Bor, családi asztallal

2011. augusztus 25. csütörtök - 00:47 / Timár Gigi
  •    

A kis cégméret rugalmasságát és a vállalkozásban dolgozó családtagok kvalitásait kihasználva a badacsonyi Istvándy Pincészetet birtokló família a válság és az ágazatot sújtó nehézségek ellenére is bizakodva néz a jövőbe.  

Az Istvándy család életében az 1800-as évek kezdetétől a szőlő- és bortermelés jelentette a legfontosabb megélhetési lehetőséget. A mostani borászatot vezető Istvándy Ferenc a termelőszövetkezetek megalakulása után, az ott végzett munka mellett is folyamatosan termelt szőlőt a személyes tulajdonban megtartható 800 négyszögöles területen. A család földtulajdona a nyolcvanas évek közepén újra beinduló szőlőtelepítés során további másfél hektárral bővült, így a rendszerváltáskor két hektár körüli volt az Istvándy-birtok.

Szőlő helyett bor

A szövetkezet megszűnése után a tsz-terület szétforgácsolódott, mivel minden korábbi tulajdonos ragaszkodott a neki járó földdarabhoz, még ha mondjuk esztergályosként dolgozott is.

– Rádöbbentem, ha nincs föld, nem lesz miből élnem. Így, bár véleményem szerint jobb lett volna egyben tartani a szövetkezet százötven hektáros területét, apám kárpótlási jegyeiből szőlőt vagy szőlővé telepíthető területeket szereztünk, és 1993 februárjában tizenöt hektárral és nyolc alkalmazottal elindult a cég, kizárólag családi tulajdonban – emlékszik vissza Istvándy Ferenc.

Az eredeti elképzelés szerint a megtermelt alapanyagot a szövetkezet megszűnése után is működő borászati üzemnek adták volna el. Ám hamar kiderült: a csökkenő felvásárlási árak miatt csak ebből nem lehet megélni. Ráadásul a mezőgazdaságban kiiktathatatlan kockázat is teljes mértékben a termelőre nehezedik. A termés biztosítására a többségnek nincs anyagi fedezete, az állam által nyújtott esetleges kárenyhítési támogatás pedig csak akkor igényelhető, ha a terület legalább harminc százaléka károsodott. Az ilyenkor megítélt minimális összeg viszont nem ellensúlyozza a kisebb gazdaság számára szinte elviselhetetlen mértékű veszteséget. Bővítették hát a tevékenységek körét, és lassan a birtokot is, amely mára 40 hektárt tesz ki.

– Így kezdtünk folyamatosan munkát adni a hozzánk kötődő családoknak, amelyeknek tagjai korábban a szövetkezetben voltak munkatársaim. Többek között alanytelepet csináltunk, és szőlőoltványokkal is elkezdtünk foglalkozni. Így stabilabbá vált a cég, és a szezonon kívüli időszakban sem kellett munkanélküli-segélyre küldeni a velünk dolgozókat.

Pénz, ami nincs
Az Istvándy Pincészet megalakulása óta folyamatosan nyert pályázatokon, így ment a szőlőtelepítés, így újították fel a műhelyt, építettek palacktározót, vásároltak gépeket. Az utolsó nagyobb beruházás 2003-ban történt. Most, a többségében utófinanszírozott pályázatok miatt pénzre van szükség a megvalósításhoz. Az utófinanszírozás átfutásának legalább féléves ciklusát egy termelésből élő vállalkozás ma nem tudja megfinanszírozni Istvándy Ferenc szerint. „Három, összesen harmincmillió forint értékű megnyert pályázatunk van most is, de nem tudunk nekikezdeni a fejlesztéseknek. Tedd bele a pénzedet, ami nincs, csináld meg a beruházást, és majd utána elszámolunk. A kicsik nem kapnak kedvező hiteleket, befektetőt találni pedig nehéz. Az egy éve megnyert pályázatok kihasználásához nincs pénzünk, hiába a 75 százalékos támogatás, hát ott is marad a megnyert pénz.” A megnyert pályázatok közül az egyik egy termékértékesítő hely kialakítására vonatkozik, folyamatban van az építési engedély megszerzése, de egyelőre nem látják, honnan finanszírozható a rövid megtérülési idővel kalkulálható beruházás, amely a megvalósulás pillanatától kezdve bevételt termelne.

Aztán Magyarország csatlakozásával az Európai Unióhoz, a szőlőre vonatkozó kvóták bevezetésével leállt a korábban nagy ütemű telepítés, így csökkent az oltványok iránti kereslet is. Csak azok tudtak ezen a területen megkapaszkodni, akik – speciális gépekkel, hűtőházakkal, telepítéssel együtt – teljes szolgáltatást kínáltak, csak e területre specializálódva. A családfő viszont nem akarta feladni a fontosnak tartott több lábon állást, így a figyelem az addig inkább magánfelhasználásra művelt borászat felé fordult. Eleinte barátoknak, néhány étteremnek szállítottak folyó bort. Az ezredfordulón amerikai export is indult, húsz-harmincezer palackot küldtek ki egy kereskedő révén. Sajnos, kinti partnerüket személyesen is érintette a szeptember tizenegyedikei terrortámadás, megszakadt a folyamat.

Az Istvándy Pincészet első lezárt palackja egy 1996-os tramini volt, de ekkor még nem lehetett folytonos repertoárról beszélni, csak minden év legjobban sikerült tételeit zárták üvegbe. Teljes, minden évben azonos színvonalú borszortimenttel 2003 óta van jelen a cég az üzletekben, de továbbra is kiemelt szerepe van a helyben, a borturizmus keretében eladott tételeknek.

Minőségi piacra lépni

Mivel a borvidéken Szeremley Hubán kívül nincs sok minőségi borral foglalkozó versenytárs, a család itt látta a piaci rést. Felhagytak a folyóbor-eladással, más minőségi kritériumokat fogadtak el, a legjobb dűlőkön – öthektárnyi területen – terméskorlátozásba kezdtek. Ennyit dolgoznak fel a saját pincében, mivel tudatosan kisebb volumenben gondolkodnak. Negyvenhektárnyi szőlőből készült bor piacát ugyanis csak a multiknál lehetne megtalálni, ahol hatalmas az árverseny, és milliárdos cégek a versenytársak, amelyekkel egy családi pincészet nem tud versenyezni.

A fő problémát az okozza, hogy a megtermelt bort nem lehet eladni. Ennek okát a családfő elsősorban a 80-90 forintos literenkénti áron Olaszországból érkező folyó borban látja. A tavalyi, közel 700 ezer hektoliteres mennyiség ráadásul „magyar" borként került a piacra, mert a törvény engedélyezi tizenöt százalék importbor belekeverését a hazai termésbe úgy, hogy az magyar tájborként eladható marad. Az olasz állam támogatja az olcsó borok kivitelét, mert az így nem az ő belpiacukat terheli. Az olcsó import viszont úgy lenyomja a bor árát, hogy normális körülmények között nem lehet vele versenyezni. Emellett a legtöbb felvásárló legalább három hónapos átfutással fizet, pedig a termelőnek az őszi betakarítás után januárban el kell indítania a következő évet akkor is, ha ezt máshonnan kell finanszíroznia. Istvándy Ferenc szerint a minőségi szőlőtermesztés jövedelmezősége jelenleg katasztrofális. Úgy véli, változatlan árviszonyok mellett megszűnik kicsiben az árutermelő szőlészet:

– Régen a nyolcszáz öl szőlőből két év alatt meg lehetett venni egy Zsigulit. Harminc év múltán én ezt negyven hektár szőlőből sem tudom megtenni, a megváltozott értékarányok miatt. Azt mondják, akkor biztonságos a termelés, ha egy év termése a hordóban van, egy a bankban, és egy a tőkén. Ettől most meglehetősen messze vagyunk.

Ma egy hektár szőlő termelési költsége az amortizációval együtt egymillió forint, tehát százmázsás átlagtermésnél száz forint egy kiló önköltsége. A korlátozott termelés ára ennek többszöröse – akár négy-ötszáz forint – kellene, hogy legyen, figyelembe véve a sokkal nagyobb kézimunka-igényt is. A szőlőtermesztés rendkívül munkaigényes ágazat, amely Istvándy szerint képes lenne felszívni a vidéki szakképzetlen munkaerő egy részét, ha ahhoz támogatást kapna. A közterhek enyhítésével legálissá lehetne tenni ezeknek a tömegeknek a munkavállalását, ami nem csak az adóbevételek szempontjából, de a munkanélküliek munka világába való visszavezetése miatt is fontos lenne.

Ma az emberek többsége mindenben az olcsót keresi, és a bor sem kivétel. A fogyasztás 70-80 százalékát a 200-300 forintos palackos bor teszi ki. A minőségi bort termelő pincészetek a kereslet 15-20 százalékán osztoznak. Ehhez képest ebben a szegmensben hatalmas a kínálat és a verseny: nemcsak a borból megélni szándékozó cégek, hanem a borászatot státusjellemzőként kezelő, jól menő, más területen dolgozó vállalkozók, művészek is megjelennek. Bár számukra ez alapvetően hobbi, termékeik piacra kerülnek azzal a behozhatatlan előnnyel, hogy számukra nem fontos a megtérülés.

Több lábon

Mivel, ahogy Ferenc mondja, a legjobb bort is évente csak egyszer lehet eladni, a vendéglátás és a mangalicatenyésztés is bekerült a családi vállalkozás repertoárjába, ez utóbbi a szintén szakirányú diplomát szerzett unokaöcs bevonásával. Jelenleg tizenkilenc állandó alkalmazottal, közülük öt családtaggal működik a cég, mellettük idénymunkásokat foglalkoztatnak. A családi vállalkozás előnye, hogy mindenki közös érdeke: a cég működjön, s ezért nagyobb áldozatokra is hajlandók.

– A mérnök fiamnak is rá kell ülnie a traktorra, mert nincs más. Bár mindenki diplomás, ha kell, a mosdót is kitakarítja. Ma mindenki mindenes, ott kell lenni a beszerzésnél, a termelésnél, de a piacon is. Mivel a napi dolgok emésztik fel az időt, kevés jut a szakmai fejlődésre és a problémák távlati átlátására, a stratégia kialakítására. Aki mindennap ott van a termelésben, annak nincs energiája lobbizással, összefogás szervezésével foglalkozni. Pedig a szőlész-borász szakmának vannak közös problémái, ezek kommunikálására azonban nincs megfelelő fórum. Az éves szőlész-borász találkozón nem a gazdálkodók, hanem a minisztérium emberei beszélnek.

Minden gyerek részt vesz a munkában, az állattenyésztésért felelős unokaöcs, Tibor mellett Ferenc lánya, Csilla a vendéglátással, fia, Gergely pedig az értékesítéssel és a marketinggel kezdett komolyabban foglalkozni, folyamatosan járta az országot, borfesztiválokon, borkóstolókon népszerűsítette a pincészetet. Szórólapokon, néhány újságban hirdették is magukat, más fiatal borászokkal összefogva – így engedhették meg maguknak a nagyobb rendezvényeken való részvételt. A szűk, fizetőképes közönség megtalálásához időre volt szükség. A vendéglátásba fektetett energia most kezd megtérülni, mára a törzsvendégek viszik hírét a helynek. Ez nemcsak a marketingköltségeket csökkentette, hanem azt is eredményezi, hogy igényes vendégek érkezzenek a birtokra.

Kis lépésekkel, bizakodva

Gergely szerint tíz éven belül látványos eredményekre számíthatnak. Abban is bízik, hogy a környék pincéi között valódi összefogás alakul majd ki, ami nemcsak egymás tiszteletét és esetleg közös marketinget jelent majd, hanem üzleti közösséget is, például a beruházások tekintetében. A családfő szerint is szükség lenne ma is a szövetkezeti elgondolásra. A közös anyagbeszerzés nagy segítséget jelentene a termelőknek, a közös értékesítés pedig a nagy élelmiszerláncok polcaira való bejutás záloga lehetne. De az egyébként máig meglévő szövetkezet jelenlegi formájában versenyképtelen, a sok tulajdonos miatt lassú és rugalmatlan a működése. A tőkeszegénység miatt pedig képtelen magára vállalni az átalakítás, a megújulás kezdeményezését.

A ma kulcsfontosságú rugalmasság a cég kis méretének köszönhetően őrizhető meg. A vállalkozás különböző területei között a hangsúlyok viszonylag könnyen áttolhatók annak megfelelően, hogy a vezetők miben látják a következő, megragadásra érdemes lehetőséget. Bár a szőlő évek óta veszteséget termel, a most előtérbe kerülő vendéglátás biztosítja a cég túlélését, amely mintaként is szolgált másoknak: sokan tapasztalatért jönnek hozzájuk. Ennek ellenére az elmúlt év – a cég húszéves történetében először – veszteséges volt. A kilencvenmilliós árbevétel tízmillióval elmaradt az egy évvel korábbitól. Mindemellett bíznak a minőségi bor iránti igény folyamatos növekedésében, így a tervek szerint a terület növekvő részét terelik terméskorlátozással a minőségi alapanyagok felé.

A válság ellenére a mangalicatermékek, a vendéglátás, a bor, ha lassan is, de fejlődő fázisban van. Hosszabb távon is a sokféleség megtartására törekszenek, a szőlő egyéb felhasználási területeivel is próbálkoznak. A bor mellett saját készítésű százszázalékos szőlőlevet, pálinkát is értékesítenek, balzsamecetet terveznek. A termékpaletta szélesítése növeli a biztonságot és a márkanév presztízsét is. Emellett Káptalantótiban borházat üzemeltet a cég. A balatoni panorámás birtokon szálláshely kialakítását is tervezték, végül arra jutottak, hogy ez is ellene hatna a vendégek számára vonzó, bensőséges hangulatnak, amelynek elengedhetetlen eleme, hogy a család tényleg a magáénak érzi a birtokot, megvan a családi asztal.

– Mi ezt életformának tekintjük, amihez szükség van arra, hogy magunkat se üldözzük el az otthonunkból.

Mostanra annyi a vendég, hogy már-már alig tudják kiszolgálni a nemrég saját erőből épített hangulatos, szabadtéri vendéglátóhelyen. Ezért inkább csökkentették az asztalok számát, hogy az így beférő negyven-ötven vendéget valóban kiemelkedően magas színvonalon és családias odafigyeléssel tudják kiszolgálni.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor