A trükközőknek kedvez a jelenlegi cégtörvény

Túlságosan liberálisnak tartja a kft-k törzstőke-emelésére vonatkozó szabályokat egy lapunknak nyilatkozó cégvezető. Ardai Attila szerint ugyanis az új Ptk.- nemrégiben életbe lépett szabályozása a feketegazdaságot erősíti.

A csalóknak kedvez a szabályozás - Kép: Pixabay

A 2014. március 15-től hatályos Ptk. Kft alapítás törzstőke befizetéssel kapcsolatos rendelkezése túl liberális, sőt kifejezetten a fekete-szürkegazdaságra van élénkítő hatással – mondta a Piac & Profitnak Ardai Attila a Céghmester vezérigazgatója. „Arról van szó, hogy a 3 millió Ft-os törzstőke rendelkezésre bocsátására – az új szabályok szerint - az alapítók nem kötelesek 1 éven belül, hanem akár több év is eltelhet anélkül, hogy a pénzbeli betétek rendelkezésre bocsátása megtörténne. Sok kft. így lényegében tőke nélkül (100-200e Ft befizetéssel) alakul meg és „működik” – vélte a vezérigazgató.

Így lehet illetékmentesen törzstőkét emelni!

Mint elmondta, a törzstőkét be nem fizető vállalkozások ugyan nehézségekkel találhatják szemben magukat: nem ruházhatják át a tulajdonrészt, a tagok korlátozott felelőssége sem teljesen érvényesül, és a bankok, vagy pályázat kiírók sem veszik komolyan az ilyen társaságokat. „Azonban ez nem tartja vissza a trükközőket: számukra a kft. ideális cégforma, hiszen nem olyan széles a tagok felelősségi köre, mint például a bt.-nél, ahol kevésbé szigorúak a törzstőke megkötések” - mondta Ardai. (Az új Ptk. másik, nagy visszhangot kiváltó újítása az ügyvezetői felelősség megnövelése. Erről itt olvashat bővebben.)

Véleménye szerint célszerű lenne a korábbi szabályokhoz közelíteni és legalább 1,5M Ft készpénz alapításkori - pénzintézeten keresztüli - rendelkezésre bocsátását előírni. „Ez jelentené az igazi megnyugvást, azonban a problémát azzal is gyorsan lehetne csökkenteni, ha a NAV KOCKERD kérdőívében kitérne arra a fontos részletkérdésre, hogy mennyi tőkét és hogyan bocsátottak rendelkezésre az alapítók. Ez bizonyosan megnehezítené a trükkös cégek dolgait” – hangsúlyozta. (Egy kisvállalatnak komoly gond lehet a tőkeemelés. A Piac & Profit szakértője szerint viszont van egyszerűbb és olcsóbb megoldás is!)

A hitelintézetek, vagy egyéb finanszírozási forrásokat kezelő nagyobb intézmények, cégek minden esetben utánajárnak a velük kapcsolatba került cégek hátterének, így ők viszonylag védettek a csalóktól. „A legtöbb kisvállalkozás azonban nem veszi a fáradtságot az utánajárásnak, így ők gyakorlatilag vakrepülést folytatnak. Minden esetben kérjük ki a cégkivonatot és arra is van lehetőség, hogy a törzstőkének utánakérdezzünk, egyszerűen kérjük el a banki befizetési igazolást” – tanácsolta a vezérigazgató.

Három fontos kérdés tőkeemelés előtt!
Pénz nélkül egyetlen növekvő vállalat sem életképes, éppen ezért minden egyes cégnél természetes folyamat a potenciális pénz-, illetve tőkeforrások folyamatos felkutatása. A pénzt azonban nem vágják csak úgy hozzá a vállalkozóhoz, meg kell érte dolgozni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo