A vezető dolga bízni az emberekben

Az adaptív tanuló szervezeteknek áll a világ, és azoknak a vezetőknek, akik nem azt várják el munkatársaiktól, hogy nekik dolgozzanak, hanem hogy velük. A jó vezető mentor és coach egyben. Aki meg tudja fékezni a munkaerő elszivárgását is. A coaching szakma kiválóságai tartottak előadásokat a Piac & Profit Szervezetfejlesztés 2017 című konferenciáján.

„A menedzselés a célokat kiteljesíti, a leadership a célokat kitűzi. Az igazán jó vezető mindkét képességgel rendelkezik” – mondta Ludvigh Károly, a Stratego ügyvezető igazgatója, aki szerint baj, ha egy főnök úgy véli, „hasznos a kontrollt nem folyamatokra, hanem az emberekre tenni”, mert emögött az a gyanakvó gondolkodás bújik meg, hogy alapvetően „minden ember zsivány”. Főleg az alkalmazott. Ha ilyen „rabló-pandúr játszma veszi kezdetét, akkor elmegy a figyelmünk arról, ami a dolgunk volna: bízni az emberekben”. És megbízni őket feladatokkal.

Kép: Fotolia

Ugyanakkor a vezetőnek is ki kell mondania kemény ítéleteket. Ha nem is minden ember zsivány, de vannak, akik merevek és nem eléggé adaptívak. „Ha a változásba valaki nem áll bele, akkor mennie kell.” Ilyenkor nem lehet a „tornából felmentve” elvével „pátyolgatni” egyes lemaradó alkalmazottakat.

A munkatársakank gyakran a következő készségekkel vannak nehézségeik:

  • Megtanulni nemet mondani. (Nem meri, mert fél, hogy ha túl sokat mond nemet, akkor kirúgják.)
  • Szembenézni & vállalni.
  • Figyelni & kérdezni.
  • Segítséget kérni & adni. (Ez kiszolgáltatottságot jelent. És fél az ember, hogy megkérdőjelezik a rátermettségét: ha ezt sem tudja, akkor miért van ott?)
  • Közösen gondolkodni.
Egy cég kulturális környezete a kompenzációtól a hangulatig sok mindent magában foglal
Együttműködés

A nagyfőnökök is gyakran téves magatartást tanúsítanak, s ha valamit nem tud egy középvezetőjük, visszadobják neki a problémát: „Te vagy a menedzser, te tudod ezt, oldd meg” – mesélte Ludvigh.

Van olyan vezető, aki megengedi, hogy bármilyen problémával megkeressék a munkatársai, de egy feltétellel: ha hoznak legalább három megoldási lehetőséget is rá. Ez már eleve lecsökkenti azok számát, akik feleslegesen zargatnák őt, másrészt serkenti az alkalmazottakban a problémamegoldó képességet és a kezdeményezési készséget.

Borbély László: létezhet boldog vállalat?
A szervezetfejlesztés a félelmekkel foglalkozik, ezeket szereli le, hogy ne álljon a fejlődés útjába. Ha a vezető és csapata hatékonyan és örömmel, elkötelezve tud együtt dolgozni, akkor magas a szervezeti boldogság. Többek között erről beszélt Borbély László a Piac & Profit Szervezetfejlesztés 2017 című konferenciáján.
„A coaching szerepe, hogy a folyamatot kontrolláljuk. A coaching nem mindenre megoldás. De minden fejlesztő módszer hatékonyságát lehet javítani vele. Ilyen értelemben katalizátor.” A coaching-szemlélet lényege olyan értékek és tényezők erősítése, mint a személyesség, a lojalitás, a motiváció, a felnőtt–felnőtt viszony kezelése vagy a tudásbányászat.

„A coaching nem feltétlenül a legolcsóbb fejlesztési módszer” – szögezte le Bincze Bea, a Business Coach Kft. nemzetközileg akkreditált coacha. „Tréning és tanulás nem ugyanaz. A coaching nem a tudásátadásról szól, hanem arról, hogyan kell a célok megvalósításához az akadályokat elhárítani.”

Ha egy túlzsúfolt munkamenetű vállalkozásnál nehéz megoldani, hogy egy-két napra kivegyék az embereket képzésre, Bincze Bea javaslata az, hogy egy-két órás blokkokra bontsák le a tréninget, és úgy tartsák meg több lépcsőben, több alkalommal.

Vállalati kultúra

„Egy cég kulturális környezete a kompenzációtól a hangulatig sok mindent magában foglal” – mondta Serényi János, a McCann Erickson Budapest alapítója, az Értékrend Kft. ügyvezető igazgatója.

Nem akkor kell megbecsülni az embert, amikor el akar menni. Akkor már rég késő.
Amikor a McCann reklámügynökség kinőtte a székházát, és két helyszín is szóba jött lehetséges új főhadiszállásként, Serényi beültette egy kisbuszba a munkatársait, és elvitte őket megnézni mindkettőt. Voltak, akik erre szavaztak, voltak, akik a másikra, de még azok is méltányolták a vélemény-nyilvánítás lehetőségét, akiknek a vágya végül nem teljesült. Az ilyen „rugalmas, demokratikus megoldások” irdatlanul sokat tudnak segíteni egy élhető, kellemes munkahelyi atmoszféra kialakításában.

Serényi vallja, hogy „nem akkor kell megbecsülni az embert, amikor el akar menni. Akkor már rég késő”. A főnök szerepében „mentor és coach, nem pedig elnök-vezérigazgató kell. Aki nem azt várja el, hogy érte, hanem hogy vele dolgozzanak. Sajnos sokan úgy kezdenek céget építeni, hogy már ott nem tudnak bizonyos emberi normáknak megfelelni”. Serényi már értekezett olyan vezetővel, aki panaszkodott, hogy mostanában nem megy olyan jól a cége, de a találkozó végén eldicsekedett az új Rolex órájával.

A jó vezető mentor, aki akár meg is tudja fékezni a munkaerő elszivárgását. „A mentorprogram fantasztikus eszköz, mert nagy a mozgás a vállalatokban. Sokan mondanak fel, sok tudást visznek el. Bomlik a hatékonyság, amikor az új ember elkezdi megtanulni a dolgát” – mondta Bincze Bea.

Címlapkép: Pixabay

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo