Adócsökkentést akarnak a vállalkozók

2016. július 20. szerda - 12:07 / piacesprofit.hu
  •    

A munkát terhelő adók és járulékok csökkentését várják a kis- és középvállalkozások vezetői a magyar kormánytól – derült ki egy friss kutatásból. Szerintük ugyanis egyedül így lehet megoldani a most már a gazdaság növekedését fenyegető munkaerőhiányt.

új hitelprogramot indít a jegybank

Kép:Fotolia

A gazdaság „felpörgetésének” egyik eszköze lehet, ha képes a kormány növelni a nettó béreket. Ennek alapvető eszköze a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, valamint az adórendszeren keresztül az SZJA csökkentése lehet. A munkaerőhiány is – amely mind területileg, mind ágazatilag megjelent a magyar gazdaságban – azt vetíti előre, hogy jelentős béremelések nélkül lefulladhat a gazdaság. Az elvándorlás, többek között az alacsony keresetek miatt már-már teljes szektorokat fenyeget.

A cégvezetők 9 százaléka szerint abban az ágazatban, ahol a vállalkozásuk működik, már jelentősen érződik a bérek növekedése. (Mindössze 2%-uk mondta azt, hogy a bérek csökkenését érzékeli.) A cégvezetők 31%-a kismértékű emelkedést érzékel. A többség számára (58%) azonban még nem érzékelhető a munkaerő-költségek változása. Az igazi béremelési hullám tehát még nem indult be – derült ki a Policy Agenda a kis- és középvállalkozások vezetőinek körében készített kutatásából.

Bevándorlók és romák – nélkülük biztos a munkaerőhiány
Elkerülhetetlenné vált, hogy Magyarország a határon túlról pótolja a munkaerőhiányt, emellett a jövőben kiemelt szerepet kell szánni a munkapiacon a roma népességnek – érvelnek a legnagyobb hazai munkaadói szövetségnél.

Változásra számítanak a vállalkozások a kormány adópolitikájában. Legalábbis 80 százalékuk jelzi azt, hogy 2018-ig elképzelhetőnek tartja a magyar adórendszer változását. Igaz a többségük, 59 százalékuk csak minimális átrendeződésre gondol, de van egy 21 százalékos vállalkozói csoport, amely akár jelentős mértékű változást sem tart kizártnak.

Mi legyen, hogy más legyen?

A cégvezetők 67 százaléka – tehát a kétharmados többség – a foglalkoztatást terhelő adók csökkenését tartaná a legfontosabbnak, 25 százalékuk az áfa kulcsok csökkentését, és 8 százalékuk a vagyoni jellegű adók mérséklését.

Más oldalról vizsgálva pedig: a kormányfő is többször beszélt arról, hogy egyszámjegyű személyi jövedelemadót tartana kívánatosnak. Igaz ennek időtávja még nem tisztázott. A cégvezetők 64% azt mondta, hogy vár valamekkora SZJA csökkentést még ebbe a kormányzati ciklusban. 100-ból 8 vállalkozás akár 10 százalék alatti SZJA kulcsot is elképzelhetőnek tart, de a relatív többség (az összes válaszadó 41%-a) inkább 13-14 százalékos adókulcsban gondolkodik.

Feliratkozom a(z) Adózás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek