Az ajándékutalvány buktatói

Az év végi juttatásokhoz kapcsolódóan több munkáltató tervezi, hogy ajándékutalványt ad a dolgozóinak. Az ajándékozásra több párhuzamos szabály is vonatkozhat az adótörvényben. Ráadásul egy apró figyelmetlenség is sokba kerülhet a munkáltatónak.

Sokba kerülhet a jó szándék – Kép: Pixabay

Az utalvány ajándékozásánál a cég arra számít, hogy 51,17 százalék közterhet fizet a juttatás után, ha túllépi az értékhatárt, mégis kiderülhet, hogy jövedelemként kell adóznia közel 100 százalékos adó megfizetésével. A legegyszerűbb a helyzet, ha csekély értékű ajándékot ad a munkáltató. A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint, ha az adóévben maximum háromszor ad a vállalkozás ajándékutalványt, és egyik alkalommal sem lépi túl a 9800 forintos értékhatárt, akkor egyértelműen 51,17 százalékos közterhet kell majd fizetnie.

Nagyobb értékű ajándékutalványokat is kioszthat a munkáltató 51,17 százalékos közteher megfizetése mellett, ha minden munkavállalójának egyformán adja azokat, vagy minden dolgozó egyforma értékű keretösszeg terhére választhatja (pl. cafeteriarendszerben) az olyan utalványát, amely nem jogosít fogyasztásra, készétel vásárlására. Ebben az esetben akár korlátlanul is adhat ilyen juttatást a munkáltató a dolgozóinak. (A legnépszerűbb béren kívüli juttatások toplistáját itt találja!)

„A problémát majd az okozza, ha a munkáltató nem egyformán ad ajándékot, és át is lépi a csekély értékű ajándék törvényi kereteit” – figyelmeztet Fata László cafeteriaszakértő. Ha például egy dolgozói csoport 20 ezer forint értékű ajándékutalványt kap, míg a többiek nem kapnak ilyen juttatást. Ebben az esetben a munkáltatónak szabályzatot kell készítenie ehhez a juttatáshoz. Ez a szabályzat akkor felel meg az adótörvényeknek, ha nem alkalmaz a teljesítménnyel kapcsolatos jellemzőket a csoportok meghatározásához. Ellenkező esetben egyéb jövedelemként fizetheti a közterheket. Az egyes meghatározott juttatások után ugyanis a juttatás értékének 1,19-szeresére kell számolnunk 16 százalékos személyi jövedelemadót és 27 százalékos eho-t.

Megfelelő szabályzattal elkerülhetjük a többletadóterhet, és 51,17 százalékos közterhet kell fizetnünk a dolgozói csoportoknak különböző értékben adott juttatások után is.

Nem tudni miért, de beindult az öngondoskodás
Bár még mindig az azonnali fogyasztást támogató cafeteriaelemek szerepelnek az első helyen, a munkáltatói gondoskodást biztosító juttatások népszerűsége is jelentősen növekedett az elmúlt egy évben. Az ok egyszerű, a magyarok többsége nem bízik az állami szociális hálóban.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo