Az intelligens fogkefe nyert Londonban

Negyedik alkalommal szervezték meg a Londonban élő magyar fiatalok számára a Startup Campus London vállalkozásösztönző programot. A képzés zárásaként, a startup ötlettel rendelkező fiatalok, szakmai zsűri előtt mutatták be innovatív projektjeiket .

Az európai startupok fővárosában 2017. november 9-én az Enterprise Hungary az Új Nemzedék Központ szakmai együttműködésében rendezte meg a Startup Campus London Demo Day eseményt, melyen a négy alkalmas képzés zárásaként a 3 legjobb innovatív vállalkozói csapat mutatta be ötletét a szakmai zsűrinek.

Startup Campus London

Az őszi képzésre 20 csapat, összesen 25 fő magyar fiatal jelentkezett. A legtöbb fiatal a szakmai és üzleti tudás elsajátítása miatt érkezett a programba, de sokan a kapcsolatépítést és a tanulást nevezeték meg fő motivációjuknak.

„Szeptemberben érkeztem Londonba zenét tanulni a Goldsmiths University-n. A Startup Campusra azért jelentkeztem, mert egy zenei szolgáltatást fogok elindítani a közeljövőben, ennek az üzleti oldalát szerettem volna jobban megismerni.. A workshopok nagyon hasznosnak bizonyultak, rengeteg információt, új látásmódot kaptunk, és gyakorlatban teszteltük ezeket. A csoport összetétele is sokszínű, különböző háttérrel rendelkezünk, így egymástól is sokat tudtunk tanulni, miközben építjük a világmegváltó ötleteinket.” – mondta el Szklenár Ádám, a Startup Campus London program egyik résztvevője.

A rendezvényen három hazai startup vállalkozás is bemutatkozott. A szakmai zsűri döntése alapján a győztes, az intelligens fogkefe fejlesztésével foglalkozó CareOnix Nirbrush szabadalma lett, mely képes diagnosztizálni a korai stádiumú fogszuvasodást.

Kínába is eljutnak a magyar startupok
Novemberben rendezik Kína egyik legnagyobb startup eseményét a HI-TECH Fairt, Shenzhenben. A több napos rendezvénysorozat részeként az Enterprise Hungary az Innotrade programmal, a CBC Hungary-vel, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelővel és a kínai Invest Shenzhennel együttműködésben startup versenyt szervez, ahol közép-kelet-európai startupok mutatkozhatnak be befektetők előtt.
„Negyedik alkalommal rendeztük meg a Startup Campus London programsorozatot, melynek három célja van; megtalálni a tehetséges magyar fiatalokat, akik innovatív ötlettel rendelkeznek, közösséget építeni Londonban, valamint elősegíteni a megalakult cégek forráshoz jutását és nemzetközi piacra lépését. Büszkék vagyunk rá, hogy idén ősszel két korábbi csapatunk ArtSmart Contemporary és a Kinesis is sikeresen vont be tőkét összesen 150.000 euró értékben” - mondta el Kovács Zsolt, a programot kezdeményező Enterprise Hungary ügyvezetője.

A program 2018-ban is folytatódik. A szervezők célja 2020-ig, egy 1000 fős kint élő vállalkozói attitűddel rendelkező fiatalokból álló szakmai közösség kialakítása, 10 új startup vállalkozás létrejöttének támogatása, melyek minimum 200 millió forint kockázati tőkét vonnak be.

 

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo