Alapvetően változtatta meg a vállalatok működését a járvány

A koronavírus miatt bevezetett veszélyhelyzetben a cégek 45 százaléka vezetett be valamilyen újítást a belső kommunikáció támogatása és megkönnyítése érdekében – derült ki a Trenkwalder felméréséből. A belső kommunikációs applikációkat fejlesztő Blue Colibri startup cég kutatása arra világít rá, hogy a fejlesztések fókusza az email-alapú eszközökről egyre inkább a mobiltelefon-alapú applikációkra helyeződik át.

Az új rendszerekre való átállás és az abban való folyamatos működés hatékony biztosítása érdekében a cégek csaknem fele kényszerült belső kommunikációs rendszerének fejlesztésére.

A Trenkwalder mintegy 150 vállalatot felölelő kutatásának eredménye szerint a cégek különösen a távmunka általánossá válása miatt fejlesztett, esetükben az emailes státuszolás és az online megbeszélések területén zajlottak jelentősebb változások. A válaszadók döntő többsége (93%) számára az e-mail és telefon volt a fő kommunikációs csatorna. A helyszíni tájékoztatók és faliújságok használatával a cégek 55 százaléka élt, ez különösen a fizikai dolgozókat nagy számban foglalkoztató termelő cégeknél volt jellemző.

„Az online megbeszélésekhez szükséges eszközökkel a cégek mintegy 30 százaléka élt – ismertette a további részleteket Nógrádi József, a Trenkwalder értékesítési és marketing igazgatója. – Körükben sorrendben a Skype, a Microsoft Teams és jóval lemaradva a Zoom bizonyult a legnépszerűbb eszköznek. A Facebookot és a Messengert belső kommunikációs csatornaként a válaszadók 15 százaléka használta.
Túlsúlyban az e-mail és a telefon 

A Blue Colibri adatai is az e-mailes és telefonos csatornák túlsúlyát igazolják a belső kommunikációban. A fejlesztő cég belső kommunikációs érettséget feltáró kutatásából az derült ki, hogy a fejlesztéseket feltétlenül célszerű a mobiltelefonos megoldások irányába terelni, hiszen míg a munkavállalók 95 százaléka érhető el egyszerűen okostelefonon keresztül, az e-mailes elérhetőség aránya mindössze 66 százalék körül mozog.

A startup cég a járványügyi korlátozások időszakában 100 olyan vállalatot kérdezett meg, amely a járvány előtt nem alkalmazott modern belső kommunikációs eszközöket. E cégek 60 százaléka nyilatkozott új eszköz már megvalósult vagy a közeljövőben tervezett bevezetéséről.

„Az új eszközökre nyitó cégek körében 47 százaléknyian meglévő vagy saját fejlesztésű mobilapplikáció bevezetését jelezték, 20 százalék chatbot alapú belső kommunikációs rendszert említett. 13 százalék zárt Facebook-csoport létrehozását választotta, 20 százalék pedig még nem döntött a rendelkezésre álló lehetőségek közül – tette hozzá Barathi Tamás, a Blue Colibri alapítója.
A jól felépített belső kommunikációs rendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a vállalatok hatékony működésében. A felmérés eredményei is azt mutatják, hogy a vírushelyzet ezen a területen is gyors reakciót követelt a cégektől. Mindez felerősítette azt a modern trendet, hogy a külső HR szolgáltatók tevékenységi köre egyre inkább túlmutat a humánügyvitelen, és az employer branding részeként a kommunikációs platformok biztosításában is egyre meghatározóbb szerepet játszanak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo