A képzés lehet a túlélés kulcsa

Az információk hiánya, az oktatási, képzési módszerek elavultsága közvetlenül hat nemcsak a vállalatok túlélési esélyeire, hanem a vállalkozói és munkavállalói réteg utánpótlására, nem utolsósorban pedig a magyar gazdaság egészére is.

 


Kép:PParchív

„Tény, hogy a magyar vállalkozók jelentős része sok tekintetben alulinformált" - mondta el a Piac & Profit kérdésére Bite Barbara, a Business Coaching Team munkatársa, aki úgy látja, a megfelelő információk minden további nélkül megszerezhetők a magyar oktatási intézményekben. Hozzátette azonban, hogy az életképes vállalkozásokhoz szükséges hozzáállásra, beállítottságra, illetve az ezeket a tulajdonságokat megalapozó gyakorlati képzésre kevéssé figyelnek oda Magyarországon. (Ráadásul a kedvező finanszírozási lehetőségek szűkülése miatt az elmúlt éveknél is nehezebb időszak elé néznek a képzési piac szereplői.)

Hasonlóan vélekedett Hűvös Ágnes, a „Megoldás most" üzletfejlesztéssel foglalkozó szakértői közösség munkatársa is: „Rengeteg vállalkozó elvezetgeti a vállalkozását konkrét pénzügyi ismeretek nélkül. Sokkal komolyabb hiányosság, hogy teljesen hiányzik az igénye arra, hogy a szükséges ismereteket akár meg is szerezhetné. A stratégiai szemlélet, a hosszú távra gondolkodás hiánya sok vállalkozást még akkor is lehetetlen helyzetbe hoz, ha a működésükhöz szükséges források rendelkezésre állnának." Véleménye szerint a gazdasági ismeretek oktatásának legnagyobb hiányossága a gyakorlati képzés elhanyagolása és az elavult tankönyvek. A képzést minél fiatalabb korban el kellene kezdeni, akár már négy-nyolc évesen is fejleszteni lehetne a szükséges készségeket.

Gyakorlati tanácsok
A probléma felismerése: el kell jutni addig a pontig, hogy rájöjjünk, milyen készségünk, vállalatirányítási vagy pénzügyi ismeretünk hiányzik ahhoz, hogy cégünket sikeresen működtethessük. Tegyük fel a kérdést: mi működik rosszul, és miért?
Megoldáskeresés: ne szégyelljünk tanácsot kérni! A magyar piacon fellelhető tanácsadó cégek bármelyike segíthet abban, hogy válaszokat találjunk bármely kérdésre, vagy elérhetőséget ad ahhoz, aki már megtalálta a válaszokat. A közhiedelemmel ellentétben a tanácsadási díjak nem horribilisak, akár mikrovállalkozások vagy egyéni vállalkozók számára is megfizethetők. 
El kell döntenünk mi éri meg jobban: elsajátítani a készséget, vagy fizetni érte. Adott területen egy hosszadalmas, teljes körű képzés helyett hasznosabb lehet, ha olyan munkaerőt alkalmazunk, aki már rendelkezik a szükséges tudással. 
Tanulni a hibákból: a magyar cégeknek átlagosan a 45 százaléka éri meg a negyedik évét. A viszonylag kevés sikertörténet mellett a kudarcot kiváltó okokra is fókuszálnunk kell. Például induló vállalkozás ne tervezzen pályázati pénzzel! A szakértők tapasztalatai azt mutatják, hogy azoknak a vállalkozásoknak érdemes pályázatokon indulniuk, amelyek már bejáratott üzleti modellel rendelkeznek, és a továbbfejlődéshez, terjeszkedéshez használnák a pályázati forrásokat.

Hiába szerepel a nemzeti alaptantervben (NAT) már az 5. osztálytól a gazdasági ismeretek tantárgy, ha az alapoktatásban - legalábbis az iskolák túlnyomó részében - hiányos a pedagógusok felkészültsége, s az intézmények forráshiánya miatt nincs lehetőség a modern projektalapú, tapasztalati tanulásra. „A felsőfokú képzésben nagy hangsúlyt kapnak a gazdasági ismeretek, a gyakorlati oktatás azonban ritka, mint a fehér holló, pedig szükség lenne rá - vélekedett a szakértő. - Sokan még üzleti tervet is csak azért készítenek, mert a bank vagy az esetleges befektető kéri. Sikernek a források megszerzését, nem pedig azok eredményes felhasználását tekintik."

Tragikusnak tartja az oktatás helyzetét dr. Herczeg István, a DFT Hungária vezető trénere is: „Senkit sem tanítanak meg az együttműködésre, a stratégiai gondolkodásra, és még nagyobb baj, hogy senkit sem tanítanak meg dolgozni." Úgy véli, a kkv-k egyik legnagyobb problémája a vezetői készségek hiánya mellett a munkavállalók alacsony munkakultúrája. „El lehet küldeni a vállalkozót nyelvi képzésre, lehet fejleszteni értékteremtési kompetenciáit, de ezzel még semmit sem ért el, ha egyszerűen azzal kell küzdenie nap mint nap, hogy a nyolcórás munkakezdésre pontosan beérjen az alkalmazott" - mondta el a Piac & Profinak Herczeg István. (Hónapok óta tűkön ülve várják a vállalkozások az ingyen képzésre lehetőséget adó TÁMOP 2.1.3. pályázatok megjelenését. Bár áprilisra készült mindenki, a kiírás, kisebb kavarodások után még mindig nem elérhető.)

Három lépcsőben
Középiskolás végzős diákok számára nyújt speciális gazdasági, életvezetési és karrierismereteket az ALAPOK Program. Az önálló képzés során, amely többnapos tréning formájú oktatás keretében zajlik, a fiatalok szituációs játékok segítségével ismerkednek meg pénzügyi, gazdasági, karrier- és vállalkozási alapfogalmakkal, folyamatok tudásanyagával. A programot szervező OTP Fáy András Alapítvány 2008-ban indította el felnőttképzési tréningjét, amelynek célja, hogy a tanárok saját iskolájukban folyamatosan átadhassák diákjaik számára az életkezdéshez, a majdani munkavállaláshoz, a mindennapokhoz szükséges alapvető pénzügyi, gazdasági és karrieralakítással kapcsolatos ismereteket, illetve hogy a tudatos életpálya-tervezésre irányítsák figyelmüket. A felsőoktatásban az alapítvány támogatásával a pedagógushallgatók a 2012/2013-as tanévtől új szakirányt, a pénzügyi-gazdasági képzést is választhatják majd az ELTE PPK-n.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo