Bizonytalanok még a vállalkozások vezetői

A kis- és középvállalkozások cégvezetői körében továbbra sem érződik optimizmus. Az előző negyedévhez viszonyítva lényegében változatlan a Policy Agenda KKV Konjunktúra Index értéke (45,2%-ról 45,4%-ra, azaz minimális mértékben emelkedett), és meg sem közelíti azt a hangulatot, amely még két évvel ezelőtt jellemezte ezt a szektort.

Az adatok egyelőre nem azt mutatják, hogy a cégvezetők túlságosan optimisták lennének a magyar gazdaság növekedésének tekintetében.

A többség már nem vár visszaesést

A kkv szektorban az előző negyedévhez képest nem, vagy csak minimális változás tapasztalható, hiszen míg a Policy Agenda KKV Konjunktúra Index 2013. II. negyedévben 45,2% volt, addig a III. negyedévbene 45,4%-ot mértünk. Ez lényegében stagnálásnak minősíthető, hiszen továbbra sem sikerült kitörni abból a depressziós hangulatból, amibe 2011 őszére kerültek a cégvezetők.

Kép: SXC

A válság végét jelentheti talán az, hogy két év óta ez az első negyedév, amikor az abszolút többség már nem vár további zsugorodást a gazdaságtól. Az előző negyedévben ugyanis a vállalkozások 52%-a várta, hogy a következő féléves távlatban romlani fog a magyar gazdaság helyzete, most viszont ez 44%-ra csökkent. Óvatosságra ad okot azonban, hogy továbbra is mindössze 25%-uk vár valamiféle növekedést.

Minden negyedévben megkérdezzük a cégvezetőket arról is, hogy a saját vállalkozásuk helyzetét tekintve milyenek a várakozásaik. Az eddigi trendek szerint ezek - a saját gazdálkodásra vonatkozó várakozások - általában együtt mozognak az ország gazdasági helyzetének megítélésével. Továbbra is igaz ez, bár most az  ország helyzetéhez képest valamivel optimistábbak a cégvezetők saját vállalkozásuk állapotának előrejelzésében. A cégek 35%-a úgy véli, hogy romlani fog cégének pozíciója, és 29%-uk számít javulásra. Az előző negyedévhez képest megnőtt azoknak a száma (28%-ról 37%-ra), akik szerint nem változik vállalkozásuk helyzete az elkövetkező félévben.

Romlik a lividitási helyzet, stagnál a beruházási kedv

Saját vállalkozásuk helyzetének megítélése kapcsán fontos szempont, hogy milyen a cég pénzügyi stabilitása, és ebben a tekintetben milyenek a várakozásaik. Az elmúlt másfél évben 30% körül volt azoknak a cégeknek az aránya, amelyek romló likviditási helyzetre számítottak.  A mostani felmérésben ez az érték 36%-ra emelkedett. Ezzel együtt lényegében nem változott azok száma (15%), amelyek azt feltételezik, hogy javulni fog vállalkozásuk likviditása ebben az évben.

Vitathatatlanul javul a hangulat a kkv-k körében
Az előző negyedévhez képest rendkívüli, 15 pontos emelkedést mutatott az egyéves várakozásokat jelző K&H kkv bizalmi index. Ez az utóbbi évek legnagyobb pozitív irányú változása. Az optimizmus főként azzal magyarázható, hogy a vállalkozások a vállalati hitelkamatokat, a gazdaságpolitikát valamint a versenyhelyzetet tekintve is jóval bizakodóbbak lettek. Az optimizmus minden árbevétel kategóriában megfigyelhető, azonban a középvállalkozások bizalma fordult a leginkább pozitív irányba.
A cégvezetők 38%-a lát esélyt arra, hogy a következő félévben bővítse vállalkozásának tevékenységét. Ez lényegében megegyezik az előző negyedévben mért értékkel. A cégek 14%-a akár 5% feletti bővítésre is esélyt lát az elkövetkező hat hónapban. Ez még egy negyedévvel ezelőtt 21% volt, amely azt mutatja, hogy bár a beruházási kedv nem csökkent, de lényegesen visszafogottabb lett a mértékét tekintve. Mindez annak a fényében is érdekes, hogy éppen most fut az MNB által meghirdetett nagyon alacsony kamatozású hitelprogram, amely lendületet adhatna a kkv szektornak. A cégvezetők persze látják azt, hogy ehhez kereslet-élénkítés, azaz termékeik és szolgáltatásaik iránt a jelenleginél nagyságrendekkel nagyobb kereslet is kellene, valamint számukra biztonságos vállalkozási környezetet is szükséges lenne.

Nehéz értékesítési helyzet: problémák az exportban

Korábbi elemzéseink alapján - főleg az elégtelen belső kereslet miatt is - inkább a gazdaság stagnálását vártuk, és arra sem mutatkozott rövidtávú remény, hogy az exportpiacaink kisegítenének minket. Az előző negyedévben - a Policy Agenda által készített – a gazdasági előrejelzéseken túlmutatóan, enyhén javuló értékesítési helyzetet vártak a cégvezetők, és ez lényegében megegyezett más kutatóintézeteknek a nemzetközi vállalkozási konjunktúrával kapcsolatos külföldi és hazai előrejelzéseivel.

Ötvenezer munkahelyet teremthetnek idén a magyar kkv-k
Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a magyar kis- és középvállalatokat. 404 milliárd forinttól esett el a hazai kkv-szektor tavaly az elavult eszközök miatt, így nem lehet halogatni tovább a szükséges beruházásokat – derült ki a GE Capital kutatásából.
A legfrissebb adatok most azt mutatják, hogy nem tartott sokáig az értékesítési helyzetet övező pozitív várakozás. Negyedévvel ezelőtt a cégvezetőknek még 33%-a mondta, hogy várakozásaik szerint belföldön javulnak értékesítési pozíciói, de ez az adat most visszaesett 26%-ra.  Ennél számunkra meglepőbb volt az exportra termelő cégek várakozása. 32%-ra emelkedett az aránya, akik jelenleg ugyan külpiacokra termelnek, de azzal számolnak, hogy a következő félévben romlani fog értékesítési helyzetük. Az elmúlt két évben még nem mértünk ezen a területen ilyen alacsony értéket. Az értékesítés javulását várók aránya is lecsökkent 23%-ra, és ez utoljára 2011 őszén-telén volt ilyen alacsony, amikor az ország gazdasága  is látványosan megroggyant.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo