Beruházna Közép-Magyarországon? Jó lesz sietni!

2014. június 10. kedd - 06:10 / piacesprofit.hu
  •    

Új regionális térkép alapján igényelhetnek fejlesztési támogatásokat a magyar vállalatok július elsejétől. Az Európai Bizottság által a 2014-2020 közötti időszakra jóváhagyott tervek alapján csökken, illetve megszűnik a fejlesztési adókedvezmény, illetve állami támogatás igénybevételének lehetősége bizonyos régiókban. Egyúttal a fejlesztési adókedvezmény szabályainak további módosítására is fel kell készülni egy képviselői önálló indítvány miatt – hívja fel a figyelmet az RSM DTM szakértője.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/jesadaphorn

Június végéig még a korábbi, 2007-2013-as 7 éves időszakra vonatkozó támogatási térkép alkalmazandó, így a vállalatoknak addig van még lehetőségük pályázni azon régiókban, amelyeket a későbbi változások kedvezőtlenül érintenek. Hegedüs Sándor, az RSM DTM Zrt. adóüzletág-vezető partnere szerint különösen a Pest Megye térségében, illetve Budapesten beruházni szándékozók számára javasolt még az előttünk álló egy hónapot kihasználni arra, hogy a fejlesztési adókedvezmény (amelynek részleteit itt foglalta össze a Piac&Profit szakértője) iránti igényüket bejelentsék a Nemzetgazdasági Minisztérium felé, hogy beruházásaikra tekintettel igénybe tudják venni a kedvezményt, amire esetlegesen a következő 7 éves támogatási ciklusban már nem lenne lehetőségük.

Az új regionális támogatási térkép részletei, kkv ösztönzők

Brüsszel ebben az évben fogadta el a bizottsági iránymutatás alapján készített javaslatot, így az új szabályok 2014. július 1-ével lépnek hatályba. Ettől az időponttól kezdve a vállalkozások már az új feltételek mellett igényelhetnek fejlesztési adókedvezményt, illetve támogatást beruházásaikhoz.

A legjelentősebb a változás a Közép-Magyarország régióban, ahol a korábbi 30 százalék – Budapest esetén 10 százalék – helyett, néhány kivétellel az általános intenzitási kulcs 0 százalékra csökken, azaz alapesetben nem vehető igénybe támogatás. A kivételek közé tartozik többek között Cegléd, Érd, Gödöllő, Kiskunlacháza, Maglód, Szigetszentmiklós, Pécel, Ráckeve, Vác, Vecsés 35 százalékos támogatási intenzitással, illetve Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár, Solymár 20 százalékos támogatási intenzitással. A fejlesztési térkép módosításának következményeként több olyan Pest megyei település is kiesik a támogatási körből, amelyek jelenleg kifejezetten kedveltek, így például Budaörs, Biatorbágy, Dunakeszi, Göd, Mogyoród, Szentendre, Törökbálint.

A kis- és középvállalkozások által megvalósított beruházásokat továbbra is külön ösztönzi a program

Négy régióban – Észak- Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl régiókban – nem lesz változás, továbbra is 50 százalékos mértékű támogatás érvényesíthető. A Közép-Dunántúli régióban 40 százalékról 35 százalékra, a Nyugat-Dunántúl régióban 30 százalékról 25 százalékra csökken a fejlesztési támogatás intenzitásának aránya.

A kis- és középvállalkozások által megvalósított beruházásokat továbbra is külön ösztönzi a program, így a támogatási mértékek kisvállalatok esetén 20, középvállalkozások esetén 10 százalékponttal növelhetők. Hegedüs Sándor szerint különösen fontos lehet ez a Közép-Magyarország régió ún. nem támogatott területén, hiszen itt a most benyújtott képviselői indítvány alapján az induló beruházások is részesülhetnek, még ha korlátozott mértékben is, adókedvezményben. További könnyítést jelenthet a módosító tervezet szerint a kis- és középvállalkozások számára, hogy az 500 millió forintot meghaladó beruházások esetén a kisvállalkozások számára a korábbi 20 fővel szemben elég 10, míg a középvállalkozásoknak a korábbi 50 helyett 25 fővel növelni a foglalkoztatottak átlagos állományi létszámát.

Nagyberuházások, mezőgazdaság támogatása – speciális szabályozással

Az 50 millió eurós értéket meghaladó nagyberuházás esetén csak csökkentett mértékben vehető igénybe támogatás, az 50 millió euró feletti részre a fenti támogatási intenzitások 50 százaléka, míg a 100 millió euró feletti rész 34 százaléka a maximális arány. „Fontos kiemelni, hogy az újonnan benyújtott javaslat szerint a nagyvállalkozások a Közép-Magyarország régió támogatott területein is csak úgynevezett új gazdasági tevékenységet eredményező induló beruházáshoz, továbbá meglévő létesítmény termékkínálatának kibővítését eredményező beruházáshoz kapcsolódóan vehetnek majd igénybe fejlesztési adókedvezményt” – mondta Hegedüs Sándor.

Mezőgazdasági termékek feldolgozását és forgalmazását célzó beruházások esetén, a jelenlegi szabályok szerint 12 millió eurót meghaladó állami támogatás, illetve 25 millió eurót meghaladó elszámolható beruházási költség felett csak a Bizottság egyedi jóváhagyása alapján adható továbbra is támogatás.

A támogatási program alapvető célja az Európai Unión belüli egyenlőtlenségek csökkentése, a hátrányos helyzetű térségek fejlődésének elősegítésével. Azok a régiók, ahol az egy főre jutó GDP nem haladja meg az Európai Uniós átlag 75 százalékát, kiemelten jogosultak támogatásra. Ezeken a területeken él Magyarország lakosságának több mint kétharmada, ez az oka annak, hogy Észak-Magyarország, az Alföld, illetve Dél-Dunántúl esetén maradt a kiemelten magas, 50 százalékos mértékű támogathatóság.

A fejlesztési támogatások arányának alakulása az egyes régiókban

Régió

A kedvezmény mértéke 2014. jún. 30-ig

A kedvezmény mértéke 2014. júl. 1-től

Közép-Magyarország

30%

0%

Budapest

10%

0%

Közép-Dunántúl

40%

35%

Nyugat-Dunántúl

30%

25%

Észak- Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl

50%

50%

Feliratkozom a(z) Adózás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek