Azt lehet eladni, amit az emberek nélkülözhetetlennek tartanak

2018. április 01. vasárnap - 12:04 / Nagy Mariann
  •    

Hogyan reagál egy globális élelmiszeripari vállalat a világgazdaság korszakos átalakulására? Erről nyilatkozott, sok vállalkozónak megszívlelendő tanácsokat adva Mark Schneider, a Nestlé vezérigazgatója.

 

Schneider német születésű, a Harvard Egyetemen végzett és amerikai állampolgár. Második éve áll a Nestlé élén – ő 1922 óta a svájci nagyvállalat első külföldi vezetője.

Mark Schneider, a Nestlé vezérigazgatója (NZZ)

Mark Schneider, a Nestlé vezérigazgatója (NZZ)

A korábbi években a Fresenius gyógyszeripari világcég vezetője volt, megsokszorozva annak bevételeit és profitját. A kérdésre, hogy érinti a világgazdaság rohamos átalakulása az élelmiszeripari ágazatot, azzal válaszolt:

„Ez az ágazatok egyike, amely sem eltűnni, sem gyökeresen átalakulni nem fog, hiszen ételekre és italokra mindig szükség lesz…”

Ugyanakkor a mai fogyasztó tudatosabban kíséri figyelemmel egészségét, emellett nő igénye a minőségi, márkás termékekre. Párhuzamosan a digitalizáció új utakat nyit a vásárlókkal való kommunikációban, a fogyasztó egyúttal több tájékoztatást kap a termékekről, tudja, hol és hogyan gyártják azokat.

A digitalizáció segítségével kisebb cégek könnyebben kerülnek piacra – ez mutatkozik meg valamennyi fejlett országban, mondta Schneider. Ez pedig, mivel az újaknál, a kisebbeknél különösen erős az újításra való szándék, azt jelenti, hogy azok elvehetnek a nagyok piacából. Az utóbbiak viszont azzal válaszolnak erre, hogy gyorsítják új termékek bevezetését, általában a kutatást és a fejlesztést.

A kérdésre, végül is a globális vállalatoké-e a jövő, a Nestlé főnöke így válaszolt: „Nem az a kérdés, globális vagy helyi egy vállalkozás, hanem arról: erős-e vagy gyenge. A globális cégek között lesznek, amelyek erősek maradnak és vannak helyi vállalatok, melyeket tovább, erőssé lehet fejleszteni.”

Semmi izgalom, legfeljebb nem veszünk Nestlét
Nagy nyugat-európai hipermarketek polcairól eltűnik sok Nestlé-termék. Az áruházláncok jobb feltételeket akarnak kiharcolni a világ legnagyobb élelmiszergyártójától.

Schneider elismerte, hogy míg a Nestlé még egy évtizede évi 5-6 százalékkal tudta emelni termékeinek átlagárát, az áremelkedés tavaly már 1 százalék alatt maradt.

A mobilok korában a fogyasztó figyelme, érdeklődése igen rövid: azt a digitális térben erős, ismert márkák tudják lekötni.

Az új helyzetben a Nestlé (amely az Egyesült Államokban kivonult az édességipar területéről) cégvásárlások helyett újító termékek kifejlesztését teszi központi helyre. Idézte az Apple-alapító, Steve Jobs mondatát arról, hogy “őrülten jó terméket” kell előállítani. Azaz, egyre több olyat, amelyet megvesznek az emberek, mert úgy érzik, hogy nélkülözhetetlenek…

(Forrás: Neue Zürcher Zeitung)