Brutálisan sokat szakít az állam az e-útdíjból, de nem eleget

2013. december 19. csütörtök - 06:09 / piacesprofit.hu
  •    

A júliusi bevezetés óta több mint 75 milliárd forint bevétel folyt be a használat-arányos elektronikus útdíjból. Azonban az év végéig még kilencmilliárdnak kellene becsorognia a kasszába, ahhoz, hogy az eredeti bevételi terv teljesüljön.

Július elején indult az útdíj-rendszer – Kép: MTI, Fotó: Balázs Attila

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint a rendszer eredményes elindítása “a hazai közlekedés és infokommunikáció elmúlt évtizedének egyik legnagyobb sikere”. A díjszedési infrastruktúra üzembiztosan működik, és a szolgáltatások folyamatos fejlesztésével egyre jobban alkalmazkodik a felhasználók igényeihez.

A díjbevételi elvárások várhatóan az első teljes évben, jövőre is teljesülnek majd. A közúti ágazat forrásai így jelentősen bővülnek, ennek hasznait a díjköteles szakaszokon és a hazai úthálózat egyéb elemein megvalósuló felújításoknak köszönhetően a közlekedők élvezhetik – olvasható a közleményben.

Ugyanakkor az év végéig 84 milliárdot kellene beszedni, hogy a költségek levonása után teljesüljön a kormány 75 milliárdos tiszta bevételi terve. A bevételkiesést részben az okozta, hogy a rendszer meglehetősen döcögősen indult. A tarifákat a tengelyszámtól függően határozták meg, amelyhez a jármű környezetvédelmi besorolásától függő szorzó tartozik. Ezek szerint a gyorsforgalmi utakon a legalsó, J2 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti infrastruktúra díja 49,90 forint, a középső J3 kategóriában 70,02 forint, a legfelső J4 díjkategóriában pedig 108,38 forint lesz. A díj járműkategóriánként főúton 21,23 forinttól 36,75 forinton át a felső kategória szerinti 67,60 forintig emelkedik.

A kormány június elején megállapodott a legnagyobb hazai fuvarozó szervezetekkel, hogy a hazai fuvarozók versenyképességének javítása érdekében kedvezményt biztosít a területen tevékenykedő magyar vállalkozásoknak. Ennek értelmében csökken a légrugós gépjárművek és pótkocsik után fizetendő gépjárműadó, a használatarányos e-útdíj 7,5 százaléka levonhatóvá válik a helyi iparűzési adóból, igényelhető  továbbá az e-útdíj fizetését szolgáló kedvezményes forgóhitel.

A hazai útdíjrendszer további jellemzője, hogy útkategóriánként eltér a díjszabás, emiatt a forgalom gyakran az alsóbbrendű utakra terelődik. Ez a jövőben megfelelő forgalmi korlátozásokkal és a díjfizetésre kötelezett úthálózat bővítésével mérsékelhető lenne, illetve a közúti ellenőrzések számának emelkedésére is számítani lehet.

 

Feliratkozom a(z) Adózás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor