Az üzleti célú online kereskedelemben még van hova fejlődnünk

Egyelőre gyerekcipőben jár a vállalatok közötti online kereskedelem, pedig a lehetőség adott. Annak ellenére, hogy a hazai bejegyzésű cégek 61 százaléka rendelkezik weboldallal, csupán 11 százalékuk kap megrendelést weboldalukon keresztül, ami az európai aránynak csupán a kétharmada, derül ki az Eurostat legutóbbi információiból.

Még bőven van fejlődési lehetőség a vállalatok közti kereskedelemben

A felmérés arra is rámutat, hogy nyugat-európai társaiknál 30 százalékkal kevesebben vannak azok a hazai vállalatok, amelyek más piaci vagy állami szereplőknek értékesítettek interneten keresztül. Pedig az elmúlt hetekben tőzsdei bevezetésével rekordokat döntögető kínai Alibaba.com példája is jól mutatja, hogy a vállalatok közötti online kereskedelem óriási üzleti potenciált rejt, és ez alól Magyarország sem kivétel – írja a Tablazat.hu online beszerzési portál.

Míg az e-kereskedelem lakossági szegmensét több árösszehasonlító oldal is kiszolgálja, addig a vállalatok közti online kapcsolatfelvétel és kereskedelem még igen korlátozott. A legnépszerűbb fogyasztói árösszehasonlító oldalak közül az árukereső.hu majdnem 1400, az olcsóbbat.hu pedig több mint 2500 cég termékeit listázza, azonban az ipari szereplők közötti kereskedelemben nincs még ekkora kínálat, hiába lenne rá igény.

Itt olvashat 5 tippet a sikeres online kereskedéshez!

„Gyakran halljuk panaszkodni a cégeket arról, hogy nincs elég megrendelésük. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy közel sem tesznek meg mindent a nagyobb láthatóság érdekében. Egy ipari árösszehasonlító oldal épp erre jelenthet megoldást. Olyan potenciális partnerek kerülhetnek a cégek látókörébe, amelyekről máshogy sosem értesülnének, és a kereskedelmi folyamatokat is költséghatékonnyá lehet tenni, illetve fel lehet gyorsítani” – állapította meg Kócsi Norbert, a Tablazat.hu beszerzési szakértője. (A nem megfelelő weboldalak miatt a magyar cégek a beszerzéseknél is versenyhátrányban vannak.)

Tőzsdei bevezetése kapcsán sokat hallani az Alibaba.com-ról, amely mind a kínai, mind a globális online kereskedelmet jelentősen fellendítette. A cégcsoport 240 milliárd dolláros forgalma 2013-ban még az Amazon és az eBay együttesen vett forgalmánál is több volt. Bár ez a teljesítmény elsősorban a fogyasztói szektornak volt köszönhető, a B2B kereskedelem is meglepően magas számokat produkál. Tavaly például elérte a napi közel 50 millió dolláros, azaz több mint 10 milliárd forintos forgalmat, míg Kínában a cégek közötti online forgalomnak már csaknem a felét bonyolítja. Ezek a számok is mutatják, hogy a világon mindenhol, így hazánkban is rendkívüli igény mutatkozik olyan online platformra, amely elősegíti az üzleti partnerek egymásra találását és hatékony e-kereskedelmét. (Pedig egyre több szegmensben terjed az e-biznisz, kezd a mezőgazdaságban is teret nyerni.)

Így akadályozzák a cégek a saját vásárlóikat
Körülményes honlapnavigáció, döcögős tranzakciók, láthatatlan webes csapdák és szakemberhiány – ezek a legjellemzőbb akadályok az online és mobil vásárlások fejlesztésének útjában. Sokszor egy-egy baki miatt a vásárlók ezrei hagyják el az oldalakat.
Az Alibaba.com-hoz hasonló megoldások Magyarországon is tudnának működni, viszont ehhez a hazai vállalkozások jelentős részének hozzáállásán kellene előbb változtatni. „Sok cégvezető úgy gondolja, hogy aki vásárolni szeretne tőlük, az úgyis megtalálja őket. A kapcsolatteremtés teljes terhét áthelyezik a vásárlóra, és hátradőlnek. Úgy vélik, bőven elegendő fenntartani valamilyen minimális internetes jelenlétet egy honlappal vagy egy katalógussal, és a visszatérő vásárlókra vagy a hírnevükre támaszkodni,” – mondta a szakértő.

Aki nincs fent legalább egy online felületen, és nem aktivizálja magát, az gyakorlatilag láthatatlanná válik a potenciális üzleti partnerek számára, így bukva el több olyan megrendelést, amelyet épp ezek a felületek tennének elérhetővé számukra. Az Alibaba.com- hoz hasonló oldalak is éppen ezért népszerűek. Egy jól felépített online rendszert kínálnak a cégek közötti távolságok lerövidítésére. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a honlapon regisztrált több mint 8 millió regisztrált kis- és középvállalkozás.

„A lehetőség minden magyar vállalakozás előtt nyitva áll. A kereskedelmi tevékenységek egyre inkább az online felületekre helyeződnek át, mindez együtt jár a technológiai fejlődéssel és az igények növekedésével. A legmakacsabb, legkonzervatívabb vállalkozások számára ez komoly versenyhátrányt jelenthet, a merészebb, nyitottabb cégek viszont könnyebben profitálhatnak ezekből a változásokból. Számukra az idő lehet kritikus tényező. Aki későn kapcsol, lemaradhat” – tette hozzá Kócsi Norbert.

Véget ért a házaló ügynökök korszaka
A megváltozott piaci körülmények és az új technológiák térhódítása miatt átalakul a szokásos kereskedelmi lánc, a gyártó például megkerüli a nagykereskedőt, és közvetlenül a kiskereskedőnek értékesít, vagy egy nagykereskedő saját márkás termékek gyártásába és forgalmazásába kezd. Aki nem tud alkalmazkodni a gyorsan változó piaci körülményekhez, annak vége.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo