Az új technológiák a munkaerőpiacot is felforgatják

Az új technológiák rohamos terjedése jelentősen megváltoztatja a cégek munkavállalókkal kapcsolatos elvárásait az európai középvállalatok nagy részénél. A munkáltatók az egyébként is szűkös munkaerőpiacon azzal szembesülnek, hogy a jelöltek képzettsége és képességei a kívánatoshoz képest hiányosak, ahogy ezt az EBA friss felmérése mutatja.

A cégek működését támogató új technológiába (olyan új szoftverbe, amely jelentős mértékben megváltoztatta a gyártás/szolgáltatás folyamatát, vagy a cég teljesítményét) való befektetések oka az esetek több mint felében a versenyelőny biztosítása, ötödében egy üzleti kihívás kezelése, tizedében pedig a változó piaci környezethez való alkalmazkodás volt – derült ki az RSM támogatását élvező European Business Awards (EBA) által végzett felmérés eredményeiből.

Miközben a technológia fejlődése megváltoztatta a munkaerővel szemben támasztott igényeket, nem változtatta meg a foglalkoztatottak számát. A cégek 77 százalékánál nőtt a termelékenység, ezen cégek harmadánál létszámbővítésre is sor került, 44 százaléknál pedig nem változott a dolgozók száma.

fotó: archív

Új tech-elvárások a munkaerőpiacon is

A felmérés - amelyben több mint 30 európai ország 400 középvállalata vett részt - eredménye cégmérettől és szektortól függetlenül egységesen érzékelteti a technológiai fejlődéshez kapcsolódó kihívást a munkaerő terén. Az európai cégek 62 százaléka szerint az új technológiák miatt változtak elvárásaik munkáltatóként is. A magasabb képzettséget igénylő pozíciók esetében a vállalatok 59 százalékánál megváltoztak a korábbi elvárások. Ráadásul, ahogy arra a kutatás rávilágított, az európai vállalatok 40 százalékánál kihívást jelent az új pozíciók betöltéséhez a megfelelő szakembereket megtalálni.

A jó munkaerő 7 titka
A jó munkaerő magabiztosan kommunikál, hatékonyan oldja meg a problémákat, beszél angolul, rendelkezik alapvető informatikai tudással, precíz, önállóan és csapatban egyaránt jól tud dolgozni. A munkaadók szemében a szakmai tényezők mellett ezek a legfontosabb munkavállalói készségek.
A technológiai fejlődéshez a képzésnek is fel kell zárkóznia

A cégek szerint a megfelelő munkaerő megtalálásának problémája többféle okra vezethető vissza. Egyrészt kevés az IT- és szoftverfejlesztő-szakember és az országok szinte mindegyikében hiányzik, vagy nem elégséges a színvonalas képzés és oktatás ezen a téren. Továbbá a piaci korlátok inkább a technológiai és pénzügyi szektorok fejlődését támogatják a hagyományos ágazatokkal szemben.

A felmérés eredményei egyértelműen alátámasztották, hogy erről a problémakörről már jelen időben kell gondolkodni és mielőbb megoldást keresni. Aggodalomra ad okot, hogy a technológiai változás felgyorsulásával a növekvő versenyképesség pozitív hatásait jelentősen csökkentheti a munkaerőoldal megfelelő képzettségének és készségeinek hiánya. A növekvő eltérés a szükséges és a rendelkezésre álló képzettség között krízist okozhat, amennyiben a munkaerőpiacon érintett felek; a vállalatok, a szabályozó állam és az oktatás nem lép elég gyorsan és nem talál hatékony megoldást.

Ha egy cég szexi, akkor vonzza a munkaerőt
Sorra születnek felmérések, melyek azt mutatják, hogy a cégvezetők nehezen találnak kompetens munkaerőt, mert nagy számban távoztak külföldre az értékes, tehetséges munkavállalók. Hogyan lehet ilyen helyzetben fejleszteni egy céget?

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo