűrővizsgálatokon való részvételre is jogosít.

EZ A CAFETERIA HÁTULÜTŐJE
2015. évi cafeteria szabályozásnak van egy hátulütője, az éven belül megszűnő jogviszonyok esetében a munkaviszonyban töltött napokra arányosan kell meghatározni a béren kívüli juttatás keretösszegét.
A minimálbér 30 százalékáig a munkavállalók számára szintén adómentes cafeteria-elemként választhatók a kockázati élet- és balesetbiztosítások, melyek például a pár héten belül gyógyuló csonttörésektől kezdve egészen a súlyos, maradandó egészségkárosodásokig, számtalan esetben nyújtanak gyors anyagi segítséget.

Érdemes lehet megfontolni a rendszeres díjfizetésű teljes életre szóló életbiztosítás beválasztását is a béren kívüli juttatások közé. A konstrukció kiváló hosszabb távú befektetést jelenthet a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben.

(A legtöbb munkáltató csak a kedvezményes keretig használja a cafeteriát, de még azon felül is jobban megéri, mint a munkabér.)

Habár nem adómentesen, de a meghatározott egyedi értékhatár mellett kedvezményes, 35,7 százalékos közteher mellett kérhető önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztári hozzájárulás is. Egy számla nyitása jó megoldást jelenthet a jövő biztosítására, ugyanis igen rugalmas szolgáltatást kínál a tagok számára, akik bármikor megváltoztathatják vállalt tagdíjuk összegét, illetve ha nagyobb összeghez jutnak, eseti befizetés formájában növelhetik megtakarításukat.

Azoknak a munkavállalóknak, akik inkább az aktív életkorban megjelenő egészségügyi kockázatok, vagy a társadalombiztosítás által nem támogatott ellátások finanszírozása miatt aggódnak, az egészségpénztári befizetés jelent jó lehetőséget.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo